• Németh István Péter

    „Annyi szélvész játéka”

    A vesztett éden dunántúli fái Kisfaludy Sándor Kesergő szerelem című művében
    Kétszázötven éve született Kisfaludy Sándor, Németh István Péter esszéje rá emlékezik.
  • Kovács Újszászy Péter

    Török Sophie verseiről

    Csöndjeink
    Török Sophie költészetének varázsa, hogy a művész nem fél csönddé alakítani a csendeket. Akkor is hangot ad a némaságnak, ha csöndjei fájnak. A verseiben felvonuló érzelmek nemcsak az egyént és a nőt szólítják meg, hanem mindannyiunkhoz és mindannyiunk helyett beszélnek, amikor nem találjuk a megfelelő szavakat. 
  • Fráter Zoltán

    Egy ismeretlen, kéziratos Karinthy-vers margójára

    Még mindig igaz az állítás, hogy a fiatal Karinthyról tudunk a legkevesebbet. Noha az utóbbi években számos verse került elő a huszadik század első-második évtizedének elfeledett folyóirataiból, arra kevésbé lehetett számítani, hogy halála után több mint nyolcvan évvel még kéziratban lappangó verssel is megörvendezteti olvasóit. Az eddig ismeretlen költemény Osvát Ernő hagyatékából került elő.

  • Marafkó László

    Szikrarajzok

    Marafkó László tárcája Kosztolányi játékos töredékeiről.
  • Milbacher Róbert

    Toldi, a naiv ember

    „A naivitáshoz való visszatérés vágya a romantika utáni korszak nagy programjaként többek között a népiesség mítoszában öltött testet előbb Petőfinél, majd a maga tökéletességében Aranynál.” – Milbacher Róbert esszéje.

  • Karinthy Frigyes

    Mindszenti litánia

    „Elza fiam, te is meghaltál, lehet már veled beszélni / Az élővel nem tudok én, viccelek és elfordulok” – Karinthy Frigyes verse.