Irodalmi jelenlét
Icuka, Magyarország legszeretetreméltóbb könyvtárosa magabiztos gyakorisággal és a rendszeres folyóiratolvasó elszántságával téveszti el az Irodalmi Jelen nevét, és használja helyette a jóval meggyőzőbb, mind értelmezését, mind egyéni leleményét tükröző Irodalmi Jelenlét címet. Ha Icuka 2009. március 24-én az Írók Boltjában járt volna, bizonyságot szerezhetett volna arról, hogy Danyi Zoltán, Szőcs Géza és Weiner Sennyey Tibor irodalmi jelenléte valóban rászolgál a nemes tévesztésre.
Az emlékezetes jelenlét apropóját három könyv bemutatója szolgáltatta, amelyekkel az Irodalmi Jelen főszerkesztője, Böszörményi Zoltán ismertette meg a délután résztvevőit, aki a művek kiadójaként a kötetek közötti egyik, talán legkonkrétabb közös pontnak mutatkozott. Danyi Zoltán Kivezetés a szövegből című esszéje, amely a Hamvas-recepciónak legfrissebb és egyben leginvenciózusabb állomása, termékeny párbeszédbe lépett Szőcs Géza Beszéd a palackból című, publicisztikai írásokat tartalmazó válogatásával, amely viszont – metaforikus címével is jelezve – eddig nem vagy kevésbé ismert textusokba vezeti be olvasóját. Az irodalomról szóló beszédet Weiner Sennyey Tibor lírai kitérői árnyalták, aki A tengerszint feletti magasság meghatározása című kötetéből olvasott fel verseket, valamint naplórészletet, és elkerülve a ki- és bevezetés problematikáját a „feloldódás” kulcsszava köré építette jelenlétét.
Danyi Zoltán dedikálja esszékötetét
Tudattágító hatások
A Hamvas-regények recepcióját középpontba helyező kérdésfelvetés lehetőséget adott Danyi Zoltánnak, hogy a Karnevál megidézésével fogódzót nyújtson a vállalkozás (Kivezetés a szövegből) címének értelmezéséhez. Jelenleg a Hamvas-naplók szövegének gondozásával foglalkozó szerző szerint a Karnevál „tudatmódosító hatása” olyannyira erős, hogy olvasása után „másképp látjuk a világot”. Ennek az lehet a legfőbb oka, hogy míg olvasmányaink legtöbbször a fikcionált világ sűrűjébe vezetnek, Hamvas nagyregénye a létezés alapvető kérdéseinek „hihetetlen pontosságú” megfogalmazásával képes „megváltoztatni az ember életét”. Danyi Zoltán szerint jórészt ezek a tulajdonságok helyezik a Hamvas fő művének tartott alkotást Thomas Mann Varázshegye és Joyce Ulysses-e mellé, és éppen ezért abszurd az a helyzet, hogy még a szakma sem igazán vesz tudomást róla.
Szőcs Géza dedikálja könyvét
A recepció egyik legnagyobb fiaskója, hogy még „az egyetemeken sem tanítják” Hamvas szövegeit, bár a Karnevál olvasottságára vonatkozó, a közönséghez intézett rögtönzött felmérés azt a megnyugtató eredményt hozta, hogy a szakmán kívüli érdeklődés – az est résztvevőit és időpillanatát tekintve – jóval fölülmúlta Danyi Zoltán elvárásait. Mivel az első „150 oldal a ráhangolódás” terepe, ezért jogosnak tűnt a pesszimista előfeltevés.
A Karnevál befogadásával kapcsolatban Böszörményi Zoltán vetette fel szkepticizmust tükröző kérdését, hogy nem „nagyobb-e a lelkesedés a kelleténél”, de végül ő is elismerte, hogy a „fontos kézirat úgyis fennmarad”. Talán ilyen fontos kivezető szövegként él tovább a Hamvas-regényekről szóló esszé, amelyet a kötet kiadója a prózai művekhez készült „útmutatóként” aposztrofált.
Palacknyitogatás
Szőcs Géza saját kötetének olvasásához mellékelt szóbeli útmutatójában a palack toposz két jelentését emelte ki. A borító sugallta palackba zárt üzenet képzete ismert eleme a modern történetszövésnek, amely a késleltetett és bizonytalan célba érkezés nehézségeit kapcsolja a cikkekben bemutatott költői kísérletekhez. A szerző az Ezeregy éjszakához kötődő másik aspektussal, a palackba zárt szellem előcsalogatásával az értékek átmentésére és felszínre kerülésének fontosságára utalt.
