Dagerrotípia

    (Rákóczi út 12., 1844 vagy 1845)

Gondolta a fene, de Petőfi biztosan nem,
még a halvány sejtés sem lappangott benne,
hogy Pestnek azon a százötven méterén sétál,
ahol hatvanöt évvel később, 1909-ben
először gyúlnak ki elektromos ívlámpák,
vagyis éppen ott indul a közvilágítás,
nem, Petőfi dehogy gondolhatott erre,
amikor egy nyári délelőtt vagy délután
a kétemeletes Marczibányi-házhoz,
Egressy Gábor lakására tartott
a mai Rákóczi úton, a mai Astoria felől,
hogy vándorszínész barátja egy új találmányt,
úgynevezett fényképet készítsen róla.

Nem is fényképet, inkább ősfotót,
szakszerű szóval dagerrotípiát,
melyet ama időkben hozott el hazánkba
a francia feltaláló élelmessége.
Az eljárás lényege, hogy egy rézlemezt
fényérzékeny vegyülettel, ezüst-jodiddal
vontak be, majd csiszolgatták-tisztították,
bróm vagy klór gőzében érzékenyítették,
míg a lemezke sötétsárga nem lett.
Akkor berakták a kamerába, és jött a lényeg,
az exponálás, a „most repül a kismadár”:
ez Petőfi idején nagyjából egy percig tartott.
A felvételt egy ládikóban, gyertyalángnál
melegített higany gőzével hívták elő,
nátriumos oldattal fixálták, bevonták
aranyporral, lefedték egy üveglappal,
végül légmentesen becsomagolták –
az élet sosem volt túlzottan egyszerű.

Sándor a jeles alkalomhoz sötét,
magasított gallérú zsinóros öltönyt,
úgynevezett atillát viselt, a nyakára
zsinóros szegélyű, hosszú kendőt tekert.
Félig behajlított jobb karjával
egy biedermeier székre támaszkodott,
és a kamerába konokul, szigorúan,
mi több, kissé gyanakvóan nézett.
Az elkészült képet utálta, meg akarta
változtatni a fülét, az orrát, az állát,
és utálta magát a fényképezést,
ahogy akkor nevezték: képmásoltatást.
A róla készült festményeken utólag
át tudta javíttatni az arcvonásait,
de az a tíz centi magas, hét centi széles
kegyetlen rézlap rögzítette a valót.
„Utálom a bálványt. Aki szeret:
megőriz lelki szemeivel”, írta.

Élete utolsó éveiben Sándor
kétszer is lakott a Marczibányi-házban,
melyet 1936-ban elbontottak.
A dagerrotípiát a költő egy fiókba zárta,
aztán Júlia őrizte mindhalálig,
majd egy pesti orvoshoz került, s eltűnt.
Csak a második világháború után
találtak rá egy ládában, és amikor végre
megtörtént az alapos retusálása,
már a legsötétebb Rákosi-kor tombolt.