Ádám öngyilkosságra készül, de Éva mellészegődik,
elmondja, gyermeket vár. Derűs mosollyal írja
le a költő művének utolsó mondatát:
Ember küzdj, és bízva bízzál. Pennájával áthúzza
a Lucifer szót, helyébe Az ember tragédiája,
föléje Madách Imre, a poéta neve kerül.

Az ember tragédiájának legújabb kiadása előtt érdekes bevezetőre bukkantunk, amely képzavarai mellett a Madách-életrajz számos részletének ellentmond. Ráadásul a 18. századhoz köti a 19. századi szerzőt. Andor Csaba jegyzetét olvashatják.

Az oktatás felől mégsem közelíthettem, hogy szabadságharc, többszörös bukás, hogy drámasorozat Madách életében, pedig többnyire a könnyebbik vége onnan indulni. Negyven környékén, túl néhány borzasztó színházi előadáson, néhány személyes buktán, csalódáson, mocsárszinten, Az ember tragédiája maga keresett fel, olvastatta, értelmezte magát. És ami a helyére kerülhetett, helyére került.

Persze inkább az író-könyvek. Ha nem irodalomként veszem számba a végrendelet-könyvét Testamentum címmel - ugyan miért ne venném - benne olyan - a magyar történelmet meghatározó - ismert figurák végrendeletei, mint Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Petrőczi Kata Szidónia, Bethlen Kata, Bethlen Gábor, Rákóczi Ferenc, Martinovics Ignác, Bessenyei György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Madách Imre, Jókai Mór, Zichy Mihály, Jászai Mari, Egressy Gábor, Arany János, Munkácsy Mihály, Vajda János, Károlyi Mihály, Görgey Artúr, Tisza István, Herczeg Ferenc, Szabó Dezső. Irodalom ez, a végrendelet irodalom, akkor is, ha nem író írja.