• Onagy Zoltán

    Baráth Lajos

    Tizenhét regényt és novelláskötetet, forgatókönyveket, drámát írt, számolatlanul publikált és tárcázott. Jellemző, hogy utolsó kötete 1989-ben jelenik meg, túlzottan az átkos része, így szól az aktuális ítélet. Pedig néhány hete pincejárat, lomtalanítás, kézbe került Baráth Lajos néhány szerencsésen egy dobozba keveredett kötete.

  • Onagy Zoltán

    Onagy Zoltán: Halni meg és B. Horváth István: Mécsesek Szervác Józsefért

    Az Aszály előtt páratlanul, a túlzásokig keserű pentatonja mégis váratlanul éri az olvasót (engem). Szeretné megkerülni, nem kívánja feltenni az obligát kérdést: miért ilyen kevés ez a burjánzó szomorúság, elveszettség, komor tekintet? Miért, honnan ez az elképesztő bú és bánat, világméretű nihil? Ez még a kilátástalan kommunizmus építése, netán már a kétségbeejtő kapitalizmusé? Elő- és felkészít? Tudatosan vezet az Átdolgozás változó világszemléletébe?

  • Onagy Zoltán

    Tersánszky Józsi Jenő

    (1888. szeptember 12.–1969. június 12.)

    Irodalmunk nem tűri a nyegleséget. Az irodalom társadalmi problémák, morál, és veretes mondatok összese. Az író Móricznál kezdődik, esetleg Krúdynál (de Krúdynál se). Ha nagyon mélyre akarunk mászni, Füst Milánnál, de Füst is merre jár? 

  • Onagy Zoltán

    Okudzsava, a Bárd

    (1924. május 9.–1997. június 12.)

    Egy időben mindenki Okudzsaváról beszél (meg Viszockijról, a két "Bárdról", éppen úgy, ahogyan egy időben mindenki Jarryről, Vianról, Millerről, Abe Kobóról), mindenki Okudzsavát olvas és hallgat, mindenki ismer egy arbati történetet, egy folyamatosan alakuló Okudzsava-legendát. A nyolcvanas évek közepe-vége ez már. Én a hetvenes évek környékén bukkanok a névre, amikor gyűjteni kezdem az Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozatának karcsú, papírkötésű filléres darabjait.

  • Onagy Zoltán

    Anne Frank

    (1929. jún. 12.–1945. február)

    A náci megszállás alatt írt naplója teszi világhírűvé. Híres írónő szeretett volna lenni. Naplóját nyersanyagnak szánja későbbi könyvéhez. Híres írónő válik belőle. De nem tud róla. Nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt elviszi a tífusz a bergen-belseni haláltáborban.

  • Onagy Zoltán

    A nagy utazás vége

    (1923. dec. 10.–2011. jún. 7.)

    Azt is később tudom meg, hogy tizenhat éven át írja A nagy utazást. És persze azt is, hogy nem ezt az egyetlen regény írta, és hogy kommunista író. Nagyon az. Eleinte nagyon kommunista író, ötvenhat és hatvannyolc után nagyon csalódott. Ez a hívők és szerelmesek sorsa. A pofáraesés garantálható.
    Franco Spanyolországában kommunista írónak lenni nem életbiztosítás, viszont kifizetődő, lévén a világ kétosztatú. Igaz, nem is lakik Spanyolországban.

  • Irodalmi Jelen

    A spanyolnátha és Kaffka Margit

    (1880. június 10.–1918. december 1.)

    Igen. Valóban nem került helyére. Csakhogy mindhárom regény mindhárom hősnője a férfivilág áldozata. Nem titkolja. Amit a kánonteremtő erők nehezen nyelnek le halott írónőtől is, élőtől könnyebben ment, és úgy maradt. Szinte egyedüliként a Nyugat-körből, a kortársak közül. 

  • Onagy Zoltán

    Dickens

    (1812. február 7.–1870. június 9.)

