​​​​​​​A fiatal kortársak becsülik szellemességét, aforizmáit. Kedvelt, elegáns társasági ember, a nők kedvence. A nők különös vonzalommal viseltetnek azon dandyk irányulatába, akik más dendyk irányulatába viseltetnek különös vonzalommal. E paradoxon a tudomány mai – tapintatosnak nem nevezhető – állapotában is feloldhatatlan. És minthogy a tudomány nem ad kulcsot a nők kezébe, ott ülnek szegények az ágy szélén zavartan és megalázva, hogy akkor most mi van?

​​​​​​​Ha az irodalom élő és holt kicsinyeire és nagyjaira gondolunk, sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ők is voltak valaha emberek, méghozzá nem is akármilyen, hanem főleg gyarló emberek. A múlt század közepén erőteljes fejlődésnek indult hazánkban is a karakterológia tudománya, különösen értékes dokumentuma ennek Pál Antal könyve, melyet valójában Hamvas Béla és Kemény Katalin írtak álnéven.  Én most nem erre a könyvre hivatkozom, még csak nem is e nemes diszciplína valóban megfontolandó zsinórmértékét használom, de mégis karakterológiai elemeket felsorolva fogom bemutatni az öt fő típust, amibe az írók és költők általában besorolhatók.