Irodalmi Jelen

KICSI KIM ELREPÜLT – Jónás Tamás verse M.E. jegyzetével

2012. március. 26. - 02:53

Kutattam föld alatt elásott pénz után,
és vártam éjszakára párolgó dél után,
találtam kincset, Istent a csillagok között,
nyugalmam nincsen mégsem, az én szívem köhög.

KICSI KIM ELREPÜLT

JÓNÁS TAMÁS VERSE M.E. JEGYZETÉVEL

JÓNÁS TAMÁS

NEHÉZÉLETŰ
(Kim halálára)

Tudom, hogy szép a fa. Laktam is rajta már.
Nekem a kérge szól. S azt mondja, hogy halál.
Tudom, hogy mennyit ér szabadnak lenni, jó.
Nekem mégis üres, rémült szenzáció.
Kutattam föld alatt elásott pénz után,
és vártam éjszakára párolgó dél után,
találtam kincset, Istent a csillagok között,
nyugalmam nincsen mégsem, az én szívem köhög.

Gyereknek lenni szép, mint illatos kenyér,
olyan az anya teste, ha gyerekhashoz ér,
varázslatos világ, felesleges mesék
után mondom ki halkan: voltam gyerek, elég.
Szerelmek szénakazla, égett bennem a táj,
az jut eszembe mégis, az égett bőr, ha fáj.
Találtam boldogságot, és feledtem magam,
örülök a halálnak, felettem, hogyha van.

Céltalan, ruhátlan fürödni az idő
mosolygós, suttogós öblében, vagy a kő,
mely naptól langyos, ül lent,
tudom, hogy szép, s ha füllent
egy költő bármit, érték:
most mégis azt kiáltom: nekem ezt mások kérték.
Se tánc, se dal, sem illat örömöt nem okoz.
Tudom a hasznát, mégis mindig zavar a kosz.

Senki, semmi, soha vagy nem jól viszonoz.

KICSI KIM ELREPÜLT

          Festett alattomban egy kis képet
          valami maradék vászondarabra,
          sötétben villogó asztráltestet…
                                       (Bródy Sándor)

Sziveri elfogyott. Csajka eldőlt. Hekerle elnémult. Bohár elájult. Baka elköszönt. Szervác elébe ment. Kicsi Kim elröpült.

Mintha itt sem lett volna köztünk. Mintha még vendégségben sem. Mintha még nyomot sem akart volna hagyni. Mintha idegenek lettünk volna mind.

Hideget talált itt, akárhonnan jött is. Fagyot és ürességet. Kicsi Kim fázhatott nagyon. Az életruha nem elég meleg. Ha leveti, se fázhat ennél jobban.

A Nap felé akart repülni. Egyenesen a héliumba. Csak még lebegni. Csapongani előbb a levegőben. De magához rántotta a Föld.

Mintha őt is valaki rajzolta volna. Halvány színekkel, vékony vonalakkal. Asztráltestet a gépvilágba. Leheletet a kipárolgásba.

Hagyott űrt maga után? Az űrt hagyta maga után. S egy kis azúrt, hézagokban. És a hézagokban arcokat.

Magunkra kéne lelnünk az arcok hézagaiban. Mielőtt eldőlünk, elájulunk, elnémulunk vagy elfogyunk. Mielőtt halálra fagyjuk egymást a földi Héliumban.

(M.E.)

Kim Corbisier festőművész 2012. március 19-én eltávozott a még élők világából. A rá emlékező, s az esendőségünkre emlékeztető írásokhoz az elhunyt alkotó festményeit társítottuk.