Baranyi Ferenc
Számolgatnom kell (fejben mindig gondot okoz közben az ezred-, századforduló), ha amennyiben harminchétben született, mennyi most. Hetvennégy, talán. A hetvennégy – sok. Még úgy is, hogy a nyolcvannégy, de a kilencvennégy se sok ahhoz képest, hogy mindig annyi kevés éppen, amennyi megadatott az Úrtól.
Ahhoz képest sok, hogy nyolcvanötben ismertem meg, és ezerkilencszáznyolcvanöttől mögülem is elfogyott huszonhat év. Emlékszik valaki a legendás és fontos Huszonhatodik évre? (ITT!) Az is Palócföld, mert költészet és Szabó Lőrinc, mert Nógrád, és mert huszonhat év egymagában is sok, ha a telő évek során kikopik a költészet, kikopik Nógrád vármegye talán valamennyi mogorva emóciója, elvesznek nők, férfiak, városok, pillanatok, egy-egy folyóirat és főszerkesztő, elvész egy-egy fontos felismerés érvénye.
Baranyi Ferenc, amikor személyesen megismerem, a Palócföld főszerkesztője.
Minthogy a nyolcvanas évek közepe ez, nem egészen világos, mit keres Salgótarjánban, mit keres egy kis regionális irodalmi folyóirat élén, minthogy Baranyi sztárköltő. És tévésztár. Úgy értendő, ahogy leírom. A királyi TV zenei osztályát vezeti, olyan komolyzenei sorozatokat szerkeszt, vezet, hogy mindenki nézi, emlékezetem szerint soha azelőtt és soha azután annyit nem nőtt e komolyzeneileg sokat szenvedett kis ország zenei műveltsége. Előtte a Magyar Ifjúság rovatvezetője. Egyszóval: nem kispályás. Azóta is töröm az agyam, mit keresett Nógrádban.
A nyolcvanas évek közepe minden szempontból fordulópont. Nem ragoznám. A keleti egeken a teljesen debil Csernyenko (és az őt megelőző múmiaszerű pártelsőtitkárok után) megjelenik Gorbacsov a maga ötvennégy évével, és a bolseviki Róma lassan atomjaira hullik. De az ókori Rómával szemben nem kerül évtizedekbe, hogy a perifériákon is hallhatóvá váljon, hasad, ami hasad. Mégpedig elképesztő, hihetetlen tempóban.
Kicsivel harminc fölött az ember nem úgy lát, nem úgy hall, mint később. De nem is úgy utazik, mint évtizedekkel később. Este gondol egyet, nem merészet, nem is bonyolultat, és reggel buszon ül, megyen a folyóiratba. A szerkesztőségbe. Ha nincs különösebb oka, akkor is. Ebből következően Baranyi Ferenc az időszak leggyakrabban látott-hallott főszerkesztője. És Baranyi különös figura. Semmi balos görcs, morális programvers a fiatalok életviteléről, semmi abból, amit a kóborló, helyét kereső fiatal író más főszerkesztők és szerkesztők gondokkal terhelt orcáján láthatott addig. Nincsenek a mély barázdák, a felhúzott szemöldök, fölötte a harmonika-homlok. Baranyi soha nem gondolta, hogy a novella mélyén megbúvó összetett mondat a szocializmus ellensége volna, és nem írt oldalas értelmezést a haza felvirágoztatásáról, annak módozatairól az Erikával gépelt A/4-es kéziratlap szélére. Laza, derűs, jókedvű főszerkesztő.
Érkezett a vonattal. A főszerkesztő, az MTV zenei igazgatója érkezett a Bp. – Hatvan viszonylatról, ahol átszállt a Hatvan – Salgótarján viszonylatra. Elképzelhetetlen manapság. Lebaktattunk elé a furcsa, a völgy közepén dombra telepített vasútállomásra a hegyoldalban fészkelő szerkesztőségből, fogadóbizottság voltunk. A hegyoldal le is, föl is olyan meredek, ma kétszer meggondolnám, hogy megmásszam bárki kedvéért, ráadásul kétszer, háromszor. De minthogy sem azelőtt, sem azóta nem könyököltem vasúti restiben a pultnál fogadóbizottságként, jó visszanézni. Ha egy órát késett a csatlakozás, annyit, amikor kettőt, annyit vártunk Pál Jóskával, a prózaszerkesztővel.
