Ugrás a tartalomra

Közelképek írókról: az MMA kismonográfia-sorozata legújabb köteteinek bemutatója

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata és az MMA Kiadó könyvbemutatóján a legújabb kismonográfiákat ismerheti meg a közönség.

Napút-est Sándor Györggyel

A Napút folyóirat májusi estjének középpontjában a nyolcvanéves jeles humorista, Sándor György áll majd.

Gyerekfesztivál 2018 – egész nap áll a bál a Magyar Színházban!

A színházba járást nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért hívja a Magyar Színház évente egyszer egész napos Gyerekfesztiválra a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket – azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy mielőbb színházbaráttá váljanak.

Duncsák Attila festőművész kiállításának megnyitója a Vigadó Galériában

Duncsák Attila kiállítása a Vigadó Galériában a színekkel játszó, metaforikus képeit mutatja meg.

Benkő Imre Élet – Mű című könyvének bemutatóját rendezik a Fugában

 
A Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó az alábbi rendezvényére hívja és várja az érdeklődőket:

Bubik 60 – Kamarakiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Bubik István nemzedékének egyik legkarizmatikusabb alakja volt, emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban.

KÖZÖS TENGER 3. – Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina és Terék Anna közös felolvasóeste

Az esemény Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Simon Bettina és Terék Anna tavalyi két közös felolvasásának folytatása, amihez idén csatlakozik Nagy Hajnal Csilla is.

Emlékévvel ünnepli Kiskőrös újraalapításának 300. évfordulóját

Csaknem száz eseményt felvonultató emlékévvel ünnepli a Bács-Kiskun megyei Kiskőrös, Petőfi Sándor szülővárosa újraalapításának 300. évfordulóját.

Nemzetközi Monotánc Fesztivál biennálé a Bethlen Téri Színházban

Nyolcadik alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivál biennálét, melynek ismét a Bethlen Téri Színház ad otthont, május 15. és 19. között.

Vasárnap is tart a tavaszünnep Aquincumban

A Floralia az Aquincumi Múzeum legnagyobb hagyományőrző rendezvénye, amely 1989 óta minden évben megrendezésre kerül a múzeum romkertjében.

Kép-regény-történet: az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Képregény Szövetség közös kiállítása

Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Képregény Szövetség együttműködésében megvalósuló kiállítás célja, hogy prezentálja, milyen a jó képregény, bemutassa a mestereket, betekintést nyújtson, mennyi munkával is készül egy alkotás.

Júniusban indul a Véneki Alkotótábor

2018. június 28. – július 1. között a Hermaion Irodalmi Társaság és Fiatal Írók Szövetsége a tizedik Véneki Alkotótábort rendezi meg pályájuk elején járó, pályakezdő szerzők számára.

Pályázat a Németh László műfordítói táborban való részvételre

A pályázati felhívásra azoknak a 35 év alatti fiataloknak a jelentkezését várjuk, akik elhivatottságot éreznek magukban mai (horvát, román, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) és történelmi (csehek, lengyelek) szomszédaink nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt.

Vasárnap tartják az Élet menetét

Vasárnap tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet résztvevői vasárnap 16 órakor a Március 15. térről, az Élet menete szobortól indulnak és az Erzsébet hídon keresztül vonulnak a Friedrich Born rakpartra.

Megnyílt a IV. Székely Fesztivál a Millenáris parkban

Megnyílt a IV. Székely Fesztivál pénteken Budapesten, a Millenárison. A háromnapos rendezvénysorozat célja a székely kultúra és hagyomány, a természeti értékek és gasztronómia megismertetése.

Cannes – A moszkvai házi őrizetben lévő Kirill Szerebrennyikovot ünnepelte a fesztivál

Hosszú tapssal ünnepelték az orosz állami támogatások elsikkasztásának gyanúja miatt moszkvai házi őrizetben lévő Kirill Szerebrennyikov orosz sztárrendezőt a 71. cannes-i filmfesztiválon szerda este, amikor a hivatalos versenyprogramban a rendező részvétele nélkül bemutatták Nyár című filmjét.

Az E-MIL a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

2018. május 10–13. között a Café Bulgakov az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényeinek helyszíne. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéthez csatlakozva az E-MIL 4 napon át könyvbemutatókkal és izgalmas beszélgetésekkel várja a kortárs irodalom iránt érdeklődő közönséget.
 
Program:

Közös tenger 3.

Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita, Nagy Hajnal Csilla, Simon Bettina és Terék Anna közös felolvasóestje (Zenél: Musica Moralia).
Időpont: 2018. május 17. – 20 óra
Helyszín: Refuge Bisztró (Kertész u. 48.)
 
„Senki sem száradhat meg nyakig a vízben.” (Alice Csodaországban, 1951)

A Müpa és a bécsi MuTh ad otthont az Armel operafesztiválnak

 A budapesti Müpa és a bécsi MuTh Színház ad otthont július 1. és 5. között az Armel Opera Festivalnak, amelyen négy kortárs szerző műve mellett egy Gluck-operát mutatnak be.

