Galambos Attila: A szabadságra és autonómiára nevelés fontosságának elemzése
(Unokaöcsém élete a globalizált világban (net, banán, csoki) – Ökológiai lábnyom és a fenntartható fejlő… illetve fejlesztés – Hiszti-faktor – Szemetesbe dobott pizzás doboz)
Unokaöcsém kilenc éves. Van mobiltelefonja, e-mail címe, Iwiw profilja. Délutánonként amerikai rajzfilmeket néz a televízióban, török együttesek klipjeit fi-
gyeli zenecsatornákon és japán szoftvereket használ a számítógépén.
Galambos Attila
A szabadságra és autonómiára nevelés fontosságának elemzése
a magyarországi civil szervezetek globális nevelés programjának
aspektusából
(részlet)
Az oktatásban a filozófia nincs napirenden, a történelem leredukálódott a királyok személyiségére. A tudásközpontú tanítás adatokat közöl és nem világít rá az összefüggésekre. A politikusok diplomát szereztek pusztításból. A művészi tanulók alulképzettek... Már csak rajtuk múlik, hogy kiválasszák a kiválasztottakat, akik megkeresik a pénzt az úszómedencére.
Dave Patchett
Bevezető
(Unokaöcsém élete a globalizált világban (net, banán, csoki) – Ökológiai lábnyom és a fenntartható fejlő… illetve fejlesztés – Hiszti-faktor – Szemetesbe dobott pizzás doboz)
Unokaöcsém kilenc éves. Van mobiltelefonja, e-mail címe, Iwiw profilja. Délutánonként amerikai rajzfilmeket néz a televízióban, török együttesek klipjeit fi-
gyeli zenecsatornákon és japán szoftvereket használ a számítógépén.
Volt a párizsi Disenyland-ben, ahová átrepült édesapjával. Két nyelvet tanul az iskolában, ahová majdnem minden nap autóval viszik. Néha a McDonald’sban, néha kínai étte-
remben eszik, de gyakran spanyol banánt, lengyel sajtot, román vajkrémet fogyaszt. Coca Colát iszik, aminek üres műanyag palackját nem a szelektív hulladékgyűj-
tőbe dobja, és még véletlenül sem „tapossa laposra”. A ruháit Thaiföldön varrják, cipőjét pedig Koreában. Csokoládéja talán olyan országból jött, ahol a gyerekek soha nem ettek édességet.
Mikor megkérdeztem tőle, tudja-e kik készítik a ruháit, tudja-e mennyit utazik az a banán, amit jóízűen majszol, és ez az út mennyi energiát emészt fel, tudja-e mennyi pénzért dolgoznak azok, akik leszedik neki a banánfáról, vagy azok, akik a cipőjét varrják, van-e fogalma róla mennyi mérges gázt bocsátott ki az a repülő, amely Franciaországba vitte, ismeri-e az ökológiai lábnyom vagy a fenntartható fejlesztés fogalmát, tudja-e mi a különbség a multinacionális és transznacionális cégek között (miközben folyamatosan azok termékeiért rágja szülei fülét), meg tudja-e fogalmazni mit jelent a „globalizáció” kifejezés, akkor csak kérdőn néz rám. Édes-
apja pedig megkér, hogy ne terheljem feleslegesen a gyereket butaságokkal. Pedig a cégek a gyerek hiszti-faktorára építik reklámkampányaikat, hogy testvérem minden felesleges vackot megvegyen a neki. Mindkettőjük (mindannyiunk) életét behálózta a globalizáció, minden átkával és áldásával együtt.
Egy globális struktúrában ébredünk, abban élünk nap mint nap, és mikor ki-
kapcsoljuk az Ikeában vásárolt, egy koreai gyárban összerakott kislámpánkat, majd álomra hajtjuk a fejünket, talán a globalizációról álmodunk. Az én unokaöcsém pedig nem tudja mit jelent ez a szó. Pedig a globalizációs folyamat és a hatásainak feldolgozása tanulható, tanítható.
Unokaöcsém egy olyan generáció tagja, amelyik iszonyatos nehézségekkel kerül majd szembe nem is olyan sokára, legyen akár szó gazdasági, kulturális, társadalmi vagy környezetvédelmi szempontokról, amiket ráadásul ő maga is (és én is, és mi is) előidéz(ünk). Míg ezeket megfelelő neveléssel rendezhetnénk.
Ezt a rendszert a szemetesbe dobott pizzás dobozokkal tartjuk fenn!
(Az esszét teljes terjedelmében a HELIKON 2008/4.-es számában olvashatják.)