A rejtett értékek közül a kötetéből idéző Szőcs Géza először Cs. Szabó László költészetére hívta fel a figyelmet, akiről napjainkban többen hitetlenkedve kérdezik: „egyáltalán költő volt-e”. A Nagy Háború című versének felolvasása meggyőzően bizonyította, hogy az erdélyi irodalom az egyes szerzői kánonok terén is a(z újra)felfedezés élményének lehetőségét kínálja. Így került a beszélgetés látóterébe Dsida Jenő, akinek a „legnyugatosabb erdélyi költőként” (Szerb Antal meglátása) is nehezen akadt helye az erdélyi Helikon triásza mellett (Áprily, Tompa, Reményik) az irodalmi köztudatban.
Weiner Sennyey Tibor kinyit egy palack vörösbort
Az irodalmi gépezetben való megkapaszkodás a kortársak legfiatalabb generációjának is hasonló problémákat okoz, így a rejtett értékek mellett a tehetség felismerése is hangsúlyt kap a Beszéd a palackból lapjain. Szabó Marcell, a húszas éveiben járó bölcsész neve is így, valamint a „becsvágy nélküli” költészet jegyében bukkant fel a délután során, és A családfők menesztése című verssel ismét szövegszerű bizonyítékot kaphattunk a palacknyitogatás szükségességéről. A vállalkozás létjogosultságát tovább erősíti, hogy a nívós díjakkal szemben a „nem Nobel-díjasok” megbecsülésére is hangsúlyt kell helyezniük a kortárs gondolkodóknak, hiszen a „Baumgarten-díj farkasvakságának” példáján láthattuk: az értékek mellett néha elsétálunk.
Szőcs Géza a jövőn ironizálva keserűen megjegyezte, hogy egy kulturális „cezúra van kialakulóban”, és néhány évtized múlva a rejtett értékek közt kutakodó fiatal meglepődve konstatálhatja: élt egyszer egy Arany János nevű nagyszalontai jegyző, aki igen érdekes műveket hagyott az utókorra. Meglátása szerint azonban a Guttenberg-galaxis válsága még nagyobb jelentőséget tulajdonít az Irodalmi Jelen Könyvek és Böszörményi Zoltán szerepének, aki emellett Aradot egy olyan „szigetté tette”, amelyről nem csak a tizenhárom vértanú juthat ma eszünkbe.
Betű – tenger
Az est Benjáminja, Weiner Sennyey Tibor átkötő szövegként A tengerszint feletti magasság meghatározásából olvasott fel, amelynek legfontosabb mércéje az első két kötet után is az volt, hogy egy barátainak „nyugodt szívvel átadható” gyűjtemény szülessen. Így az olvasó olyan „intimitásban fogant” alkotások közé tekinthet be, amelyek közelségét a cím ellensúlyozza.
A pihi-versek és a naplószerűség hagyományát folytató kötetből Böszörményi Zoltán az „emberibb ember” magatartásának megjelenését emelte ki, és egyenesen bátornak nevezte a költőt ennek felvállalása miatt, hiszen saját bevallása szerint ezt „nem merte volna leírni”. Weiner Sennyey Tibor viszont éppen „az ember lebontásának” kísérletét ítélte a kötet újdonságának, és a „teljességben való feloldódást” nevezte meg ennek egyik legfontosabb eszközeként. A közönség soraiban helyet foglaló Erdélyi György viszont hangsúlyozta a túlzott feloldódás veszélyeit, hiszen egy költő erkölcsi állásfoglalása – akár azzal is, hogy nem teszi le a voksát – mégiscsak elkerülhetetlen.
Ennek az erkölcsi állásfoglalásának az elkerülhetetlensége nyert bizonyítást, amikor az Irodalmi Jelen szerkesztője a „lázadni a korruptság ellen” jelszavával utalt a folyóirat szellemiségének meghatározó elvére. A költői szereptől a szerkesztői identitás felé közeledő szerző az irodalmi folyóiratkultúra áldatlan állapota ellenére megnyugtató módon könyvelte el, hogy a „magyar irodalom kulturális [a kultúrában való] jelenléte nagyon erős”, és ez a jelenlét ruház még mindig jelentős felelősséget az irodalom művelőire.
Intenzív áttetszőség
Ha Icuka értékelhette volna a három igen különböző habitusú szerző intenzív és inspiratív jelenlétét, minden bizonnyal feltűnt volna neki a felolvasók áttetszősége. Ez az intenzív áttetszőség pedig éppen azért volt szimpatikus és hatásos, mert a a Hamvast maga elé helyező Danyi Zoltán, a Dsida Jenő és Cs. Szabó László mögött visszafogottan megszólaló Szőcs Géza és a létben feloldódni vágyó Weiner Sennyey Tibor tisztában vannak a szerzőség közvetítő voltával. Mint ahogy az Írók Boltja is tisztában volt az országhatárok és városok áttetszőségével, amikor az Irodalmi Jelen Könyvek szerzőinek személyes jelenlétével lehetőséget adott arra, hogy az ország legszeretetreméltóbb könyvtárosának nemes tévesztését mégiscsak alkalom legyen megerősíteni, majd ezzel együtt pontosítani is.
Boldog Zoltán
