KOTUN VIKTOR A Centrum csoport és Budapest (részletek) - HELIKON

A Centrum csoport szűk két éves tevékenysége következtében kialakult a házfoglalást tárgyaló tudományos diskurzus, aminek legalapvetőbb szövegeit a házfog­lalók közül kikerülő tudományos munkások termelték ki.

KOTUN VIKTOR

A Centrum csoport és Budapest

(részletek)

A Centrum csoport szűk két éves tevékenysége következtében kialakult a házfoglalást tárgyaló tudományos diskurzus, aminek legalapvetőbb szövegeit a házfog­-
lalók közül kikerülő tudományos munkások termelték ki. Ezeken a szövegeken belül két csoportot különböztethetünk meg: az első csoportba azokat a szö­ve­ge­ket sorolhatjuk, melyek szerzői képtelenek elvonatkoztatni a Centrum csoport ideológiájától, ilyenféleképpen ezek inkább az élménybeszámolók körébe tartozó szö­ve-
geknek tűnnek, míg a másik csoportba azok a szövegek tartoznak, melyek szerzői képesek voltak eltávolodni saját tevékenységeiktől, hogy azokat a tudományos szféra termelésének tárgyává tegyék.
Jelen tanulmányomban támaszkodni fogok mindkétféle szövegre, ami nem mond ellent annak, hogy tudatosan arra törekszem, hogy dolgozatom a második cso-
portba legyen besorolható. Ezt segíti az a bő két éves távlat is, amiből a Centrum csoportbeli tevékenységeimre visszatekinthetek – a csoport feloszlásával együtt oszlott fel az az ideológia is, ami tevékenységeinket, diskurzusunkat meghatá-
rozta.
Dolgozatomban megpróbálom a várostervezésről szóló (mind a tudományos, mind a mozgalmi) diskurzus kereteiből kiindulva megérteni, elemezni a város szerkezetét, illetve azokat a felülről gerjesztett, irányított folyamatokat, amelyek azt létrehozták. Az általam ismert, felhasznált diskurzus valamekkora átfedésben áll a Centrum csoport által ismert, használt diskurzussal. Megpróbálom majd megvizsgálni, hogy milyen együttállások, a társadalmi berendezkedésnek milyen együtthatói hívják életre az általam elemzett várostervezési folyamatokat. Támasz­-
kodni fogok a Szituácionista Internacionálé gyakorlati-elméleti szövegeire, tevékeny-
ségére valamelyest, a Bodó Balázs által is hivatkozott Hakim Beyre, és Ideiglenes Autonóm Terület-elméletére (IAT), Foucault heterotópia elméletére, mely nagyon is összecseng a szituácionisták megfigyeléseivel. Ki fog derülni, hogy a házfogla­-
lók mennyiben támaszkodtak ezekre a szövegekre, miközben a saját mindennapi életüket próbálták meg az azokból leszűrt következtetések alapján átalakítani, és mennyiben jelentett csalódást az a pont, amikor az előrevetített ideológia nem tu­-
dott a gyakorlatban megvalósulni, vagy amennyiben megvalósult, annyiban az eleve elképzelthez képest teljesen más gyakorlati következményekkel járt.
Több tudományos szál összefűzésével fogom körülírni azt az okot, ami létre-
hozza ennek a városnak lakóiban azt a vágyat, ami a Centrum csoport tagjainál legalább is egy jól leírható házfoglaló szubkultúrába manifesztálódott a szubkul­-
túra legtöbb aspektusát ötvözve. Hogy a szubkulturális létezés negatív, avagy pozitív előjelet kell-e kapjon, valójában nem egy tudományos elemző, leíró szöveg feladata eldönteni, amennyiben viszont az a jelen szöveg álláspontja, hogy a szub­-
kulturális ideológia csillapítószerként funkcionál a modern kapitalista város lakói­-
nak életében, akkor egyszerre, két külön szinten, azt jelentem ki, hogy negatív is, illetve pozitív is. Negatív, mert egy olyan túlélési ideológiát biztosít az egyénnek, amely elleplezi a „hogyan élek?” kérdés feltevésének szükségességét, és pozitív mert egy olyan túlélési ideológiát biztosít az embernek, amely egyrészt segíti abban, hogy minden hétköznap ugyanakkor felkeljen és elvégezze ugyanazt a napi rutint, másrészt pedig a szubkulturális miliőben más emberekkel hozza össze, ami végső soron mégiscsak jobb annál a szingli életnél, ami felé ma löknek a társadalmi nyomások.
A dolgozatnak egyik fontos, ám valamennyire közbeékeltnek tűnő fejezete lesz
a romesztétikát tárgyaló, amelyet Kaszás Tamással közös művészeti tevékenységeink és az azokra való folytonos reflektálás évei inspiráltak, illetve Gagyi Áginak a Papp Réka által szervezett Médiahekk konferencián elhangzott előadása, melyben arról beszélt, hogy a sajtómunkások a foglaltházhoz érdemben csak esztétikailag tudtak viszonyulni, a Centrum csoport által a szavak szintjén közve­-
tített politikai üzenetekkel nem igazán tudtak mit kezdeni. Ez a fejezet elsősorban a romesztétika elemzésére épül, illetve ezen keresztül megfordítja Gagyi Ági tételét, hiszen aláhúzza azt, hogy a gyakorlatban a házfoglalónak a romesztétika legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a valamelyest absztrahált politika.

