Egyszerűbbnek tűnt - mint ahogy egyszerűbb is volt - magolással, feleltetéssel, versfelmondatással áthidalni a Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi és Arany neveivel, életművével fémjelzett reformkort. Ettől aztán szegény Vörösmarty a maga nehéz, veretes, gyermeki logikával alig követhető modorával és stílusával kiesett a pikszisből. Arany és Petőfi a könnyebben megjegyezhető, dalszerűbb, erkölcsiség és morál dolgában kevésbé katartikus versei mégis kevesebb időráfordítást igényeltek.

Születik, tanul, csodagyerek, Szalonta, azután Debrecen. Ezután, mint Jókai és Petőfi, színészet, majd vándorszínészet. A kor lázadóinak alapiskolája, az elszakadás, függetlenedés egyetlen lehetősége. Hatásos adalék lehetett volna a könnyebb Arany-értéshez, ha a Toldi előtt megismerjük a történetet: vándorszínészként megálmodja édesanyja halálát. Másnap reggel bűntudattól hajtva, kétségbeesetten hazaindul. Gyalog (1834-35).

Jó nap. Babitst nyolc előtt készülődik, és néhány reggeli falat után leballag vendége elé a vasútállomásra. Nem tudja, honnan is tudhatná, hogy vendége nem csak kollégája, barátja, de egyben hentese és mészárosa is. Nem telik el hosszú idő, amikor előkerül a bárd, a csontozó kés, és a közelgő vendég – Gellért Oszkár – meglehetős szakértelemmel forgatja a szerszámokat.

Persze inkább az író-könyvek. Ha nem irodalomként veszem számba a végrendelet-könyvét Testamentum címmel - ugyan miért ne venném - benne olyan - a magyar történelmet meghatározó - ismert figurák végrendeletei, mint Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Petrőczi Kata Szidónia, Bethlen Kata, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Martinovics Ignác, Bessenyei György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Madách Imre, Jókai Mór, Zichy Mihály, Jászai Mari, Egressy Gábor, Arany János, Munkácsy Mihály, Vajda János, Károlyi Mihály, Görgey Artúr, Tisza István, Herczeg Ferenc, Szabó Dezső. Irodalom ez, a végrendelet irodalom, akkor is, ha nem író írja.