A Rue Quertz utcai és egyéb történetek

Filip Tamás bizonyára kettős életet él. Könnyű neki, mert egy Magritte festette házhoz hasonló épületben lakik, ami fölött soha nem megy le a nap, és a fák lombjain át jól látható, hogy odabent éjjeli lámpák égnek, ráadásul a tenger is ott hullámzik valahol a lakás közelében. Időnként vasútra száll, mint a régi magánzók, de később veszi csak észre, hogy fülke helyett a szerelvény lépcsőjén, aktatáskáját magához szorítva kapaszkodnia kell, miközben figyeli az egyre gyorsuló tájat. A veszélyes szitu ellenére kötelességtudóan láttamozza az efféle kalandjait, még akkor is, ha egy becsapódás előtti repülőn whiskyt kortyolgat egy forrongó város légterében, vagy éppen irodalmi estről tér haza. Minden élethelyzet fontos együttállások váratlan képlete lehet, lejegyezni való talány. A Kafka bukósisakja bárhol fellapozható könyv, nem tévedhetünk el benne. Apró megfigyelések, versanyagok, naplók, álmok, „irodalmi látványpékség,” sőt, ismeretterjesztő érdekességek, stílus- és műfajgyakorlatok elegye, mélyen láttató költői reflexiók jelen korszakunkról, sajátos Filip-optikán keresztül.

A szerző szerencsés ember, mert – bár csak ritkán mozdul ki tengerparti lakásából – képzeletben szinte állandóan úton van, legyen az biciklitúra vagy kocogás, szellemi izgalomként új könyv vagy készülő vers, melyet a biztonság kedvéért már álmában nekiáll lejegyezni. Éjszakai érettségi találkozóra igyekezve tolatunk autójával egy ismeretlen város Rue Quertz nevű utcájának macskakövein, mert tudjuk róla: óvatos kettős ügynökként kiválóan lavíroz az álmok és a valóság elaknásított harcmezején. Soha nem fedi fel igazi kilétét, szándékait, inkább sejtet, párhuzamokat talál, meglepődéseit profi következtetésekkel indokolja. A benne lakozó költő egyáltalán nem próbálja elrejteni a hétköznapi embert, a naplóíró pedig igen sokat elárul a művészről. A jegyzetekben időnként váratlanul feltűnő út menti meg szállodaerkélyek mögötti fákon tanyázó baglyok visszatérő jelenléte viszont néha mégis plasztikusabb képet fest Filip Tamás világáról mint bármilyen leírás. Ezek az állandó, éber figyelemmel a környezetet fürkésző furcsa madár-lények mintha a költő totemállatai lennének, okosságuk és nyugalmuk szintén rokonságot mutat a szerzővel.

A Kafka bukósisakjának számos szimpatikus vonása közül kiemelendő a királynőhöz és a Birodalomhoz való hűség. Az 1966-os Labdarúgó Világbajnokság idején Filip még egészen kicsi gyermek volt, és azt hitte, hogy, mint a mesékben, a való életben is a királyság az egyetlen uralkodó államforma, hiszen a magyar nevű angol királynőt gyakran mutatta a tévé a mérkőzések alatt. Szomorú csalódásként érte a hír, amikor kiderült, hogy Magyarországon egészen más a rendszer, sőt, általában a világban is. Ez a gyermekkori kiábrándultság tette a szerzőt később költővé. Erről nem ír, de egy mélyreható traumakutatás, jungiánus, kognitív, stresszkezelő és családállító terápia, melyeket minden valódi művész számára államilag dotálni kellene, kimutathatná a gyökérokokat. Nem véletlen, hogy Filip azóta is szüntelenül keresi a helyét, álmokat filmez, mielőtt szereplőjévé lenne egy újabb veszélyes kémtörténetnek. Figyeli a szivárványt, ahogy villám csap bele, és Borges nyomán apró szigeteket épít a tengerpart homokjából, miközben a víz őselemét fogadja el egyetlen hazájának.

