Sinka István önéletrajzi ihletésű regénye túlélte a vészkorszak tiltólistáit, és sok évtizednyi hányattatás után – Medvigy Endre szerkesztői munkájának köszönhetően – immár az eredeti változat került a könyvesboltokba. Azért is fontos ez, mert az olvasó előtt csak így tárulhat fel tisztán az a közeg, az a miliő és érzésvilág, amelyet az író megélt. A könyv ugyanis valós élményeken alapszik, és drámaian pontos képet rajzol arról a nyomorúságról, amelyben Sinka – az édesapja tragikusan korai halála után – a gyermeki lét minden örömétől megfosztva nevelkedett.

Az utóbbi években számos történelmi regényről írtam (rajongóként persze csak az olvasottak töredékéről), többek között Gál Vilmos remek Báthoryjáról is. A történész és muzeológus szerző tudományos munkája mellett fogott szépírásba: a nagyívű, élénk, cselekményes Báthory köteteivel egyéni hangú, jellegzetes karakterű írót ismerhettem meg, aki munkásságával új színt hozott a kortárs magyar történelmi regény nemrég kezdődött és napjainkban is tartó reneszánszába.

Az önéletrajz szubjektív műfaj. Az író-visszaemlékező így látta, élte át, erről nem lehet vitázni. Ennek illusztrálásaként egy nagyon személyes, az író életébe betekintést engedő részlet a műből:

Hézagpótló munka Medvigy Endréé. Egyrészt egy elhallgatott nemzedék jeles alkotóira hívja fel az olvasóközönség figyelmét úgy, hogy tárgyilagosan feltárja a velük szemben felvetett problémákat is, másrész irodalmunk kordokumentumnak tekinthető műveit veszi górcső alá. Kendőzetlen, korrekt bemutatásra törekszik.