Filip Tamás bizonyára kettős életet él. Könnyű neki, mert egy Magritte festette házhoz hasonló épületben lakik, ami fölött soha nem megy le a nap, és a fák lombjain át jól látható, hogy odabent éjjeli lámpák égnek, ráadásul a tenger is ott hullámzik valahol a lakás közelében. Időnként vasútra száll, mint a régi magánzók, de később veszi csak észre, hogy fülke helyett a szerelvény lépcsőjén, aktatáskáját magához szorítva kapaszkodnia kell, miközben figyeli az egyre gyorsuló tájat.

Szentgyörgyi László novellái realista igénnyel íródtak, érzékenyen és kritikusan reagálnak társadalmi jelenségekre, miközben „kisember-sorsok”, kiüresedett életek, krízishelyzetek kulminálnak a történetekben. A szerző elbeszélésmódja – melyben a realista regény és az abszurd dráma motívumkészlete keveredik – elsősorban azáltal tartja fenn az érdeklődést, hogy feszült várakozást teremt.