Miért e lom? - Vörösmarty
1800 december elsején születik a forradalmár Vörösmarty Mihály, a Szózat, a Zalán futása, a Csongor és Tünde és a Vén cigány depressziós zsenije.
Ment-e könyvek által a világ elébb? - a művelt deáklegény ezzel a Vörösmarty-idézettel válaszolt a tanári kérdésre, miért nem olvasta el ezt vagy azt a kötelező olvasmányt. Ami jó viccnek látszott akkoriban. Pedig nem az.
Vörösmartynak nem volt szerencséje a tanulóifjúsággal. A magyartanár kíméletlenségtől függően bemagoltatott és felmondatott a Szózatból két, de akár négy strófát is. A dolog persze nem ilyen egyfenekű és diákellenes, hiszen gyakran a tanárok se képesek a valóságnak megfelelően elővezetni ezt a veszélyes kort. '48, és az azt megelőző évek közül esetleg olyan kóbor és rosszindulatú kérdések is kibuktak, amelyre a tanár nem, vagy nehezen válaszolhatott volna anélkül, hogy ne hazudjon, vagy ne hozza magát kínos helyzetbe. A túlhangsúlyozott negyvennyolc folyamatosan ötvenhat-analógiaként bújt elő az iszapból.
Egyszerűbbnek tűnt - mint ahogy egyszerűbb is volt - magolással, feleltetéssel, versfelmondatással áthidalni a Kisfaludy, Vörösmarty, Petőfi és Arany neveivel, életművével fémjelzett reformkort. Ettől aztán szegény Vörösmarty a maga nehéz, veretes, gyermeki logikával alig követhető modorával és stílusával kiesett a pikszisből. Arany és Petőfi a könnyebben megjegyezhető, dalszerűbb, erkölcsiség és morál dolgában kevésbé katartikus versei mégis kevesebb időráfordítást igényeltek.
Éppen Vörösmarty miatt szánom rá az időt, kutatom fel a pincében a Babits esszékötetét, az Irodalmi problémákat a Babits-dobozokban, mert pontosan emlékszem rá, a Vörösmartyról szóló áradozása egyetlen centivel nem hozott közelebb húsz éve, amikor kísérleteztem. Pedig volt tér, ahonnan közelebb. Ezt – ezeket – írja: "Kámeák vagy kis szobrocskák, csodálatosan kemény, tömör, ünnepi és egészen új magyar nyelv bronzából kimintázva és végtelen egyéni - és minden disztikon volta mellett is ismét teljesen modern zene lángja (nem olvasztó láng-e a zene?) olvasztja ezt a nemes bronzot". Azután azt mondja: "Petőfi nyárspolgár a zseni álarcában, Arany zseni a nyárspolgár álarcában". Hát nem könnyű Babitsról leoldva visszatérni Vörösmartyhoz. Babits viszonya az irodalomhoz a beteg, bizonytalan földlakóé, aki marsi intelligenciával riasztja el az olvasni kívánó népet tárgyalt szerzőitől. Az emberhez, aki élt, aki részese a vesztes forradalomnak, aki a forradalmárok szemében kívülálló, Haynau számára üldözendő forradalmár, Petőfi, aki huszonhárom évvel fiatalabb, ugyanakkor tüzesebb, akit maga Vörösmarty fedez fel, adatja ki első versgyűjteményeit, megtagadja.
Jókai, mint mindenben, közelebb lép:
"[...]vacsora végével az én bátyám (deli szőke legény) elszavalta szép zengő szóval Vörösmarty legújabb költeményét, a Szózatot: „Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar!” Mint a pünkösdnapi égből szálló tüzes nyelvek lángja, úgy hatott az én lelkemre a költők apjának minden versszaka. Hasztalan igyekezett a hatást gyöngíteni az én keresztapám, öreg Varju János, azzal a gúnyos kérdésével: Ugyan édes öcsém, mutass nekem egy embert, akinek a keble keserűségében megszakadt a honért. Nekem e naptól kezdve ez lett az evangéliumom s később Vörösmarty művei az egész szellemvilágom." Ugyan Jókai sincs extremitás híján, ráadásul fiatalon az öreg, tapasztalt tyúkokat kedveli, vénségére a pelyhes kislibákat, mégis pontosan ismeri a szavakat, amellyel felhívhatja a figyelmet valamire, amit értékesnek gondol. És azt értjük.
Akit a középiskola sikeresen elriasztott a költőtől, a romantika korától, de ugyanakkor a reformkortól is, nem lapozott vissza. Ebből következően azt se tudta meg, hogy Vörösmarty az egyik szerelemtől a másikig tántorog, hogy a szív szüntelen lángol. Pedig egy-egy korban maga a tény, hogy lángoló szív írását olvassa egy másik lángoló szív, felkelthette volna a az érdeklődést (bár Petőfi is, József Attila is megfogalmazta a maga lángjait, igaz).
De például azt sem tudhatta meg, aki nem érdeklődött, hogy a beteljesült szerelem Csajághy Laurával – a Laura versek múzsája – lehalkította, lelassította Vörösmartyt. Mint a beteljesült szerelmek rendszerint. A nő rátelepszik az ihletre. Mint rendszerint.
És azt sem tudhatta meg, hogy Petőfi üstökösszerű népszerűsége elhalványította sikereit, ezt Vörösmarty igen nehezen viselte. Ami érthető. És hát azt sem tudhatta, aki nem lapozott vissza, hogy az elbukott szabadságharc után egy évig bujdosott, hogy testileg-lelkileg belebetegedett a világosi fegyverletételbe, hogy feljelentette és feladta magát Haynaunál, aki kegyelemben részesítette. Ebbe még inkább belebetegedett. Hát én egy senki vagyok? Akit meg sem büntetnek?
209 éves volna ma, 2009 december elsején.