Az éjjel-nappal üzemelő Magritte-féle házban könnyen ott lehet ragadni, évszázadokra akár, máskülönben eleve képtelenség végigolvasni azt a könyvmennyiséget, melyről az író sorsa krónikásaként mindig beszámol. Mert az olvasmányok ugyanúgy a személyes tér megszentelt részei, sőt, talán az a valódi élet. „Csak a legnagyobbakhoz van kedvem” – jelenti ki, viszont rengeteg, a legtöbb ember számára ismeretlen szerzőt idéz meg, esetenként igazít helyre. Álomalak és világkönyvtárakat felfaló mivolta mellett, feljegyzéseiből kiderül, akad benne elég bogarasság, de hát melyik művészben nem. Utál telefonálni, személyes szférájába való behatolásnak tekinti, ha sajátjával egyező csengőhang szólal meg a közelében. (Szerinte, ha Haydn ma élne, műveibe belekomponálná a mobilhangokat.) Számos pontosítást eszközöl különféle norvég meg ecuadori és egyéb regények íróival, szereplőivel kapcsolatban. Azonnal észreveszi, ha például egy 1963-as meg egy ’95-ös kiadásban valamelyik oldalon kicsit eltér a hotel neve, ahol a főhős megszáll. Somlyó György is enyhe dorgálásban részesül, amikor Filip számára érthetetlen módon egy spanyol kifejezést egyszer „közjegyzőnek”, máskor csak „jegyzőnek” fordít.

Annál teljesebb örömöket okoznak spontán megfigyelései, amikor irodalmi és életbeli (végül is a kettő itt egy) jelenségek különös összhatásait próbálja vizsgálatai tárgyává tenni. A kozmikus szénaboglyában a ráismerés mágnesének segítségével mindig meglepő összefüggésekre bukkan. Verseinek szűrt metaforikus párlatai mellé ezek a rövid, tárcaszerű feljegyzések, igényes költői prózával, gondolati játékokkal telített szövegek nagyon is hozzátartoznak. Nehezen hagyhatóak említés nélkül az e könyvben is szép számmal jelenlevő szótalálmányok, összetételek, melyekkel Filip egyaránt szereti gazdagítani saját költészetét, illetve naplóéletét. Az utóbbi teljesen rendjén való, lírája stílusbeli sajátosságainak viszont éppen egyik megmagyarázhatatlan eleme, hogy vicces-ötletes kifejezései gond nélkül belesimulnak akár hermetikusnak is nevezhető költészetébe. Nem sejthetjük, a tisztelt előd és talán az egyetlen személyes mester, Nemes Nagy Ágnes mit szólna Filip szójátékaihoz – bízunk benne, hogy áldását adná rájuk ő is.

Nemes Nagy mellett – aki gyakori felidézettje a könyvnek – igen sok név, irodalmi, művészeti és tudományos ember is szerepel a Kafka bukósisakjában, valamint hivatkozások, youtube-élmény, emlék, ötletelés, pár szavas vagy novella terjedelmű írásművek, verskezdemények, sorokba nem rendezett, egyértelműen költeményeknek is tekinthető prózák. Az olvasó bármerre lapozhat, meg fogja találni a kedvére való részeket. Filip azokhoz is szól, akik bizonyosan nem fogják kezükbe venni ezt a könyvet, és azokról is ír, akikről senki sem emlékezik meg. A több mint 200 oldalas könyv ezzel a mondattal zárul: „Semmihez sem hasonlítható öröm, hogy hirtelen rádöbbenek arra, hogy van valamim, amire nem is számítottam.” Summázatként ez egyfajta előlegezett bizalom is lehet az olvasó számára, hogy lesz még mit előhúzni abból a teli zsákból, amely a szerző és a Jóisten közös ajándékaival van tele.

Filip Tamás: Kafka bukósisakja. AB-ART Kiadó, 2024.