Anya és lánya, mindketten nagy utazók. Elmúlt az a világ, amikor valaki a lábát sem tette ki falujából, sőt az országhatárt sem lépte át. Mindketten elhagyták szülőföldjüket, Erdélyt. Vándorok lettek, akik időnként vissza-visszatérnek oda, ahol napvilágot láttak, ahová gyermekkoruk köti őket, ahol felnőttként eszméltek.

Boldogult ifjú (ilyen is volt) újdondászkorában egyszer (nem csak egyszer…) verbális inzultusban részesült a Szerző (itt „gyorsreagálású” írásokat kattogtatót jelent, aki később kertet megszerzővé avanzsál). Falusi riportútra indulván egy belvízben tocsogó mező közepén, békalesen ott állt fél lábán egy gólya. Szerzőnk felkiáltott: „Egy gólya!” A megyei újságírásban jócskán „elhasznált” fotós kolléga, a gépkocsi vezetője érdesen: „Na és, az a dolga, hogy ott álljon. Micsoda aszfaltgyerek!” Utóbbit Szerzőnkre értette.

Bár kertes házban nevelkedtem, a kerti munka sosem volt ínyemre. A gondolataim máshol kalandoztak: színházon, népdalokon, verseken. Igyekeztem is minél előbb szabadulni a földtől, egy másfajta életbe, egy másik világba, panelba. Mégis történt egy fordulópont, jött a vágyakozás, és attól fogva minden egy kertes ház felé mutatott.

Nekem úgy tűnik, hogy Lujosnak, aki egyébként Kő Pál, az egész világ a barátja volt. Nemcsak a nap, a hold és a csillagok, hanem mindannyian, akik itten, a nagy kék égbolt alatt élünk. Tulajdonképpen föllelhető mindenkiben valami jó és szeretetre méltó, de ő talán e jó és szép tulajdonságokkal született. És másokban is csak ezt vette észre! Mivel nem a gyarlóság és gonoszság bántotta őt, hanem annak örült, ami értékes és szép az emberben.
Nagyon illett rá ez a Babits-idézet:

Már jóval negyven felett jártam, amikor észrevettem, hogy növények is vannak ezen a világon. Persze előtte is tudtam, hogy létezik újhagyma, paprika meg paradicsom, amit szívesen fogyasztok, meg persze vannak virágok. Nőnapra hóvirágot, szerelmeimnek vörös rózsát, temetésre fehér krizantémot vettem, ahogy illik. De hogy ezeket termesztik, gondozzák, nevelik, arra bizony nem gondoltam. Pontosabban, nem érdekelt. A növényekkel a zöldségesnél meg a virágboltban találkoztam.

„Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!”

– Radnóti Miklós Himnusz a békéről című versének sorait választottam kicsengetési kártyám mottójául az érettségi küszöbén, 1974 tavaszán, egy réges-régi aradi kert gyümölcsfáinak árnyékában. A kert végigkíséri életemet.

A kert végigkíséri az ember életét.

Június 13-án, kedden este 8 órától a színház stúdióteremben tartja a kolozsvári színház a 2022/2023-as évad utolsó bemutatóját.

Mi köti össze az aradi anzikszot a hepehupás Szilágysággal, a szerelmi-erotikus lírát az erdélyi tájjal, Ady Endrét Villonnal, Szőcs Gézát Lászlóffy Aladárral és François Brédával, a kaszáló színésznőt miért nézik ufónak Székelyföldön, és hogyan lesz a pálinkafőzdéből agora – pálinkakóstolóval, székely humoreszkekkel és érzelmes lírai művekkel készül az Irodalmi Jelen folyóirat a Könyvek Éjszakájára.

Fellépnek:

Néhány héttel ezelőtt hallottam a hírt: egy floridai iskolában a szülők botrányt csaptak, amiért a diákoknak egyik órán bemutatták Michelangelo Dávidját, amely szerintük erkölcstelen, szeméremsértő. Megdöbbentett ez a prüdéria és álszemérem, és eltűnődtem, hogyan és miért is ábrázolták az emberi testet az őskorban, az ókorban vagy a reneszánszban.

 A fiamékhoz, Budakeszire autózva jól láthatóan előbukkan hófehér mellszobra a parkból. Ha későn, a villanyfénynél hazafelé tartok, ismét rám köszön fénylőn, fehéren. A település díszpolgára lett, helyi intézményeket neveztek el róla.

