Baranyi Ferenc és Jóna Dávid egymásra felelő verseit közöljük.

„Ha – Kosztolányi szerint – verset fordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni, akkor verset zenére fordítani nem kevesebb, mint a táncot szintúgy gúzsba kötve, de tojásokon járni el.” – Baranyi Ferenc esszéje.

Méltó lezárása volt az Ady-évnek az az emlékest, amelyet Nagy Angéla szervezett a budapesti Király utcában, egy százhúsz éves pincében. Rengeteg fellépővel, versekkel, zenével, monodrámával idézték meg a művészek Ady szellemét.

Bárányi dr., Isten Báránya, útja végéről visszatekintve földi működésével elégedett lehet. Megadatott neki szinte minden öröm és bánat, szomorúság és boldogság, amit ember kívánhat. – Mandics György írása.

Zenés és – több értelemben is – mesés utazáson vehettünk részt Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költővel, aki ezúttal nem(csak) költőként, műfordítóként, hanem operatörténészként és -fordítóként jegyzi új kötetét, Az opera négy évszázada – költők és komponisták című művet.

Megszüntette a gyakorlatot, hogy irodalomkedvelő járási párttitkárfeleségek zöngeményeit közölje a lapban vers címén, amivel komoly érdeksérelmeket okozott. Nem úgy van az, hogy eddig egy járási párttitkár úgy mutathatta be az asszonyt, hogy költőnő, eztán pedig nem.