Smid Róbert könyve valóban úttörő munka: nemcsak interdiszciplinárisan olyan szerteágazó, ami párját ritkítja, de módszereinek következetes végigvitelében, következtetéseiben és önreflexióiban is. Izgalmas szellemi kaland, amely nyitottságot és merészséget vár a résztvevőktől: olvasóitól.

Bíró-Balogh Tamás kétségtelenül élvezi, amit csinál. Szakmabeliként az ember természetesen csak irigykedhet már a felkérés miatt is: hogyne lenne boldog az a filológus, aki elsőként közölheti Radákovich Mária Kosztolányihoz írott leveleit.

Hegyi Ede néhány röpke hónap alatt írta meg első, A senki című regényét, amely egy fiatal értelmiségi útkeresését mutatja be különböző munkahelyein keresztül. A történet arról szól, hogyan lesz a senkiből pincér egy kávézóban, folyamatfejlesztő, logisztikáért felelős munkatárs, informatikus, adminisztrátor, csoportvezető – majd újra senki.

A Nők a cekkerben korrajz is. A kiszolgáltatottságra, a nők társadalmi alacsonyabbrendűségre utal. Bár látszólag úgy tűnik, hogy egyenlők vagyunk, tudjuk, nagyon sok helyen, még mindig az dívik, a nőnek a konyhában a helye, nem érdemel megbecsülést, figyelmet. A Nők kredencen című novella jó példa erre. A kiszolgáltatottságába és a szeretetéhségébe végül beleőrül főhős, akinek az idegsejtjei figyelmeztetik, hogy nem jó úton halad, ezt a témát bontja ki

A Semmi nem igaz, bármi lehetséges egységes hangon megírt, feszes könyv, amit a szerző rengeteg szereplővel, környezetrajzzal, tényekkel és lírai betétekkel tarkít. Egy olyan könyv, aminek nem kell feltétlenül minden mondatában tárgyszerűen igaznak lenni ahhoz, hogy a valóságot mutassa meg nekünk.

Érdemes a pályakezdők írásaiban elmélyedni, különösen akkor, ha azok egy szellemi műhely gyümölcsei. A Lakat vére hull izgalmas és sokat sejtető cím, a benne szereplő műveket a már tíz éve működő Magyar Írószövetség Íróiskolájának hallgatói írták. A kötetben a pályakezdő írók mellett gyakorlottabbak is szerepelnek.

Ő lenne egyféle kortárs magyar Sylvia Plath? Jó barátjaként tudom, hogy ez csak narrátori szinten elképzelhető.

Bartusz-Dobosi László esszékötete nem véletlenül ért meg idén már második kiadást is. Sokakat foglalkoztató témát boncolgat: az őrület különféle, magyar és világirodalmi ábrázolásmódjait gyűjti össze. A téma azért is fontos, mert még mindig számtalan tévhit kering a köztudatban az elmebetegségekkel kapcsolatban, és a szerző ezeket is igyekszik eloszlatni.

Lehetséges, hogy ez a Bolyai-regény nem az a Bolyai-regény, amelyet sokan vártak, de az biztos, hogy formátumos, nagyívű alkotás Láng Zsolt könyve. Emberfeletti a küzdelem, melyet a szerző a két Bolyaival folytat, ám nem kínkeserves. Sokkal inkább örömteli és katarzissal biztató, gótikusan elegáns szókatedrális.

A könyv egyszerre tárgyalja a XX. század nemzetiszocialista és kommunista rendszerének emberiség elleni bűntetteit – ebből a szempontból széles horizontú, hiánypótló alkotásról van szó. A címadás ugyanakkor annyiban félrevezető, hogy a cselekmény nem lineáris, „kötött pályát” követ, és mind konkrét történésekben, mind absztrakciók terén túlmutat Budapesten.

A szöveget sokféle műfajból szőtte össze a szerző: történetekből, ráolvasásokból, receptekből, tanításokból, mítoszokból, szimbólumokból. És ahogy olvassuk, a körülöttünk lévő tárgyak, gondolataink, történeteink és kapcsolataink egyszerre megtelnek jelentéssel és jelentőséggel. Ha csak ennyi hatást kivált a könyv, már megérte.

A kötet alcíme – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek – nem utal a feminista vonalra, de nem is baj, hiszen nem az a lényeg, hogy a királylány is lehet aktív főhős – azon már túl vagyunk remélhetőleg. Hanem bármely mese szólhat bármelyikünkről, és ezek a történetek nyelvileg és tartalmilag egyaránt szólnak a mai gyerekekhez. Nem azért, mert, mint a kortárs gyerekirodalom, panelházak, telefon és egyéb modern dolgok vannak bennük, hanem mert szimbolikusan a belső világunkat ábrázolják.

Ezt az irodalmi igényességgel megkomponált művet még a könyvpiac legszigorúbb élménymérnökei is átengednék a fantasztikus irodalmat a szépirodalomtól elválasztó határon, ugyanis egy igazán kifinomult sci-firől beszélhetünk. A Gőzkorszakot megjelenése óta a szépirodalom klasszikusai közé emelték.

Schein Gábor Megleszünk itt című regénye egy valaha gyermek-elmegyógyintézetként működő, rémisztő szépségű épületben éri el tetőpontját. Hol máshol dőlhetne el, miként végződik egy infantilis férfi őrület felé vezető útja? Az a szép, hogy végül el sem dől. Vagy ha mégis, akkor egyedül bennünk, olvasókban.

Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélkedő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a „román Gulág” egyaránt megtizedelte őket.

Frederico Baccomo vagy egy csapnivaló könyvet írt, vagy pedig feltalálta a lektűrbe oltott abszurd regény műfaját. Döntse el az Olvasó maga, én még mindig hezitálok.

A szerző a szerelmes nő fájdalommal teli mítoszát írja meg. Nem istennőt állít elénk, alakja sem drámai alak, mégis Anna Karenina élete ott lappang a démoni szenvedélyt kifejező verssorokban.

Janus Pannonius A narni Galeottóhoz című versét máig olvassák és elemzik a középiskolában, megemlítve, hogy az olasz „vándorhumanista” (1427–1497) Janusnak nemcsak ferrarai iskolatársa, hanem közeli barátja is volt. Magyarországon is jó néhányszor járt, első alkalommal Janus Pannonius invitálására, de a velencei inkvizíció bilincseitől nem más szabadította meg, mint a mi Mátyás királyunk.

Domján Gábor nem sokat bűvészkedik, az életet írja szatirikus kedvvel, mégis a sokasággal társas viszonyt teremtő érzelmi világgal. A visszafogott érzelmek a jó ízlés jelei: a szűkszavún és találón rögzített tények fölkeltik az olvasóban az érdeklődést egy-egy gyorsan felvillanó és remekül elkapott jelzés iránt, amely jellemrajzi vázlat benyomásaként hat.

Ebben a regényben a pompás szívvirágok a fekáliából születnek, a lepkék pedig emberi szenvedésből. De kétségkívül ezek a meghökkentő, szürreális elemek tartják fenn az érdeklődést. A hatalom és a félelem poétikája lételméleti kérdésekkel és metafizikai töprengésekkel kapcsolódik össze.