Viola Szandra neve több helyről is ismerősen csenghet az irodalomkedvelők, s -művelők számára. Nem elhanyagolható esszéista és irodalomszervezői munkássága, emellett a népi hiedelemvilágot feldolgozó ifjúságiregény-sorozatának első két része is pozitív fogadtatásban részült, miközben a legtöbben elsősorban költőként jegyzik a szentesi születésű irodalmárt. Legutóbb, 2025 végén, a fantasytől visszakanyarodott a versekhez: az érdekesen szerkesztett Két világ közt alszik az Orpheusz Kiadó gondozásában látott napvilágot.

Viola Szandráról lírikusként tudvalevő, hogy nőiségét is csatasorba állította a kortárs költészet népszerűsítése érdekében, emlékezzünk csak testverseire, nyilatkozataira. A nőiség, a nőiesség, a nő mibenléte, mint téma erősen és stabilan a költészete központjában áll, mitológiai, filozófiai és lélektani perspektívából egyaránt.

„Szigorúnak tűnt,

haját kontyba csomózta,

senki sem tudta,

hogy bokáig ér;

féken tartott zuhatag,

felgöngyölített vízesés.

Kívülről egyszerű, szürke

fehérneműit

vörös bársony bélelte.”

(Első alkalommal – részlet)

Ezt sejteti a gyönyörű borító is: Dante Gabriel Rossetti Lady Lilith című olajfestménye. A festmény címénél is érdemes megállnunk, és elgondolkodnunk egy pillanatra a jelentőségén, mibenlétén, sugallatán a későbbiekben vázolt kritikusi észleletek fényében.

Aki rokonszenvez Viola Szandra természetközeli, népmesei hangulatú szabadverses stílusával, melyet gazdag publikációiból már ismerhetünk, az nem fog csalódni, ha kezébe veszi ezt a rövid, mindössze 66 oldalas, ám annál tömörebb kötetet. A könyv első felében a Psyché Alteregónia című ciklus a balladák világát, töredékességét eleveníti meg, nemcsak a szerkesztés révén, de a legtöbb vers hangulatával is, mint például a Szent Iván-éji paradicsom esetében.

„A cseresznye az asszonyok szája,

ez az igazság, és hogy

minden vörös húsú gyümölcs véráldozat,

de van, ami véresebb a húsnál;

az a paradicsom, ami ilyenkor terem,

fémes íze, savassága nem nappal érik,

hanem éjjel, holdsütésben,

sebtében eldobált, hímzett

alsónemű jelöli a helyet,

ahol aztán vörös, lédús,

cseresznye-nagyságú,

paradicsomgyümölcsöket hozó,

boszorkány-kacsok sarjadnak a földből.”

Ebben a részben az írások nem mellőzik a testiséget, olykor érzékiséget sem, de nem erotikus értelemben, igénybe véve minden érzékszervünket a befogadáshoz.

A versek átkötését intenzív szervezőerő, a természet és annak egyes elemei adják: az állatmotívumok, felhők, folyók, szinte lüktetve egymásba simítják a versbeszélőt a bennünket körülvevő környezettel és élővilággal.

Az első ciklus szerkesztésénél nem a klasszikus, egy oldal-egy vers rendezőelvet választotta a szerző, hanem mintha gondolatfoszlányok töredékes gyűjteményét olvasnánk. Ez is ráerősít a misztikus, balladai homályosságra. Csillagokkal elválasztva, de címmel ellátva folyamatosan hömpölygő versfolyam árad a lapokon, és igyekszik magával sodorni az olvasót. Erre jó esélye van, hiszen a nyitó költemény, a négyoldalas Első alkalommal különböző tagolású és hosszúságú, tematikájában látszólag széttartó, ám motívum- és utalásrendszerében nagyon is tudatos szövegmozaikokból áll. Itt-ott izgalmasan bukkan fel a modernitás: egy csöppnyi kontrasztot, mégis rokonságot mutatva a használt metaforák, allegóriák világával.

„Vasárnaponként takarít,

máskor nem ér rá,

szappan,

ecet,

oldószer,

folyik a könnye arcán, nyakán,

nem ér rá letörölni,

felületaktív,

mélytisztító,

vízlepergető.”

(Nem tudják – részlet)

Mindezek alapján a kötet címében szereplő két világ is kezd kibontakozni. Lehet ez a materiális és transzcendentális, a testi és a lelki, a természeti és az épített. Az alvás motívuma pedig az álomszerű képek ringatásában, a tudatalatti hiedelemvilágának fel-felbukkanásában érhető tetten. A csöppnyi varázslattal felruházott ember, mint természeti lény, és a modern kor hétköznapiságának ellentéte, egyúttal összecsengése a Nem tudják című műben érződik ki a legélesebben. A két ciklus ránézésre eltérő világa, szövegegységei is két különböző világot mutatnak meg a költő belső világából.

A második ciklus a Láss tengernek címet viseli. Itt már a fentebb említett „klasszikus” kötettagolással találkozunk, mely tovább építi a Psyché Alteregónia dimenzióit, azonban konkrétabb, kompaktabb képekkel dolgozik, és egyértelműbben tiszteleg a megidézett elődök előtt. Némi vallásos áthallás is keveredik e ciklus darabjaiba, amely értelmezhető a korábbi témák (nőiség, természet, misztikum, boszorkányság) magasabb szintre emeléseként.

„Világosságból van a te tested,

és ködből, földből,

nyílt vízre kihajózásból,

hajnali horizontból.

Mindig feltámadsz,

de sosem halsz meg;

csupán felébredsz

az egyre valódibb napban.”

(Világosságból – részlet)

Verseire rendkívüli játékosság jellemző, több helyütt felbukkan a gyermeki észlelések átmentése metaforává, költői képekké, némi kis neologizmussal fűszerezve. Ennek egyik szép példája a Ködcsempék:

„Tízmilliárd éve kihunyt fényeket

árul egy csillagkereskedő.

Maszk helyett

fényképvakolat az arcon,

és a tegnap.

Ami időtlen, mindig fenyőillatú.

Ködcsempékkel dekoráljuk a konyhát,

bent is legyen november.

Feketeszemű eső vagyok,

tőlem nem terem a föld,

csak gyomangyalokat.”

Összességében egy figyelemreméltó kötetet tartunk a kezünkben, néhol azonban kissé esetlegesnek tűnik a kohézió. Mintha össze kellett volna gereblyézni egy kötetre való írást. Micsoda szerencse, hogy témáit, képeit illetően viszonylag összetartóak Viola Szandra versei, így ha van is a háttérben efféle ok, újabb átolvasás után szépen összeáll, és teret enged a képzelgésnek, elemzésnek, továbbgondolásnak.

 

Viola Szandra: Két világ közt alszik. Gutenberg Pál Népfőiskola, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2025.