Madách

Március van, virágoznak a nárciszok,
a tulipánok, a jácintok, a fürtös gyöngyikék,
a magyar szabadságharc elbukott,
mindenütt gyász, holtak, reményt vesztett foglyok.
A pesti Újépület börtönében egy fiatal költő
krétával verset ró a cella asztalára,
néha kabátja ujjával letöröli a szöveget,
helyette újat ír. Belefárad, pennát, tintát, papírt kér.
Byron Káinja, Milton Elveszett paradicsoma,
Goethe Faustja sejlik fel benne,
de ő egy másik világot, egy másik Lucifert,
Ádámot és Évát teremt. Kórust ad hozzá,
a szférák zenéjét, az Eszme, az Erő és a Jóság
képviselőit, a Halhatatlanság és a Tudás fáját,
melynek gyümölcsét Ádámmal és Évával megízlelteti, 
és mint a Bibliában megírva vagyon,
kiűzetteti Évát az Édenkertből, és úgy dönt,
Ádám önszántából távozzék onnan,
úgy határoz, a család és tulajdon
lesz a világnak kettes mozgatója,
majd Lucifernek megparancsolja,
mély álmot küldjön mindkettőjükre.
Harmadnap a költő megpihen.
Mialatt szűk cellájában járkál, arról fantáziál,
jó volna újabb és újabb megpróbáltatásnak
alávetni, és végigvezetni az emberiség történelmén
három szereplőjét.
Ádám egyiptomi fáraó lesz, Éva rabszolganő,
majd Miltiádész és annak felesége, Lucia, Athénban,
Lucifer szeretője, Hippia pestisben elhunytat
csókol meg Rómában,
míg Ádámnak a kereszténység szab új utat.
És az álom folytatódik.
Bizáncban Ádám Tankréd, Éva Izóra képében keresi
a szeretetet és a testvériséget, de nem leli,
Ádám a küzdelmek elől a tudományhoz menekül,
Rudolf császár udvarában Kepler szerepében tűnik fel,
míg Évának a költő a hűtlen
Müller Borbála szerepét osztja. 
De a poéta éjjel sem tud pihenni, új álomszínen töri fejét,
a francia forradalom egyik tragikus hőse,
Danton bőrébe bújtatja Ádámot, aki a párizsi nép előtt
a katonák hősiességét méltatja,
míg Éva, a véres kezű felkelő, kéjes éjszakát kér tőle
cserébe az ellene fordult merénylő fejéért.
A költő tovább játszik az álommal,
Ádámot Prágában ébreszti fel,
Éva pedig nem gyilkolja meg őt.
London sem hoz megnyugvást Ádámnak,
s a falanszter sem könnyít lelkén,
szembeszállna vele, de Lucifer megakadályozza.
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga – mondatja ki Ádámmal
az űrjelenetben a megkönnyítő szavakat a költő,
majd cellájában újra megpihen.
Másnap, mint ki mély álomból ébred,
a sors, az élet viszontagságaitól megcsömörölve 
Ádám öngyilkosságra készül, de Éva mellészegődik,
elmondja, gyermeket vár. Derűs mosollyal írja
le a költő művének utolsó mondatát:
Ember küzdj, és bízva bízzál. Pennájával áthúzza
a Lucifer szót, helyébe Az ember tragédiája,
föléje Madách Imre, a poéta neve kerül.
Elkészült a mű.
Március van, virágoznak a nárciszok,
a tulipánok, a jácintok, a fürtös gyöngyikék.