"És igen, tudtam, bár tavasz van,
      Szeszélyes, lányos április,
E napsütötte, csalfa fagyban
      Fázott már annyi másik is.
Gróftemetésen állni pénzér’
      Némi prüszkölést tán megér,
Vármegyeházi, cifra népség
      Tolong majd újabb versemér’."

  

 

 

Dobai Bálint 1983-ban születtett Zilahon. Verseket 2004 óta publikál irodalmi lapokban, 2009-ben jelent meg első verseskötete "Megfáztam egy temetésen" címmel. 2009. december 12-én Aradon, az E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) és az Irodalmi Jelen díjkiosztó ünnepségén vehette érte át "a legjobb fiatal elsőkötetesnek" járó díjat. A versválogatás után az aradi gálaesten készült interjút nézhetik/ hallgathatják meg.

 

 

 

 

Dobai Bálint versei

 

 

Megfáztam egy temetésen

 

 

 
 
És igen, tudtam, bár tavasz van,
      Szeszélyes, lányos április,
E napsütötte, csalfa fagyban
      Fázott már annyi másik is.
Gróftemetésen állni pénzér’
      Némi prüszkölést tán megér,
Vármegyeházi, cifra népség
      Tolong majd újabb versemér’.
Mit versemért! Egy versnyi orkán,
      Sirokkó, könnyes tsunami
Ömlött le a gyászolók torkán,
      S gyomrukba’ kezdett habzani.
Libáknak írok. Hízzanak még
      Ízletes, zsíros májukért,
Mit kvártélyomban majszolgatnék,
      Kenyér mellé, vagy bármiképp.
Egy senki grófné lett elásva,
      A testem mégis túlhevült,
S tudtam, vezúvnyi, szörnyű láva:
      Egy nagyobb ember veszte fűt.

 

 

Tudom, van más, rosszabb kivérzés,
      S tán fájóbb, mint az enyimé,
Nem is nyavalygok. Csak egy kérdés:
      Ér ennyit egy Rhédeiné?
Most hánykolódom itt a térben,
      Holdon s koporsón jár agyam,
Mert megfáztam egy temetésen,
      S lassan temethetem magam.

 

 

Az Eszme

 

Billentyűzet ropog szavamtól
egy új kor nyirkos hajnalán.
Amit ti tesztek, ócska látszat,
ízléstelen, színesre festett
kis tincs az Eszme ősz haján.

 

Lelkemben a ti nyavalyátok
férge rág, és én etetem
tiszta lelkem szent mérgével,
s hasfájós másnap reggelen
ürül a sok féregtetem.

 

Az Eszme pedig fordul egyet,
új csillagjegyben él tovább,
míg káromkodtok, vihorásztok,
széthullt családot nemzetek,
felhúzza újra templomát.

 

Ki botja voltam agg korában,
fia leszek s apostola.
Kik vén bolondnak, szenilisnek
gúnyoltátok, míg gyönge volt,
lássátok, ki volt ostoba!

 

Letűntök majd, mint annyi más is,
a név a testtel sírba száll.
Pár bájt marad talán, mementó
a jogutódnak, aki jön,
s gazos sírotokon kaszál.

 

S ti is, ti jámbor, méla barmok,
kik halott rendszerek nyomán
kerestek választ, kússzatok föl
hozzám, vagy vad szavam eláraszt,
s nem véd meg semmi hagyomány.

 

Hét versszakot kaptam az Égből,
hét bűn, hét szentség, hét erény.
Kaján vigyorral, vérbe mártott
szavakkal prófétáltam el,
mi lesz, ha borul az edény.
 

 

Kondenzcsíkok

 

 

A szorongás felhőtengerét átszakítva
istenarcú csillagképek elé hajít
valami valószerűtlen vasmadár.

 

Precízen kifejlesztett kerozin karcol
párhuzamos kondenzcsíkokat
a búrának hitt végtelenbe,
a végtelennek nevezett búrába.

 

Ezen a tünékeny égi sínpáron
közlekedik majd a képzelet
logisztikailag fontos tehervonata,
hogy nehézfogású szállítmányát
nekem kelljen itt lepapírozni.

 

 

Valamerre kilépek

 

 

Mint az idő, úgy csobog át
ujjaim között a patak.
Vizét, ahogy az elme a pat- és
maternális beidegződéseit,
fenyvesek és lágy ívű rétek
gyanta- és vadvirágszagú
közegében gyűjti,
a körforgás rájuk eső részéből.

 

Agyszerűen barázdált, szürke vidéken
patakom és számos kollegája
megszokott mederben csobog
a legalacsonyabb pont felé,
hogy a duzzasztógát mögött
megrekedve várja hasznosulását.
 
Lábamat lehűtöm. Valamerre kilépek.

 

 

 

Vagyis ha diszkrepancia
 
 

 

Baj az, ha fáj az értelem.

 

Vagyis ha diszkrepancia
van abban, amit gondolok,
miről tudom, hogy tenni kéne,
és abban, amit megteszek.

 

 

Két út lehet: vagy elveim
kell venni visszább, s elfogadni:
csak az vagyok, amire képes;
vagy ideállá felfajulni
és elmorzsolódni a célig,
amit egészen eltakar
az elvárások horizontja.

 

 

Egyik se tetszik. Jobb nekem,
ha néha épp az értelem
taszít a sárba, ránt a fénybe,
vagy épp lehagyva önmagam,
az értelmen túl megtalálom
mindazt, amit nem értek el.
 

 

A többi meg nem érdekel.
 

 

 
Dávid bűne
 
 
 
A szerelmes hatalomnak
    aki útjába kerül,
azon általgyalogolnak,
    vagy a fronton kiterül.
 

 

A tanulság, mai ember,
    nem az ebből, hogy a nőt
aki nálad helyesebben
    követelné, megölöd.
 

 

Hanem az, hogy ha király is
    vagy, a Náthán leteremt,
és a bűnből kiviláglik,
    az igazság neve: rend.

 

 

 

Szonett ivó verseny
 
 
 
Röviddel kezd, ez étvágyad fokozza,
utána jöjjön hosszú vagy kevert.
Akár a jambusok szonett sorokba’,
öt-ötfél ebből biztos fejbe vert.
 

 

Ez első nap. Tizennégy napra toljad,
cseréljék egymást ötök s ötfelek,
a tegnap ríme szóljon újra holnap,
tovább akár már meg is fejtheted.

 

 

De mondom is. Ha nyolc napod letudtad,
s ha májad még nem nyekkent meg bele,
a hajrád lesz, mi majd pokolra juttat.

 

 

Mert bárhogy űz a múzsák szelleme,
finisben már a rendek felborulnak,
s a célszalag-rím előtt elterülsz.