A verseket Kopriva Attila Angyal című festményével illusztráltuk 

 

ami következik

harminckét éves villanyszerelő.

tolószékben ül, gubancos

haját anyja fésüli, homlokáról

vizet töröl. álmában

megöli az eltévedt gyermekkatonát.

földbe ássa magát, reszket.

egy csatornaszagú bunkerben

minden éjjel

levágják a lábát.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

ötvenkét éves festő.

műtermébe zárkózik,

maga köré festi a világot –

montmartre,

szabadság-szobor, egy

görög sziklatemplom –

sirály ül az ablakpárkányra,

havazik.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

huszonhárom éves egyetemista.

idegen országokban bolyong. elsodorja

a tömeg, rossz villamosokra száll.

ablaküvegeiken az otthoni kert

málnabokrai burjánzanak.

a pályaudvaron öt óra tizennyolc

perckor vonat indul a határ felé.

amikor álmatlan, kimegy,

nem száll fel.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

tizenkilenc éves munkakereső.

legalább egyszer

tenger partján aludna.

február van, havas eső, amikor

a katonaruhásokkal eltűnik

a beszkidi alagútban.

egyikük amerikáról beszél,

másikuk szobrász lesz,

a harmadik öt gyermeket akar.

szüleik dermedten állnak

a peronon. arra várnak, hogy

megöregedjenek.

 

negyvenegy éves orvos.

boszorkányok követik.

a mennyezetre tapadnak,

megbújnak a parketta réseiben,

lyukakat vájnak zsebeibe.

azok nevét sorolják, akik

őt látták utoljára.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

harminchét éves író.

asztala fölött görnyed,

az atlanti-óceán mélyén rejlő titkos

alagutakról ír, korallzátonyok

között megbújó istenekről.

hátára púp nő, egy hajnalban

fölássa a kertjét.

amikor kapuja előtt

megállnak a katonatisztek,

isteneket keres.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

huszonkilenc éves színész.

nyirkos hajnalon menekült el

családjával. alzheimer-kóros anyját

hagyta a pincében, nem fért be az autóba.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

ötvenöt éves rádióbemondó.

szavait visszhangozzák a falak.

egy reggel elhallgatnak –

törpe mászik elő a falból.

mindenhová követi.

arra várnak, hogy megöregedjenek.

 

huszonkilenc éves mérnök.

lebombázott ház kövezete alatt

csillagszilánkokra talál.

nem emlékszik, mikor tűntek el

az égről.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

ötvenkilenc éves bolti eladó.

ha egy évvel idősebb lenne,

most nem halna meg.

arra várt, hogy megöregedjen.

 

tizenhét éves iskolás.

varjak mondják álmában,

mi fog következni.

arra vár, hogy megöregedjen.

 

csontjaikban viszik

 

csak a fejemben

ha reggel hét és kilenc között

kimegyek az utcára,

fekete kabátos idegen gáncsol el.

 

kifakad a falakban sistergő

folyó.

 

egy hang azt mondogatja,

azonnal tárcsázzam halott

nagyanyáim telefonszámát.

 

ha nem sorolom fel a krisztus előtt és után

ötszáz között élt ókori filozófusokat,

a varjak betörik az ablakot,

és elviszik anyám

ezüst nyakláncát.

 

megkondul a nagyharang

a város közepén,

nem fékez a villamos.

 

festményeimből kimásznak a szarvasok,

erdőt keresnek

a penészes szobában.

 

ha nem mondom meg –

hosszú, kék, fütyül és csuromvér –

mi az,

értem jön az égő szemű macska.

 

bejön a házba a nő, 

és elvisz téged.

 

földet szórnak rám

a boszorkányok.

minden reggel

lerázom magamról

álmaikat.

 

valaki beledobja a holdat a folyóba.

 

kutya az ajtó előtt.

harap, ahányszor

elmegyek mellette.

nagyanyáim hangján

szól.

 

fekete angyalok

a sárga buszmegállóban. 

ismételgetik,

veled vagyok a sárgaházban.

         veled vagyok a sárgaházban.

                  veled vagyok a sárgaházban.

 

háromlábú öregasszony.

minden évben megjósolja,

egy nyári napon,

harminckilenc évesen,

autóbalesetben halok meg.

 

országban tanyázó

hétfejű sárkány, aki

felégette otthonunkat.

 

fenyegetőző katonaruhás.

vörös rúzsos nő szőrmebundában.

fák mögött rejtőző medve.

padló alatt hemzsegő patkányok.

zsebeimben ragadt bagolylepkék.

kísértetek tapéta mögött.

földszagú vak mágus.

életre kelt jégmadár.

postás fekete zászlóval.

nemnemsoha állomásra tartó vonat.

asztal, melyet körbeültünk.

 

nagyanyáim kertje emberarcú rózsákkal.

 

csak a fejemben létezik.

 

a hegyeken túl

 

görbe ország görbe fáján

       meggörnyedt isten ül.

                    görbe folyót teremt görbe halakkal,

                        görbe hegyeket görbe erdőkkel.

             görbe udvarokba görbe

embereket.

 

aztán elalszik. összeolvad a fa

testével.  hajából

fészket raknak a madarak,

                        lenyelik szemeit. szájürege odú, 

               mélyén bebábozódott hernyók

      várják, hogy

pillangóvá váljanak.

 

felhők belsejéből

         görnyedt angyalok nézik, ahogy az

                         emberek 

                                         hétfejű sárkányt teremtenek.

                                                 krétával rajzolják fel az ország

                                        főterére. egy éjjel kiválik

                         a kövekből, felmászik a 

                  vár fokára. reggel felhődarabok

          lebegnek az utcák fölött. a holdat

     egy sikátor mélyén

találják meg.

 

senki sem tudja,

        mi van a hegyek másik oldalán

 túl magasra húzta őket

                         a meggörnyedt isten.

                                 

a hernyókat akarják beszélni

            tanítani, hogy elmondhassák,  mikor

        átváltoznak.

 

de eltűntek az odúból.

 

kivágják a fát,

              eltüzelik. isten egy

pillanatra

                            felébred álmából.

 

a sikátorban   

kutyák állják körbe

a holdat. 

marcangolják.