Szőcs István író, szerkesztő, művelődéstörténész (1928–2020) életének 93. évében elhunyt Kolozsváron.
Szőcs Géza búcsúzik édesapjától.

puha a kozmosz. pudingszerű.
finoman szívódik fel a testbe.
reggel majd fényt kenek magamra.
az űr tartalma változatos.

Az emberek a mulandóságra tippelnek,
mint megbízhatóra a törvények közül.
A múlt sok rétege biztos nincsen meg,
és még az eljövendők se léteznek,
hogy megtörténnek-e, majd kiderül.

Csönd térde roppan,
mázsás a magány,
múlt nyarak arca
néz vissza a tóból,
emlékek, mosoly, táj.

Hogyha gőz fedi be, vakul az, ami régmúlt,
ha az élvezet elnehezül, elillan a durva szavak közt –
Lehet-e életünk része fiaskó?

Az ágyba
egy mondatot viszek, mely élni visszarántott.

Isten elhallgatja, kit és miért költ lenni –
s hogy miért hagy lehullni mást.

Hamarosan kétszáz éve lesz, hogy napvilágot látott Katona Bánk bánja. Szövege ennyi idő után már régies, nehezen érthető – eredetileg is nehéz volt, mert Katona sűrű, drámai versezetet írt. Ezért elhatároztam, hogy lefordítom a művet mai magyar prózára, hogy kortársaim pontosan értsék, mit mond (és mit nem mond!) ez az izgalmas szöveg. A fordításom ugyanazt és ugyanott mondja, mint Katona eredetije. (N. Á.)

Az ágy igazságát
nemcsak a kopott, kockás pléd takarja,
hanem a testem is.

Tele szájjal megy a licit, néha rá is dobnak picit,
ki hányat ölt, mennyit lopott, adót csalni ki hogy szokott.

Csakhogy én
a magam állatorvosa vagyok,
én döntöm el, vannak-e sebeim
és kell-e őket nyalogatni

Nézd túl közelről, és eltűnik a világ,
nézd messziről: eső-csíkozta ablak.
Ne is reménykedj, hogy mögéje látsz,
csak téged tükröz vissza önmagadnak!
Percenként változó felhőalakzat,
te látsz belé tevét vagy madarat.
Csupasz tény nincs: hogy mit tartasz igaznak,
azon múlik, hogy ki vagy te magad.

A vers pontos időtér-kronométer,
fájdalmak foszló vásznát szövő rokka,
zsebtükör, melyből visszanéz
ijesztő macskamaszkom.

Unalom, szorongás és rossz emésztés
fakítja sárgás szürkére a bőrünk –
szürkék vagyunk, akár az árnyak,
sápadtak, mint a holtak szelleme,
mert azok is vagyunk:
mozgó, táplálkozó, párzó halottak!

Pilátus a tornácon ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek arany edények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.

Hetvenöt éve halt meg tragikusan fiatalon Gyergyószentmiklós szülötte, Salamon Ernő. A kolozsvári egyetemi hallgató Gyergyóba visszatérve szerkesztő lesz, versei jelennek meg, politikai mozgalmakat szervez. Lírája a népköltészetet, népdalokat idézi. Verseivel rá emlékezünk.

Egy tömbház padlásán laksz átutazóban.

Élménnyé mosódik bennem a táj.
Minél többet utazom, annál tisztábban látok.
Nézek. Néha fáradtan, de mindig kamerával
a szememben.

Rónai-Balázs Zoltánnal Varga Melinda beszélgetett.

Jakatics-Szabó Veronika festménysorozata az alvó Botondkát jeleníti meg. A kis múzsa lénye A hónap alkotója rovatunkban Rónai-Balázs Zolán verseit fűzi egybe.