Vannak könyvek, amelyek már a címükkel is szép emlékeket idéznek. Ha egy borítón az áll, hogy Kincses tojás, arról minden boldog gyermekkorral megáldott embernek a húsvéti tojáskeresés vagy valami hasonló jut eszébe.

Kégl Ildikó legújabb verseskötetét kezünkbe véve joggal merülhet fel bennünk a gyanú, hogy a könyv olvasásakor érdemes a kert toposzát mitológiai és hagyománytörténeti kontextusba helyeznünk. Ehhez azonban érdemes előbb azon eltűnődni, hogy a kert motívuma hová tágítható vagy épp redukálható. Ahogyan az kijelenthető, hogy minden erdő végtelen számú fából áll, legyen az a végtelen valójában csak húsz vagy tíz fa, úgy talán az sem vitatható, hogy lehet kert egyetlen balkonláda vagy csokornyi virág is.

Lengyel Péter 1939-ben született Budapesten, eredeti neve Merényi Péter. Édesapja, Merényi Endre, hadifogságban halt meg 1943-ban. Lengyel Sándor vegyész fogadta örökbe, az ő nevét vette fel. Iskoláit a fővárosban és Veszprémben végezte (ekkor írta első novelláját). 1962-ben az ELTE BTK spanyol-olasz szakán szerzett diplomát, 1963-64 közt egyetemi lektor Havannában. 1965-ben adja ki első írását, 1967-ben megjelent első novelláskötete, a Két sötétedés.

Egy húszezrest apánktól kölcsönkérni egy szutykos, novemberi napon – ez a költészet? Akár válhat költészetté ez a hétköznapinak tűnő gesztus is. Első ránézésre a Parnasszus vidékétől távol esőnek tűnik számos olyan téma, amely Luzsicza István Ágain megtart című kötetében megjelenik, a szerző azonban bebizonyítja, hogy hogyan lehet az emberi élet apró mozzanatait univerzálissá növeszteni.

„Meg kell tanulnom, hogy kell meghalni,

mert élni az ember tudja, miként kell,

meg kell tanulnom az énekbe eltűnő madaraktól,

a rózsába lecsúszó égtől,

s a pataktól, mely gondtalanul elvész

a halak pénzein.”

(Eugen Jebeleanu: Lecke. Fordította Beke Sándor)

A szobrász, festő, grafikus és akcióművész Bartusz György tavaly töltötte be a „kilencvenet”, tiszteletére Szabó Lilla PhD művészettörténész vaskos kiadványt jelentetett meg Bartusz címmel.

A természetfelettihez való viszonyulás sajátos érzetünk, egyszerre tudunk iszonyodni tőle, vagy olykor benne nyugalmat találunk. Az ünnepi asztalnál szintén gyakran felmerülő kérdés, hogy hiszünk-e valamiben, egyre inkább energiamezőkkel és ősi mitológiákkal való ismerkedéssé szelídül.

Kezdjük egy kis műhelyi tűnődéssel a munkát: hogyan írjunk antológiáról? Ha az egy kötetben szereplő szerzők száma harminc körül van, a feladatot becsületesen nem, csak tisztességtelenül, avagy valami elegáns trükkel lehet megoldani. Becsületes megoldás: minden szerző kap egy bekezdésnyi gondolatot.

Rövidke novellák hat fejezetben, rejtélyes fejezetcímekkel. A novellafüzér egyes szereplői ismétlődnek, más történetben, másképp folytatják életüket. Vannak főszereplők is, akik végigkísérik a kötetet, és vannak, akik csak egyetlen helyen jelennek meg.

Adalbert Stifter (1805–1868) a költő Lenau, a drámaszerző Grillparzer és Nestroy mellett a XIX. századi osztrák irodalom legjelentősebb prózaírója. Nagyregénye, a Nyárutó (1857), amelynek olyan csodálói voltak, mint Nietzsche vagy Thomas Mann, Adamik Lajos fordításában a 2011-es év egyik könyvsikerének számított.

Trenka Csaba Gábor 1959-ben született Szegeden, az ELTE-n végzett magyar-történelem szakon. Dolgozott a filmgyártásban rendező-asszisztensként és forgatókönyvíróként is. Első könyve 1990-ben jelent meg, rögvest feltűnést keltve, hisz az alternatív történelmi regény mint sci-fi zsánertéma addig ritkán került a magyar olvasóközönség elé.

Csinszka, a múzsa, a költő, a festő. Csinszka, aki idén (június hetedikén) százharminc éve született, és kilencven éve (október huszonnegyedikén) halt meg. Csinszka, akiről mindenkinek Ady jut eszébe, aztán Babits, aztán Márffy, de sohasem ő. Csinszka, akinek megértéséhez sokan a pszichológia tankönyvek személyiség-lélektannal foglalkozó fejezeteire lapoznak. Csinszka, aki örülne ennek, mert önmagát hasonlóan vizsgálhatta. Csinszka, aki volt már kurva, aszexuális, tehetségtelen, apakomplexusos, egyszerűen buta, de polihisztor is.

Bencze Mihállyal a véletlen sodort össze, lényegében egy közös barát, akivel egyfajta mester-tanítvány kapcsolatban voltam egy ideig – én akkor már neves költőként, tanárként, szerkesztőként Temesváron, ő pedig tehetséges egyetemistaként, aki Brassóból jött, és éppen léte értelmét kereste a versben. Ez sikerült is neki: hiszen pont a temesvári forradalom napján jelent meg az első verse nyomtatásban.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Középfölde, amit Tolkien mester határtalan képzelete népesített be a különféle európai (szűkíthetjük a kört germánokra és keltákra, tehát nagyjából Északnyugat-Európára) mondavilágokból kompilált miliővel és lényekkel. A XX. század második felének s a XXI.

Tallián Mariann Törvényen kívüliek című, ifjúsági elbeszéléseket tartalmazó könyvének első novellája mottójaként ezeket a sorokat olvashatjuk: „Egyszer húztak itt egy vonalat / a folyóra.

Az ördögszekér a western filmek örökös statisztája, az elhagyatottság halhatatlan jelképe – és valahol a késői kalandvágyé is, mert csak pusztulása után vág neki a világnak, amikor kiszáradt gyökerei elengedik a talajt.

Pethő Lorand negyedik kötete, a Távolodó ország kicsit sem finomkodik. Nekifutásból csap arcon a valósággal. Sokunk valóságával. Erős lélek kell a végigolvasásához. Sűrű, sötét, mint az aggodalmaink.

Az íróból lett forgatókönyvíró-rendező Alex Garland megint fogott egy műfajt (jelesül a disztópiát), és addig csűrte-csavarta a sztorit és a filmnyelvet, míg az a maga provokatív voltában egyszerre

A 2020 februárjában indult Országút művészeti folyóirat egyik legmarkánsabb, legdinamikusabban fejlődő rovata a képzőművészeti. Köszönhető ez Bánki Ákosnak, a rovat és jelen kötet szerkesztőjének, valamint az Országút Galéria kurátorának.

A szerzetesség egész mibenléte a mai többség számára titok és idegenség, az átlag urbanizált fogyasztó körülbelül annyit lát az egészből, hogy valakik fura ruhában imádkoznak, meg latinul beszélnek. Már ha egyáltalán eszébe jut neki, hogy ilyen is létezik. Aki kirándul, már szerezhet némi előnyt a titok föltárásában.