    Dickens ugyanis – hőseivel, figuráival ellentétben – részletesen ismerte a nő anatómiai egységeit és alegységeit, pontosan tudta, merre hány méter. Nem véletlenül kaszálta végig a családot (sógornőjét pl.), a kedvére való színésznőket, rúgta ki feleségét tíz aprólékosan legyártott gyerek után. Dickens a fekete lovas fehér paripán.

  • Onagy Zoltán

    Néhány szó Ajtmatovról

    (1928. december 12.–2008. június 10.)

    ​​​​​​​Gulszári bizony, hogy rövidre fogjam. A poroszka ló, a herélt, tehát munkára fogott, férfierejében lenullázott csődör, és szegény Tanaban, a hülye forradalmár, aki soha nem érti meg az idők szavát, akit a forradalom hivatásosai szívatnak, aki – hittől vakon, forradalmi lelkesedéstől bódultan – alig jön rá, hogy eszköz, csak eszköz, sokszor még az sem, áldozat.

  • Onagy Zoltán

    Erős nő, gyenge nő: George Sand

    (1804. július 1.–1876. június 8.) 

    ​​​​​​​Ezek a regények olvashatatlanok. Kész. Vége. Ha nem ennyire férfifaló, nem a korabeli Paris Hilton, ha nem visz ágyba minden elérhető hírességet, nem annyira polgárpukkasztó, mint amennyire, ha nem tűzhető mindenféle lobogókra (Lobogónk, Petőfi), írásművészét rég belepi a por, regényei elenyésznek. De Sand életvitele olyan színesen bolond, kalandos és merész, sikerekkel, végzetes szerelmekkel, csalódásokkal agyondíszített, hogy a személyes varázs felszínen tartja a fakuló életművet. Sand csak egy van, volt, lesz. Vagy tán, hogy politikai példával éljünk: élt, él, élni fog.

  • Onagy Zoltán

    A démoni angyal: Csinszka

    (1894. június 7.–1934. október 24.,)

    ​​​​​​​Öt-hat évig életben tartja Adyt, némi blaszfémiával a Nyugatnak, a magyar irodalomnak. Hogy megírja az Őrizem a szemed, a Nézz, drágám, kincseimre és egyéb szerelmes verseit. Eközben Bertuka kiveri a csucsai cselédségből, Ady hogyan jut italhoz, mert jut, megszünteti a diverziós ösvényt. Vigyáz rá, amikor már senki nem tudna vigyázni a szenvedély- és halálos beteg zsenire. Sok – vélhetően – nem maradt Csinszkának a test örömeiből, azért annyira frusztrált. Bár ki tudja. 

  • Onagy Zoltán

    Puskin

    (1799. június 6.–1837. február 10.)

    "Rajongói máig sem értik, miért nem ellenfele maradt halálra sebezve a mezőn. Elmélet is született: d'Antés páncélmellényt hordott, ezért pattant le róla a golyó – még a ballisztikai próbát is elvégezték. Meghalni a szeretett nő becsületéért egy buzi keze által – milyen méltatlan vég! (Lermontovot legalább egy tiszttársa lőtte agyon évekkel később.)" – írja Baka István. Valóban méltatlan.

  • Onagy Zoltán

    Thomas Mann

    (1875. június 6.–1955. augusztus 12.)

    Marcel Reich-Ranicki így összegez: „Írók tucatjai bizonygatták, senki nem érdektelenebb számukra, mint a Varázshegy szerzője. De haragtól és talán irigységtől is remegő hangon mondták ezt.”
    Ki olvassa ezeket? Ki vásárolja? A fordítás alól, a kőkorszaki nyelv alól kiszaladt az idő. Ha Mann még tananyag, gyerekkínzásnak minősül. Talán egy új magyar fordítás életet lehelne belé. Ha van bennük élet.  

  • Onagy Zoltán

    Lorca

    (1898. június 5.–1936. augusztus 19.)

