Kétszázötven éve született Kisfaludy Sándor, Németh István Péter esszéje rá emlékezik.

Török Sophie költészetének varázsa, hogy a művész nem fél csönddé alakítani a csendeket. Akkor is hangot ad a némaságnak, ha csöndjei fájnak. A verseiben felvonuló érzelmek nemcsak az egyént és a nőt szólítják meg, hanem mindannyiunkhoz és mindannyiunk helyett beszélnek, amikor nem találjuk a megfelelő szavakat. 

Még mindig igaz az állítás, hogy a fiatal Karinthyról tudunk a legkevesebbet. Noha az utóbbi években számos verse került elő a huszadik század első-második évtizedének elfeledett folyóirataiból, arra kevésbé lehetett számítani, hogy halála után több mint nyolcvan évvel még kéziratban lappangó verssel is megörvendezteti olvasóit. Az eddig ismeretlen költemény Osvát Ernő hagyatékából került elő.

Marafkó László tárcája Kosztolányi játékos töredékeiről.

„A naivitáshoz való visszatérés vágya a romantika utáni korszak nagy programjaként többek között a népiesség mítoszában öltött testet előbb Petőfinél, majd a maga tökéletességében Aranynál.” – Milbacher Róbert esszéje.

„Elza fiam, te is meghaltál, lehet már veled beszélni / Az élővel nem tudok én, viccelek és elfordulok” – Karinthy Frigyes verse.