Bogdán Zsolt nyerte a legjobb férfi mellékszereplő UNITER-díját

A május 7-én, hétfőn este Gyulafehérváron megrendezett 26. UNITER-gálán Bogdán Zsolt nyerte a legjobb férfi mellékszereplő díját Roy Cohn megformálásáért a Victor Ioan Frunză által rendezett Angyalok Amerikában I-II előadásokban.

A kolozsvári Bogdán Zsolt nyerte Romániában a legjobb férfi mellékszereplő UNITER-díját

A kolozsvári Bogdán Zsoltnak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészének ítélték oda Romániában a legjobb férfi mellékszereplőnek járó UNITER-díjat a román színházi szakma legrangosabb, 26. alkalommal megszervezett díjkiosztó gáláján.

A Regál fordításának berlini bemutatója – képekben

Böszörményi Zoltán Regál című regényének In den Furchen des Lichts című (a Mitteldeutsche Verlag kiadásában) német változatát mutatták be május 4-én Berlinben az Unger Szalonban. A kellemes hangulatú esten Hans-Henning Paetzke, a kötet fordítója olvasott fel részleteket a műből, illetve faggatta a szerzőt a regény keletkezéséről, saját élményeiről. Az esti napsütésben kezdödött bemutató alkalmat adott a barátias beszélgetésre is, a résztvevők–szerző kérdés–felelet játék jóval sötétedés után ért véget.

Fanny Ardant és Széles Anna színművészek kapnak életműdíjat a kolozsvári Transilvania filmfesztiválon

Fanny Ardant francia színész lesz a kolozsvári 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei díszvendége, aki ebből az alkalomból életműdíjat vehet át, akárcsak Széles Anna színművész - jelentették be kedden a szervezők.

Fényfestés és a Nemzeti Filharmonikusok koncertje a Fiumei úti sírkertben

 A Nemzeti Filharmonikusok koncertjével és a kert legnagyobb mauzóleumainak fényfestésével is várja a látogatókat a Fiumei úti sírkert szombaton, a Emlékhelyek Napja című egész napos programon.

Bródy János-koncert az emberi jogok világnapján

Az emberi jogok világnapján, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (Universal Declaration of Human Rights) elfogadásának 70. évfordulója tiszteletére Bródy János a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet december 10-én.

Cannes – Női témákra koncentrál a kedden kezdődő fesztivál

A kortárs társadalmi problémákra, mindenekelőtt a nők helyzetére koncentrálva a korábbiaknál politikusabbnak ígérkezik a kedden kezdődő 71. cannes-i filmfesztivál, amelyre nagy számban kaptak meghívást újoncnak számító rendezők. A Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban mutatják be Szilágyi Zsófia első játékfilmjét, az Egy nap című alkotást.

Megnyílt a Szent István-könyvhét Budapesten

Megkezdődött az idei Szent István-könyvhét hétfőn Budapesten, az eseményt Erdő Péter bíboros, a Szent István Társulat fővédője nyitotta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
   

Lázár Ervinre emlékeznek Pálfán és Sárszentlőrincen

Lázár Ervinre emlékeznek május 7-én a Tolna megyei Pálfán és Sárszentlőrincen, ahol az író születésének 82. évfordulóján gyermekprogramokkal, mesemondó délelőttön és rajzkiállításon idézik fel műveit.

Olvasat-bemutató az Írószövetségben

Május 3-án mutatták be a Magyar Írószövetség klubtermében a Magyar Széppróza Napján indult olvasat.hu internetes irodalmi-publicisztikai portált.

Kobajasi Kenicsiró vezényletével ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Beethoven V. zongoraversenye és III. szimfóniája hangzik el vasárnap a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén Kobajasi Kenicsiró vezényletével a Zeneakadémián.

Henics Tamás és Mihó Attila kapta a Halmos Béla-díjakat

A Halmos Béla-emlékérmet Henics Tamás, a Halmos Béla-vándorhegedűt pedig Mihó Attila vehette át pénteken, a Táncház Napjához kapcsolódó zeneakadémiai koncerten.

Mátyás király korát idéző kiállítással nyitották meg a veszprémi Gizella-napokat

Mátyás korát idéző kiállítással nyitották meg a 27. veszprémi Gizella-napokat. A tíznapos kulturális rendezvényt megnyitó tárlat Porga Gyula polgármester szavai szerint azt üzeni, hogy Mátyás király tanult Európától és egyúttal példát is mutatott az európai népeknek.

Világzenei koncertet és visegrádi tánckarnevált is rendeznek a Hősök terén júniusban

A Trianon-rockopera mellett Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra világzenei koncertje, valamint a Visegrádi Tánckarnevál című előadás is várja a közönséget júniusban a budapesti Hősök terén - tájékoztatta az MTI-t a szervező Esztrád Színház.

Hétfőn kezdődik a Közösségek Hete

Hétfőn kezdődik a Közösségek Hete, melynek keretében országszerte 376 településen mintegy nyolcszáz programmal várják az érdeklődőket.

Világhírű magyar festők ritkán látható műveiből nyílik kiállítás Pécsett

Világhírű 19. századi magyar képzőművészek ritkán látható alkotásait mutatja be a Janus Pannonius Múzeum (JPM) legújabb kiállítása, amelyet május 9-étől Pécsett, a Modern Magyar Képtárban tekinthet meg a nagyközönség.