Rendhagyó sajtótájékoztató volt Balatonfüreden, a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban, melyen az intézmény idei programtervezetét ismertették, de bemutatták a város önkormányzata fontosabb kulturális programjainak tervezetét is. Szőcs Gézának, a szalon névadójának tiszteletére több eseményt is szerveznek, ezek közül az első, egy rendhagyó hangoskönyv-bemutató, a sajtótájékoztatóval egyben zajlott le: Szilágyi Enikő Jászai Mari-díjas színésznő és Farkas Wellmann Endre József Attila-díjas költő mutatta be azt a hangoskönyvet, amelynek szerkesztését még maga Szőcs Géza kezdte el. A kolozsvári sétatér című szép kivitelű hangoskönyvet Szilágyi Enikő szerkesztette elhunyt barátja születésének 70. évfordulójára.

Mindig is nagyon érdekelt a repülés (kit nem?), és a pilóták. Gyönyörűnek hittem a hivatásukat, hisz maguk sem voltak hétköznapi emberek, a magyar elit krémjét képezték, mindenféle adottságaikkal. Igazi férfias bátorság volt az a rendkívüli, felelősségteljes szárnyalás több ezer méter magasságban, napról napra.

Várakozás (Anticipation), előérzet, hővillanás… Áramlások, erő-hullámok, szikrák, el-illanás, amott formák bomlanak, néhol enyhül a hatás…

A miniatűr világ piramisai mikrokozmikus terekbe menekültek… Ismeretlen repedésekből, töredezett ér-hálókból kirajzolódó geometrikus formák. Szimbolikus Szemek… Vég-ek, kiszögelések, remények (a lila párába burkolódzó háromszögek jegyében)…

Szeretettel várjuk Böszörményi Zoltán felolvasással, zenével, beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatójára, amelyre május 2-án 19 órától kerül sor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Ötpacsirta Szalonjában.

Schulimek csak kifogástalan öltözékben lépett az utcára. Élre vasalt szövetpantalló, fényesre suvikszolt goizervarrott félcipő, mellény, zakó, keményített galléros ing, csokornyakkendő. Időjárástól függően könnyű felöltő vagy bélelt kabát. Télen báránygalléros irhabunda, kucsma, puha gyapjúsál, csizma. A kora reggeli érintetlen havat szerette, vagy a sűrű hóesést.

Családfő volt, a szó legteljesebb, legszebb értelmében; szigorú, kimért, ellentmondást nem igen tűrő. Határozott. Tehette, mert adottságaival, szívével és agyával megváltotta hozzá a jogot. Délceg alkattal és súlyos léptekkel haladt a kitűzött célja felé, ésszerűen gazdálkodott, kiszűrve a fölöslegességeket a tennivalókból.

Így kezdődik Peter Gehrisch drezdai-szudétanémet író, költő, regényíró, műfordító és történész Elszigeteltség című verse, amely hosszú éveken át egy miniatűr Mitteleuropát, sőt a „Mitteleuropa-szindróma”, a „középeurópa-szindróma” miniatűrjét elevenítette meg, amellyel számos keleti nemzet megbélyegezte a németeket, oroszlánrészt tulajdonítva nekik a szellemi és gazdasági korlátokért, valamint a stílusért, amellyel (sikeresen vagy sikertelenül) átlépik a határokat.

Március 15-e alkalmából átadták az idei állami díjakat és elismeréseket.

Korai és újabb művek, olvassuk a kiállítás címét. Seres László 2006-ban, huszonnyolc év szünet után kezdett ismét festeni. Élete mozgalmasan, mondhatni kalandosan alakult, élt az USA-ban, élt Indiában. Ahogy Nagy T. Katalin nagyszerű, informatív, érzékeny megnyitó beszédében felvetette: a vérbeli, zsigeri festő akkor is fest, amikor nem fest, így a szüneteknek nincs jelentősége… Egyik írásom címe, Az író mindig dolgozik. Közhely, de én meg is tapasztaltam, mit jelent az, ha az ember elhagyja a szülőhazáját, és az emigráció évei alatt abbahagyja az alkotást, mintha szellemi emigrációba vonulna, mintha elhallgatna, miközben az új impulzusok, tanulmányok, tapasztalatok által csak gazdagodik, kiteljesedik, megtermékenyül, és ez sok év után felszínre tör újból.

A nevezetes búcsú

Nézzük csak, mi is történt a háború végén Dombiratoson, ahová apuka vertfalú házába tartunk, az elveszett Finci cicám nélkül.