(...)

Nem akarnám azt állítani, hogy a házfoglalók életének minden részét a nap 24 órájában házfoglaló identitásuk határozta meg, viszont állítom azt, hogy az osztályhelyzethez képest, de még a foglalkozáshoz, az etnicitáshoz, vagy a nemhez képest is elsődleges fontossággal bírt a házfoglaló identitás, azaz az egyénről sugárzott kép fontosabbnak bizonyult az egyének számára, mint a saját valódi életük alapvető működési mechanizmusának, struktúrájának analizálása.
A polgári nyilvánosság számára rendezett, közösségi irányú ideológiákkal leplezett házfoglalások ha nem is vetítették előre, de lehetővé tették azt, hogy
a csoport bizonyos tagjainak szemet szúrjon a látvány és a valóság közé feszülő kontraszt. A csoport és a „közös” ideológia feloszlásával ki-ki mehetett a maga dolgára, de mégis páran nem adták fel, és idővel elfoglaltak egy üres társasházat Újpesten. Eszük ágában sem volt kihívni a médiát, eszük ágában sem volt látvá-
nyos megnyitókat, partikat szervezni, egészen egyszerűen összeköltöztek konkrét szeretett emberekkel, anélkül, hogy saját egyéni és/vagy kollektív vágyaikon túl bármilyen korlátot el akartak volna fogadni. Hogy nemet mondtak a jogi, gaz-
dasági korlátokra, együtt járt ugyan a rejtőzködés korlátjának közösségi elfogadásával, ami a kényszerfoglalók gyakorlati tendenciája felé tett első bizonytalan lépésekként érthető meg.
Az újpesti foglalásnak azonban szerencsétlenül lett vége: önkormányzati félka­-
tonai biztonsági őrök észrevették a rejtőzködő foglalókat, megfenyegették őket, majd, amikor egyikük sem volt a helyszínen valaki feldúlta az ingatlant a bevitt berendezési tárgyakkal egyetemben, mérhető anyagi és nem mérhető érzelmi károkat okozva ezzel. Ez volt a Centrum csoport utolsó nem nyilvános akciója, ami a korábbiakhoz képest máshogyan, de szintén kudarcba fulladt – végül ezt is közvetítették az Indymedián.
Nincs többé Út-törő fanzin, nincs többé AK57 és valószínűleg ezek az emberek nem is foglalnak a közel jövőben házat, szétfoszlottak a közös illúziók, szétfosz-
lott az illuzórikus közösség. Jóllehet a közvetlen okok közül a házak meg nem tartását emelhetjük ki, jóval komolyabb, a volt résztvevők számára nem egyér-
telmű okokat találtunk, csak ennek a dolgozatnak az írása során. Van, aki új szubkulturális identitást kerített magának, vagy visszatért egy korábbi identitásá­-
hoz, hogy a squat-ideológia után az tegye lehetővé a túlélését ebben a kétség-
beejtő korban. Van, aki kettős életet él, bérmunkát végez, egyetemre jár, hogy szabadidejében, pihenőidejében a szeretteivel lehessen, miközben ha teheti elkerüli az olyan helyeket, ahol csak zajra, csereviszonyokra és repi-beszélgetésekre számíthat, és maradtak páran, akik még társak hiányában sem tudnak szabadulni a házfoglalós identitástól, s ezért képesek kistoppolni Grazba, hogy ott foglalhassanak, idegenekkel.

(Az esszét teljes terjedelmében a HELIKON 2008/4.-es számában olvashatják.)