​​​​​​​A "tetemre hívás" – vagy más néven halálújítás a régi magyaroknál volt szokásban, s talán még pogány időkből maradt meg ez az ősi "eljárás". Ha valakit meggyilkoltak, nem temették el még sokáig, hanem kiterítették, és sorban mindenkit meghívtak, hogy a halott fejére tegyék kezüket és esküdjenek meg, nem ők voltak, gyilkosát sem ismerik. Sorban tetemre hívták a meggyilkolt rokonait, barátait, ismerőseit. Aki vonakodott vallani, vagy akinek keze alatt a tetem elkezdett vérezni, azt tartották vétkesnek, s mind a temetés költésegeit, mind a vérdíjat őneki kellett megfizetnie. Ilyen tetemrelhívás volt a magyar irodalom felett Kertész Imre első, majd második interjúja, s így vallott – s talán még vall is színt – az összes rokon, barát, ismerős, mintha hatalmas félelem lenne, nem is annyira a gyilkosság, hanem a temetés és a vérdíj költségeit illetően.