Halandók közé, lejjebb szállni, érezni a súly vágyát a fény után, megízlelni a mámort, a hervadást, a színek ősalakját, a gyönyört, a halált.

Ki gondolná egy ma prosperáló magyar író-sztárról, a kánon lovagjáról, hogy Nobel-ajánlás ide, állami kitüntetések oda, vacsorák és villásreggelik a politikai elittel amoda, húsz év múlva törlődik a tudatból, a könyvtárak kiszórják remekműveit, a lapok nem írnak róla, a folyóiratok elfelejtik, az olvasó nem találkozik a nevével, kikopik az olvasói emlékezetből is. Kész, az írónak vége még úgy is, ha éppen nem politikai tisztogatás végez vele, mindössze az olvasói szokások megváltozása. Bár politikai tisztogatást némi aggodalommal írom, Magyarországon semmi nem örök, minden elképzelhető. Az elképzelhetetlen is.