Ajánló Mózes Attila Foglaló című novelláskötetéből.

És merültem, merültem minden éjjel. A mítoszok és a krónikák nem tudtak megegyezni egymással abban, hogy az utam a tenger fenekére hét vagy hetvenhét napon át vagy hétszázhetvenhét éven át tartott. De mindegy is. Elég, ha annyit tudunk arról a bizonyos merülésről, hogy a hetes szám kapcsolható hozzá. Mert a hetes a beavatás száma, a lecsupaszodásé és az eltökéltségé.

A hajléktalanom közben felém tart. Száz forintot kínál, hogy váltsam be szlovák koronára, s mikor közlöm vele, hogy szlovák korona már nem létezik, csak euró van, akkor hangot vált, s meglehetősen követelőn azt mondja: adjak neki egy eurót. Én is hangot váltok, s mondom neki, hogy egy euró, az háromszáz forint. Kiegyezünk ötven centben.

Mert már tizennégy évesen bele-beleittam vendégség után az otthagyott pezsgőkbe. Finomnak tűntek. De a bátyám elárult, és ez riadalmat keltett. Mert a Karcsi bácsi poharába ittam bele, akinek a száján herpesz volt. Nem kaptam el. Majd meggyes piskótát csinált anyánk, olyan meggyből, ami már befőttként átélte a penészállapotot. Furcsa ízeket éreztünk.

Kezén a körmök karmokká fejlődnek, lábfeje görcsösen ráng. Lábujjai leválnak a lábfejéről, két félkör alakú csonkon egyensúlyoz, és már nem tudok a csempére gondolni, mert minden idegszálamat leköti Á változása. Olyan vagy, mint anyád, vetem oda neki, mire kinyitja szemét, és rám mered.

Sokak szerint hatalmas tragédia egyedül meghalni, úgy, hogy nincs ott senki, aki látná.

A férfi (mint oly gyakran) e percekben is szimultán élet-képek, érzet-halmazok sokaságával működik. Örömök, gyötrődések váltakozása, rétegződése, összemosódása zajlik. A folyamatosan lüktető, meg-megnyíló érzékelés-gócokból egymásba is átfolynak az inger- és információ-áramlások. Hallgassunk-szagoljunk-tapintsunk-ízleljünk-tekintsünk be egy-egy nyitva hagyott elme-széfjébe.

Éles nyilallást érzett a mellkasában, ugyanakkor valamiért ferrarai pajzán verssorai visszhangoztak az agyában: Mért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst? Nesze neked, mértékletesség! A püspök megrázta magát. Öklével nagyot csapott a kocsi elejére. A lovak lassítottak, az alkotmány megállt.

A kapu mögé húzódva vártuk, hogy vége legyen a robbanássorozatnak, viszont közben egyre több rohadék jutott a földszintre, úgyhogy kattogtatnom kellett a gépfegyvert. Amikor az utcában csend lett, kisurrantunk, és futottunk. A Rákóczi út felől persze jött az utánpótlás, és később a keresztutcákban kóválygók is ránk mozdultak.

Nem tudom, mi jobb azzal a büdös szajhával, hacsak a tiszta lap nem, mert könnyű szeretni, amíg nincs keserűség, és felgyülemlett feszültség, meg düh, akkor válik meg, ki gondolta komolyan a jóban-rosszbant, mikor a mézesbödön alján már csak szart találsz, ha akkor tényleg harcolsz, nemcsak látszólag, miközben más lába közt keresed az enyhülést, hanem teljesen és őszintén, na akkor vagy ember, nem pedig gyáva féreg, mint ez, aki a könnyebb utat választotta

Nem tudom, ki írta a rólam szóló fejezetet (a kötet 1966-os kiadású), de még ma is elég találó, a nyelve is szabatos, pontos. Egy beidézett Fábry-szöveg benne – nyelvileg – a legdisszonánsabb: „A világgá tágulás pattanó dinamikája – a leülepedettség ellenszere – a képelevenség szinte belénk marja. A gesztus mondatok plasztikus hűsége a férfimozdulat világlendületét realizálja.”

Könnyen fordult a kulcs a lakatzárban, a pánt elmozdult, és a vasajtó nyikorogva engedett a nyomásnak. Jáky lépett be először. Öngyújtója lángjával világított, míg kitapogatta a kapcsolót. Pókhálós lámpa gyulladt fel a pince hátuljában, gyenge fénye kiégett villanyrezsóra, rozsdás biciklire, szakadt napernyőre és a többi, kidobni való, felesleges holmira hullott.

Vathy Zsuzsára önéletrajzi novellájával emlékezünk. E mikroéletrajz a maga tömörségével és szerénységével szinte mindent elárul szerzőjéről, visszacseng belőle hangja, előtűnik mögüle törékeny alkata, és megcsillan életvidám tekintete.

Rjabov pedig hallgatott. Csöndesen ült a széken, és már első pillantásra látni lehetett rajta, hogy nem egészen egyszerű ember. Az ilyen emberek veszélyesek a társadalomra, és amint megjelennek bármely közterületen, haladéktalanul igazoltatni kell őket! Az ilyen emberek veszélyesek a társadalomra! Az ilyen embereket egyáltalán jó volna elszigetelni a társadalomtól, valahová jó messzire!

Éreztem az elemelkedést, levert a víz, folyt végig az oldalamon, remegett a lábam, azonnal lerántottam a kötést. Katja diadalittas arcát láttam meg, üvöltve kérdeztem, mit csináltál, de akkor már láttam, hogy egy léggömbben emelkedünk fölfelé, alattam a város, madártávlatból, ahogyan bizonyára a legszebb, én pedig mindjárt hányni fogok.

Próbálkozom, de nem birok többet szippantani a hígítóból, erős hányinger tör rám, lefekszem a kőre, fejem a spájzban, testem a konyhában. Hanyatt fekszem, a plafonon seregnyi csecsemő menetel, pelenka van rajtuk, lábukon csizma, kezükben pisztoly, az egyik hátra fordul, rám fogja a fegyvert, az arca anyámé. Forog velem a világ.

A nagy tehetségű, a Himalájában és az Andokban is megfordult alpinista gondolt egy merészet: a lépesi alagút fölött a nagyjából százötven méterre magasló sziklafalba befaragja Zsurzsonovics Anka seggének formáját, ahogyan azt a négy amerikai elnök arcával tette anno Miszter de la Mothe Borglum a dakotai Rushmore-hegyen.

Tisztán hallották, hogy Javier mögött a kulcs kattan a zárban, pedig elméletben sem fordulhatott elő, hogy egy hátsó szobából kiviharzó harmadik lakó rányitja az ajtót a meztelen üleppel a kagyló fölé görnyedő vendégre. Mindezt két tényező gátolta: a lakásnak nem volt sem hátsó szobája, sem rejtőzködő lakója.

Továbbá egy nemes gesztussal felajánlom újrakiadásra eddigi életművemet, amelyik tartalmaz prózai regényt és novellát, valamint lírai verset.
A hőseposszal párhuzamosan egy csujogatókötet megírásán is dolgozok, valamint egy kisregényen, melynek első sorait a fentebbi kikötéseim figyelembe vételével ide írok maguknak.

Álltunk dideregve a tél kellős közepén, méregettük egymást, orrunk csaknem összeért. Hogy volt, hogy nem, elveszítve türelmét ő vont magához, vagy minden bátorságomat összeszedve én öleltem át, nem tudom, de megtörtént…