Az már hab az egészen, hogy főszerkesztőként a Megyei Pártbizottságnak, annak is Kulturális Osztályának tartozott elszámolással. Hogy megszüntette a gyakorlatot, hogy irodalomkedvelő járási párttitkárfeleségek zöngeményeit közölje a lapban vers címén, amivel komoly érdeksérelmeket okozott. Nem úgy van az, hogy eddig egy járási párttitkár úgy mutathatta be az asszonyt, hogy költőnő, eztán pedig nem. "Ki ez a' izé, ért ez a' izé a versekhö egyáltalán? Megmon'tuk az elvtársnak, hogy a helyi irodalmi erőket foglalkoztassa!"
Egy év alatt olvasható, országosan ismert, keresett folyóiratot csinált a lapból. Mindig jutott bele fontos olvasandó, ami képes volt túlmutatni a provincián, és persze gerjeszteni a provincia helytartóit. A második esztendőben szőnyegszél és szőnyegszél. Az elvtársak, akik nem hallottak Moszkváig, megmondták, hogy mi a feladat, de az elvtárs szembeszegül.
Véletlenül, vagy talán nem véletlenül, akkor is ott vagyok, amikor elköszön. Nincs pátosz, nincs megrendülés, lírai párák. Azt mondja: "Kevés az idő, az erő, hogy a butasággal harcoljak. Egyre kevesebb."
Fontos búcsúmondat. Eszembe jut néha. A jókedve is eszembe jut, ahogy pakol, megy, nem sajnálkozik, hogy mennyi munkát és idegességet fektetett abba, amit hátrahagy, azt se mondja, dolga van még, de mennyi.
Jó. Jó, hogy ismerem. Jó, hogy köszönthetem. Pohárka bor is beleférne talán, koccintás, kézfogás, de a dolgok sodródnak és elsodródnak, így aztán csak szóban: Isten éltessen, Baranyi Ferenc, sokáig!
Baranyi Ferenc, Pilis, 1937. január 24., Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító.
Művei:
Villámok balladája (versek, 1962)
Hazatérés (versek, 1964)
Az a merészség (versek, 1966)
Piros karikák (válogatott versek Gyárfás Endrével, 1967)
Túl az éjszakán (versek, 1969)
Változó szelek (versek, 1972)
A lónak vélt menyasszony (népi komédia, 1973)
Esőveréssel (válogatott és új versek, 1975)
Szimfónia. 30 év lírai története. (szerkesztő, 1977)
A szerelem harmadik éve (versek, 1980)
Hétköznapi istenhozzád 1979-1981 (verek, 1982)
Valami mindig közbejön (válogatott versek, 1986)
Tavaszi futás (Gerelyes Endre és felesége levelezése, szerkesztette, 1986)
Visszaigéző 1982-1986 (versek, 1987)
Egy önérzet hét stációja (lírai naplók, 1988)
A túlvilági szajha (regény, 1990)
Betyárbecsület 1987-1991 (versek, 1991)
Baranyi Ferenc összes szerelmes versei (versek, 1991)
A fal és a fej balladája (versek, 1991)
Dal Danubio soffia il vento (1992)
André Chénier válogatott versei (válogatott versek, 1994)
Hegyibeszéd (1995)
Tájak, szerelmek (1995)
Operaszövegek (1995)
Kifosztva (1996)
Könyörgés apátiáért (1997)
A honfoglalás felszámolása (verses széljegyzetek, 2000)
Anti-Orfeusz (2000)
Műfordításai:
Szerelem és háború. Adaptációk a világirodalomból (versek, 1983)
Puccini: Tosca (opera, 1988)
Bizet: Gyöngyhalászok (opera, 1990)
Dante Maffia: Kosárba viperát (1990)
F. Ferrara: Sívó hegedű (1990)
F. Cajani: Időlovag (1992)
Vizafogó (1994)
J. Verne: Párizs a XX. században (regény, 1995)
A. Dante: Az új élet - Vita nuova (1996)
E. Montale: Naplók-versek. Diari-Poesie (1996)
Ilka Nobs-Süpek: Utolsó könnyeim 1994-1996 (1996)
P. Géraldy: Hozzád tartozom (1997)
Europarnasszus (2001)
Díjai:
SZOT-díj (1974, 1988)
József Attila-díj (1976)
KISZ-érdemérem (1976)
A Zrínyi Katonai Könyvkiadó nívódíja (1981)
Madách Imre-díj (1986)
Brianza-díj (1993)
MSZOSZ-díj (1993)
Forintos-díj (1995)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1997)
Nagy Lajos-díj (1998)
Demény Pál Emlékérem (1999)
Darvas József-díj (2002)
Ada Negri-díj (2002)
Gábor Andor-díj (2004)
Nádasdy Kálmán-díj (2005)
Radnóti Miklós-díj (2006)
Kossuth-díj (2008)
