-
Irodalmi Jelen
Kevés emlékezetes pillanat
Pál Sándor Attila 2013-ban jelentkezett Pontozó című első kötetével. Címe egy erdélyi néptánchoz kapcsolódik, a negyvenkilenc prózavers falusi emberekről, főleg családtagokról mesél. A fiatal költő leltárba veszi a „hatvanéves” barackfákat, a téeszt, a tanyát, és természetesen a trágyadomb sem hiányozhat az összképből.
-
Irodalmi Jelen
TOP 10 – 2014. augusztus
Az Irodalmi Jelen TOP10-es augusztusi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.
-
Irodalmi Jelen
A Normális Olvasó és a Szlovákiai magyar szépirodalom
„…minden antológia öncélú. És ezért értékelhetetlen is. (…) Ez az antológia kiállta az idő próbáját. Ezekben a nagyon nehéz, forrósággal megterhelt, munkaellenes napokban is élvezettel olvasta a Normális Olvasó.” – Jász Attila értékelése a Szlovákiai magyar szépirodalom című 2014-es kötetről.
-
Irodalmi Jelen
Kitelepítés, budibűz, istenhit
Esterházy Péter legújabb, Egyszerű történet vessző száz oldal – Márk változat című regényében egy siketnéma kisfiú mesél a kitelepítésekről. A történetet körbelengi az öreg- és pálinkaszag, a budibűz, valamint a nagymama istenhite.
-
Irodalmi Jelen
Merre, magyar gyermekkultúra?
Szávai Ilona Boldog kútásók és állványozók című esszékötetét Bárdos József, a magyar gyerekirodalom kutatója mutatja be.
-
Irodalmi Jelen
Az idill rejtett borzongása
Lesi Zoltán második, Merül című verseskötete az út-, a pár- és otthonkeresés küzdelmeit mutatja be a horrorisztikus képek mögé rejtett idilli megfigyelésekkel. Boldogh Dezső mártózott meg a rövid könyvben.
-
Irodalmi Jelen
Urbánus anekdoták, vidéki nosztalgia
Réti Attila Bagolyvár című kötetének novellái „ódonságukkal” újítanak. Megteremtenek egy nosztalgikusnak ható, de a ma valóságát is hitelesen ábrázoló közeget. Benedek Leila írása.
-
Irodalmi Jelen
Nirvána és aforizma
Matematikus, informatikus és hivatalnok volt, de egy családi trauma hatására verseket kezdett írni. Bárdos Attilának 68 évesen jelent meg Tangens – Kettős végtelen című kötete, amelyet Payer Imre mutat be.
-
Irodalmi Jelen
Budapesti balladák
A verses regény feltámasztása után Térey János új műfajjal jelentkezett: verses novellákban írta meg Budapest rejtett történeteit. Városi bolyongásaiban nem a turistalátványosságok mentén, hanem emberi sorsok útvesztőiben kalauzol.
-
Irodalmi Jelen
Családtörténetbe oltott krimi
Hogyan vált a vajdasági származású, Irodalmi Jelen-díjas Majoros Sándor író nagyapja egy gyilkosság áldozatává? Mi köze mindennek a történelem alakulásához, Mikszáth Kálmánhoz és az eperfához? Csepcsányi Éva recenzióját olvashatják Az eperfa nyolcadik gyökere című regényről.
-
Irodalmi Jelen
Mondókák felnőtteknek
„Nyugtalanító, olykor szinte ellenséges hangulat árad a szövegekből, emellett sajátos őszinteség is” – állítja Tóth Kinga Zsúr című kötetéről recenzensünk. Írásában feloldja ezt a látszólagos ellentmondást.
-
Irodalmi Jelen
TOP 10 – 2014. július
Az Irodalmi Jelen TOP10-es júliusi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.
-
Irodalmi Jelen
Ludas Matyi és feng shui
Szepes Erika Az ördöggolyó ajándéka című prózakötete az 1950-es évek világát humorral mutatja be, miközben izgalmas játékot folytat a festészettel, és kitekint Kelet-Európa történelmére is.
-
Irodalmi Jelen
Enyhület nincs
Danyi Magdolna 2013-ban posztumusz megjelent kötete, az Enyhület és felröppenés a vajdasági szerző összegyűjtött verseit tartalmazza, 150 oldalon. A kivitelezésében is impozáns könyv arról tanúskodik, hogy jelentős költőt vesztettünk el. Pál Sándor Attila írása.
-
Irodalmi Jelen
Panel-sztorik
„Érdekes, hogy a címek nem kapcsolódnak szervesen a novellákhoz. Önálló szövegegységek – egy könyv, történet paneljei. Sűrítmények, amelyek tömören konzerválják a tartalmat, a közvetíteni kívánt üzenetet.” – Mán-Várhegyi Réka első kötetét, amely 2013-ban (még kéziratban) megkapta a JAKkendő-díjat, Kadlót Nikolett vette szemügyre.
-
Irodalmi Jelen
TOP 10 – Válogatás a 85. Ünnepi Könyvhét gyerekkönyveiből
Az Irodalmi Jelen az Égigérő-program segítségével válogatott a 85. Ünnepi Könyvhét és a 13. Gyerekkönyvnapok gyermekirodalmi újdonságaiból. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.
-
Irodalmi Jelen
Bibliai kirakós posztmodernkedvelőknek
Farkas Arnold Levente A másik Júdás című, hetvennyolc oldalas könyve egy íráslabirintus, amely akár paródia is lehetne. Sajnos nem az, hanem a posztmodern irodalomelméleteket gyakorlatba átültető, öncélú stílusgyakorlat. Balogh Réka írása.
-
Irodalmi Jelen
TOP 10 – 2014. júniusi és könyvheti ajánló
Az Irodalmi Jelen TOP10-es júniusi és könyvheti ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük. A Könyvhétre megjelenő újdonságok mellett a „Könyvhét” megjegyzést találja.
-
Irodalmi Jelen
Alászállás a bunkerbe
„Evellei Kata viszonylag kevés időt tölt a szar az élet problémakör akkurátus kitárgyalásával, de annál többet annak kiszínezésével, bizonyos értelemben térbeli ábrázolásával. Szépen érzékeltet, meglepő fordulatokat használ.” – Horváth Imre Olivér írása az Álombunkerről.
-
Irodalmi Jelen
Négyszázharminchat oldal, minek?
„Szép, nagy. Súlyos. Tudós emberhez méltó. Esszék és kritikák. Szép borító meg minden. De hol a tartalom?” – Csoknya Sándor próbált tegező viszonyba kerülni Farkas Zsolt Szia című kötetével.