Mi az, hogy kortárs történelmi regény? Eszik-e, vagy isszák? Milyen irodalmi eszközökkel nyúl hozzá a múlthoz, milyen szemszögekből láttat, mi érdekli? Reagál-e egyben a jelenre is? Noha nincs rá általános recept, egy-egy mű kóstolgatásával ráérezhetünk a műfaj összetevőire, az adott mű sajátos ízvilágára, hatóerejére. Terítéken ezúttal a Mohács özvegye, Miklya Luzsányi Mónika új történelmi regénye.

Kezdjük számokkal. Három az ötvenöthöz. Hat a százhatvannégyhez. Kettő a hetvenkettőhöz. Három az ötvennyolchoz. Ennyi itt most elég; aki meg szeretné tudni az arányok pontos jelentését, lapozza fel a nemrég megjelent, Erdélyi magyar nőírók című tanulmánykötetet, amelyben sok más izgalmas adatot és összefüggést találhat.

Miért kezdődik egy önmagát krimiként reklámozó regény egy egyes szám első személyű női naplóbejegyzéssel? Mi lesz az eredménye annak, ha egy szerző, akinek neve a gyermek- és ifjúsági irodalom terén vált ismertté, felnőttkönyvet ír?