    Hihetetlenül sikeres. Versei népdalként terjednek az országban, mint Petőfié. Ismert költőként kanyarodik a színházra. Az élet persze nem csak munka és hősiesség. Mint közismert. Lorca reménytelen Dalí-szerelme legendás (amelyről később Dalí azt nyilatkozza, "...erotikus, egyben tragikus szerelem, s azért tragikus, mert nem talált részemről viszonzásra"). 

  • Onagy Zoltán

    Latinovits

    (1931. szeptember 9.–1976. június 4.)

    Érdekes volna az öreg Latinovits Zoltán. A nyolcvanegy éves homo sapiens többségében nem formabontó titán, rosszkedvű öregember inkább, aki harcait megharcolta, többnyire vereséggel zárta, mert mindig sarkában a frissek, a harapós újvadak. A szerelem is elköszönt, messze túl a zeniten, se az esték, se a reggelek nem nyújtják a régi izgalmakat (hát még az éjszakák), csak ez is fáj, az is fáj, amaz is sajog.

  • Onagy Zoltán

    A fordítókirály: Réz Ádám

    (1926. jún. 4.–1978. szept. 13.)

    Ezért nem értem azt sem, hogy miért nincs szobra a negyedikén nyolcvanhárom éves (1978-ban elhunyt) Réz Ádámnak, aki azon fordítók egyike, akik sokat tetten annak érdekében, hogy ne haljunk meg hülyén.
    Ha nem ugrana be azonnal, hogy ki ő, mi ő, mondom: műfordító. Akadnak irodalmárok, akik fordítók, akikről azt se tudjuk, léteznek, és más fordítók, akik nevét az első általuk szignált regénynél, kötetnél megjegyezzük.  

  • Onagy Zoltán

    Franz Kafka

    (1883. július 3.–1924. június 3.)

    Ezen is túl: nem szabad Kafkát kézbe venni, ha a kedves olvasó éppen nyakig ül az iszapban, mert könnyen svábbogárként ébred. Amint elemi igény mutatkozik egy kis kafkai szorongásra, kizárólag Švejkkel párhuzamosan olvassuk. Hašek buggyant derűje kiegyenlíti Kafka gyötrelmeit, amikor a Monarchia utolsó évtizedeinek magába omló valóságát érzékeljük. 

  • Onagy Zoltán 

    Voltaire, a polgárjogi harcos

    Voltaire 1778. május 30-án halt meg Párizsban. Felvilágosodás kori író, költő és filozófus. A kor annyira távoli, életműve annyira szerteágazó, hogy reménytelen néhány mondatban helyszínrajzot festeni köré. Szikár egy figura, polgárjogi harcos, nagy szatirikus, többnyire szembe ment minden idióta és önelégült hatalommal, a dogmatikus, és a hatalomnál nem kevesebb idiotizmussal felruházott egyházzal.

  • Onagy Zoltán

    Szentkuthy Miklós

    (1908. június 2.–1988. július 18.)

    Azt mondják, akik tudják, halála életére hasonlított. Elegánsan lebben végül, mint a pillangó. Egyik este hazamegy, kényelmesen elhelyezkedik – ahogy szokja volt – a karosszékében. Mire kinyújtja a lábát, halott. És azoknak, akik nálam alaposabban ismerik az életművet, jobban olvassák, nemzedéke legnagyobb és legmaradandóbb magyar írója. Úgy legyen.

  • Onagy Zoltán

    Karinthy Ferenc

    (1921. június 2.–1992. február 29.)

    Karinthyn nyomot hagy az is, hogy Aczél elvtárs kedves szerzője, a három T-re (tilt, tűr, támogat) épülő rendszer kedvezményezettje. Ismert egy kíméletlen, az irodalmi belvilágot körbeszántó, meglehetősen otromba sutka, a következő: "Mi a különbség Shakespeare Hamlet-je és Karinthy Ferenc Budapesti tavasza között? Az előbbiben benne van az atyja szelleme."