Görögország az európai kultúra kőbölcsője, mondom és kényelmesen elhelyezkedem a nyugágyon, mely fölött nádlevelekből takarosan és hibátlanul font napernyő vet árnyékot a földre. – Halász Margit görög úti jegyzeteinek harmadik része.

Görögország az európai kultúra kőbölcsője, mondom és kényelmesen elhelyezkedem a nyugágyon, mely fölött nádlevelekből takarosan és hibátlanul font napernyő vet árnyékot a földre. – Halász Margit görög úti jegyzeteinek második része.

Görögország az európai kultúra kőbölcsője, mondom és kényelmesen elhelyezkedem a nyugágyon, mely fölött nádlevelekből takarosan és hibátlanul font napernyő vet árnyékot a földre. – Halász Margit görög úti jegyzeteinek első része.

Az Arnoldó Kávézóban jártam a Bartók Béla úton, a Szent Gellért tér után egy megállóra.  A meghitt kis helyiséget még Gross Arnold, a nemzet művésze, a világhírű magyar grafikus-festőművész nyitotta meg 2014-ben, nem sokkal halála előtt. A vidám mesevilágot ábrázoló színes rézkarcaival kitapétázott helyiség emeleti galériájával együtt a szépség nyugalmát árasztja; igazi oázis a rumlis fővárosban. A művész fia, Gross András belsőépítész tervezte, remek stílusérzékkel.

HansHenning Paetzke 1943-ban született Lipcsében, 1960-ban a keletnémet Walter Ulbricht államelnök elleni uszítása miatt az NDK összes gimnáziumából kizárták. 1960 és 1963 között színészképzésen vett részt, 1963-ban a Stasi parancsára azonnali felmondással elbocsátották az Állami Faluszínháztól állampolgári kötelezettségek megsértése miatt. 1963 és 1964 között börtönbüntetését töltötte szolgálatmegtagadás miatt Az érettségit követően klasszikafilológiát, germanisztikát és pszichológia hallgatott Halléban, Budapesten és Majna-Frankfurtban.

Életének 87. évében elhunyt Sohár Pál költő, műfordító, az Irodalmi Jelen szerzője.

Már vagy huszonöt éve építettem méhesházat – szalmafonatú rakodókaptárakba telepítve a méheket, de az első rajzás földöntúli élményét sosem feledem. Most nem részletezném e pillanat fenséges körülményeit – viszont a kiszállt rajt követni kellett, hová települnek. Mert kevesen tudják, hogy kaptárból kirajzó család első leszállása fa tetejére, galagonybokorra, kéményoldalba és ezer elképzelhető helyre történhet, de csak időlegesen.

„A szavalás – mint köztudomású – felfokozott, emelt beszéd. Vajon mi a különbség a szavalás és az éneklés között? Ha jól meggondoljuk: semmi. Egyértelműen szokták állítani, hogy az ének a beszédből származott. Nem biztos. Lehet, hogy éppen fordítva volt a dolog, hogy a beszéd fokozottan elszakadt az énektől – pontosabban a dallamtól – hogy a beszéd valójában nem más, mint absztrakció…” – írja Pernye András, a korszak legjelentősebb zenekritikusa, a Szavalás és muzsika című kritikájában Jancsó Ad­ri­­enne Földédes­anyám című hangle­mez­si­kere alkalmával, 1963-ban. Az írás akkor nem jelent meg, csak jóval később, a hagyatékában találták meg.

2023. Május 30. Pünkösd hétfő – 103,7 kg

Személy szerint nem volt soha saját kertem, de hogy szüleimnek s az ő szüleiknek mindig volt, azt nem feledhetem. Virágokra láttam a mózeskosaramból Tapolcán és Badacsonyörsön. Ezek voltak életem első állomásai a Mogyorósi utcában, ahol még tehéncsorda járt reggelente föl a dombra, esténte le a dombról, valamint a Balaton fölött is egy szőlőlugasban. Tapolcán petúniák, lángvirágok, porcsinrózsák, krizantémok, Badacsonyörsön – nomen est omen – este illatozó estikék nyíltak, s rózsák jelezték, ha a szőlőleveleket peronosz vagy lisztharmat fenyegette.

Anya és lánya, mindketten nagy utazók. Elmúlt az a világ, amikor valaki a lábát sem tette ki falujából, sőt az országhatárt sem lépte át. Mindketten elhagyták szülőföldjüket, Erdélyt. Vándorok lettek, akik időnként vissza-visszatérnek oda, ahol napvilágot láttak, ahová gyermekkoruk köti őket, ahol felnőttként eszméltek.

Boldogult ifjú (ilyen is volt) újdondászkorában egyszer (nem csak egyszer…) verbális inzultusban részesült a Szerző (itt „gyorsreagálású” írásokat kattogtatót jelent, aki később kertet megszerzővé avanzsál). Falusi riportútra indulván egy belvízben tocsogó mező közepén, békalesen ott állt fél lábán egy gólya. Szerzőnk felkiáltott: „Egy gólya!” A megyei újságírásban jócskán „elhasznált” fotós kolléga, a gépkocsi vezetője érdesen: „Na és, az a dolga, hogy ott álljon. Micsoda aszfaltgyerek!” Utóbbit Szerzőnkre értette.

Bár kertes házban nevelkedtem, a kerti munka sosem volt ínyemre. A gondolataim máshol kalandoztak: színházon, népdalokon, verseken. Igyekeztem is minél előbb szabadulni a földtől, egy másfajta életbe, egy másik világba, panelba. Mégis történt egy fordulópont, jött a vágyakozás, és attól fogva minden egy kertes ház felé mutatott.

Nekem úgy tűnik, hogy Lujosnak, aki egyébként Kő Pál, az egész világ a barátja volt. Nemcsak a nap, a hold és a csillagok, hanem mindannyian, akik itten, a nagy kék égbolt alatt élünk. Tulajdonképpen föllelhető mindenkiben valami jó és szeretetre méltó, de ő talán e jó és szép tulajdonságokkal született. És másokban is csak ezt vette észre! Mivel nem a gyarlóság és gonoszság bántotta őt, hanem annak örült, ami értékes és szép az emberben.
Nagyon illett rá ez a Babits-idézet:

Már jóval negyven felett jártam, amikor észrevettem, hogy növények is vannak ezen a világon. Persze előtte is tudtam, hogy létezik újhagyma, paprika meg paradicsom, amit szívesen fogyasztok, meg persze vannak virágok. Nőnapra hóvirágot, szerelmeimnek vörös rózsát, temetésre fehér krizantémot vettem, ahogy illik. De hogy ezeket termesztik, gondozzák, nevelik, arra bizony nem gondoltam. Pontosabban, nem érdekelt. A növényekkel a zöldségesnél meg a virágboltban találkoztam.

„Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!”

– Radnóti Miklós Himnusz a békéről című versének sorait választottam kicsengetési kártyám mottójául az érettségi küszöbén, 1974 tavaszán, egy réges-régi aradi kert gyümölcsfáinak árnyékában. A kert végigkíséri életemet.

A kert végigkíséri az ember életét.

Június 13-án, kedden este 8 órától a színház stúdióteremben tartja a kolozsvári színház a 2022/2023-as évad utolsó bemutatóját.