• Irodalmi Jelen

    Lászlóffy Csaba: Ars poetica

    A költészet napja alkalmából Lászlóffy Csaba Ars poetica című versét olvashatják.             "Megzápult próféták, varangyok,           szókészletük másfél arasz;           meg se kell húzni a harangot,           mind saját magára szavaz."  

  • Szabó Lőrinc

    Semmiért egészen

    Huszonöt év - csupa szenvedély, gyűlölet, szakítás, szerelem, féltékenység.

  • Irodalmi Jelen

    Sziveri János: Bábel

    "Az éjben eső felesel, rólam locsog - járdára zuhog, csattog a mocsok. Lóg az orromból műanyag kábel; dühöng a szívem, dühöng e Bábel."- a húsz éve meghalt, kiválóvajdasági költő verse.

  • Irodalmi Jelen

    Falusi Márton versei

    Falusi Márton költő 1983. október 17-én született Budapesten, tanulmányait 2007-ben fejezte be az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán. 2006 júliusa óta a Hitel című folyóirat szépirodalmi, 2008-tól pedig a Magyar Napló világirodalmi rovatának is szerkesztője. Verseskötetei: Hazáig látni (2004), Rádnyitva ablak, ajtó (2007). Több elismerésben, köztük 2004-ben Gérecz Attila-díjban részesült. Három versét közöljük. 

  • Irodalmi Jelen

    Nagy Zopán: Hulladémon-vízió – (Szanszkrit Tündérmese-montázs a Kéregrágó Remete nyomán)

     "Vikrama-széna leakasztotta a vén fáról a hullát, vállára dobta (mert ez több mint szimultán – és szövevényes történet), majd a kolduló szerzetes parancsára elindult vele, miközben a hullát megszálló szellem rákezdet a mesére..."Nagy Zopán tündérmese montázsa. 

  • Irodalmi Jelen

    Simándi Ágnes versei

    "ahogy a húgod mondtaláttalak én is hosszú barnahajad hogy’ csapod hátrahegedülés közben a dallam ritmusára karcsú testedhogyan remeg a hangszerrelpáros ütemben összesimulva –"– Simándi Ágnes versei. 

  • Irodalmi Jelen

    Szőcs Petra versei

      "Kirándulni indultunk a Ladával, engedtem, hogy a gyerekeim vezessenek, és az öregek otthonában kötöttünk ki. Büszkén vonultam be, feltornyozott hajjal, sujtásos kosztümben. A ruhámat azonnal levágták térdig, a hajam meg tarkopaszra, a tetvek miatt. Ti, kiknek van önbizalma, nékem páros számú jázmint hozzatok."Szőcs Petra versei.  

  • Irodalmi Jelen

    Kabai Márton: Önképződmény (használati utasítás a mozdulatlan zuhanáshoz)

     
     "A férfi kimegy.
    Hosszú, száraz köd.
    Guruló gesztenyék emléke.
    Homályba borul a város, hogy rendezze adósságait.
    A fák intim monológba kezdenek, s az út elhalkul.
    A férfi gondolatban sírni kezd."
    - Kabai Márton írása.
     

  • Irodalmi Jelen

    Jeney András: Modern ballada

       Az asszony szikkadt kenyerét röstellve kínálja:    Jöjjön, ennyi maradt, nékem a héj is elég. Benn – valahol – meleg árad, s mintha a múlt muzsikálna,    Szívében zene szól, orgona, Bach-töredék.   

  • Irodalmi Jelen

    Békássy Ferenc - A XX. század költői, Jöjj, szólt a herceg, Költő akartam lenni

     De nem lehet elölniA szent örök-tüzet;Ha vak füst fojtaná,Ha vész fullasztaná:Új lángvillámot vet;S viszem harcizajba,A visszás vad morajbaSzikrázó lelkemet! 

  • Irodalmi Jelen

    TOMPA GÁBOR versei

       Sose forduljon kedved telelőre, emeld a Teremtőre poharad! Szava szemérmesen csak azt jelenti, hogy emberként is tanulhatsz szeretni.   

  • Irodalmi Jelen

    Csoóri Sándor: Esztergomi elégia - Köszöntjük a 80 éves Csoóri Sándort

       "Jöhet még jó is? Jöhet ezután? Körhinta-nyarak Esztergom fölött?"Csoóri Sándor: Esztergomi elégia   

  • Irodalmi Jelen

    Sántha Attila versei

     Illatod néha a szélbe belekap, és húzna is át a határon – ilyenkor kapaszkodok, az Isten háta mögül nézem hazámat.  

  • Irodalmi Jelen

    Dobai Bálint versei - és interjú a szerzővel

    "És igen, tudtam, bár tavasz van,      Szeszélyes, lányos április,E napsütötte, csalfa fagyban      Fázott már annyi másik is.Gróftemetésen állni pénzér’      Némi prüszkölést tán megér,Vármegyeházi, cifra népség      Tolong majd újabb versemér’."  

  • Irodalmi Jelen

    Halmi Bettina versei - úrvacsora, Türelmetlen, magányos, Szemérem-tájék

    „Kedvelt témám elsősorban a szerelem, de nem a „rózsaszínfelhős-szerelem”, sokkal inkább a férfi-nő egységnek a mibenlétét, a testi szerelmet igyekszem hűen ábrázolni – női szemmel. Mivel édesapámat sosem láttam, hiányát is versben próbálom feldolgozni.” – vallja magáról Halmi Bettina, akinek verseit fiatal, most induló szerzőket bemutató rovatunkban olvashatják.
     

  • Irodalmi Jelen

    Fodor Boglárka versei

    A START-pisztoly rovatunkban fiatal, húsz év alatti szerzőket és írásaikat ismerhet meg a közönség. A bemutatkozó szerzők tehát pályájuk elején állnak, néhányan talán már tudják róluk, hogy alkotnak, sőt ismerik is műveiket közvetlen környezetükben, vagy talán senki nem is sejti, hogy írással próbálkoznak. Most itt a remek alkalom, hogy a szélesebb közönség is olvashassa műveiteket. A fórumok nyitottak, lehet hozzászólni, dicsérni, segítni, tanácsot adni, lelkesülni. Bemutatkozó szerzőnk a 16 éves Fodor Boglárka.
     

  • Irodalmi Jelen
    Böszörményi Zoltán

    Újévi köszöntő

    Megnyíljon az égnek kékes mása,
    Szálljon áldás nagy magyar hazámra!

  • Irodalmi Jelen

    Lászlóffy Csaba: Átváltozások

       Gyanakvó völgyek, ködbe vesző hölgyek;bizalom kint se, bent se, csak ezekaz iszapszagú, hegedűtokszagú hetek –a légkondicionált igéknek milyen szaga lehet?