Nagy Sára művészete a koncentrált figyelem jegyében alakult, s ez is jellemzi mindmáig. Mert bár valahány modern alkotó eredendő késztetése a magával való szüntelen szembenézés, Nagy Sára képeinek, verseinek immanenciája az önvizsgálat. Korai portréi már megmutatták érzékenységét a személyiség felszín alatt rétegződő rejtélyei iránt, a megközelítések és a megfogalmazás közötti határt azonban az egész alakos festmények és a versképek alkotásakor lépte át: figyelme immár az emberi létezés teljességének megragadására irányul. A mindig domináns portré ereje kisugárzik a vonalakban, színekben, szavakban sűrűsödő gesztusokra, de a többi rekvizitumra is. A művek mindegyike olyan alakot foglal magába, aki éppen most készül világra jönni. Ady a feltámadás kínját, Nagy Sára a születés szüntelen drámáját ábrázolja. Mányoki Endre

 

 

 

Savanyú égszínkék versek

 
"A semmibe vert cölöpök" –
Nagy Sára szóképei és festményei

 

Mondatok, formák: a semmibe erőszakosan vert cölöpök. A láthatóvá vált szakadék, hogy a hiány tudjon mit bejárni. A jelen-nem-lét lucskos matériája. Anyagi és szellemi határán a dermedt ráismerés: a kimondhatatlan a legfőbb tartalom. A csend felkiáltójele kérdések és válaszok nélkül. Az értetlenség mindent értő tekintete. A szüntelen kérdezés, a lét káprázatának játéka. Se nem én, se nem te, se nem férfi, talán nő; egy újabb barázda öreg homlokodon.  

 

 

A pillanat bukfencezik
Csillámokat göngyölő óriásrák
Zizegő álmod tótágast áll

 

 

 

Délibáb csiklandozza
Horizontok derekát
Súlyos tested remegve szenderül
Nevetve vezekel a homály

 

 

 

Csak mint dermedt levegőt
A langymeleg leheletben
Csak mint hajszálrepedést
A megfagyott kettéválásban
Csak mint vérem lüktetésének neszét
A zakatoló áramlatban
Így érthetlek.

 

 

Dübörgő zajjal legyek mosakszanak
Szilánkos fátyoltested részegít
Alkonyarcod hűvös csókja borít
Szárnyadat igézve bomlik az éj

 

 

Táncot hasít jeltelen
Aranyló rajza képtelen
Félénken babrál egeket
Egy macska sem fog egeret
Ma

 

 

Egyetlen jelben sóhajt
Ezer képben hazudik
Futása megremeg
Olyan jó meleg a bőröd.

 

 

 

A pillangó milyen gyorsan a hernyó nyomába eredt

 

 

 Milyen szerencsétlen is a forma
Milyen esetlenek a vonalak
Milyen fojtottan aranylik a tea
Milyen szikrázva izzik fel a zöld a jegermaisteres üvegen
Milyen hitetlenül remeg a kezem

 

 

Savanyú égszínkék
Rózsaszín pihék meredeznek
Molylepke kelleti magát
A füst feljajdul
Füledben félhomály zúg

 

 

Lepereg a hajnal
Gyöngyök nehezítik a rét pilláit
Felsóhajt az öngyújtó lángja
Lábaim közt édes ébredés
 

Csak mint dermedt levegőt
A meleg leheletben
Csak mint hajszálrepedést
A megfagyott szétválásban
Csak mint vérem lüktetésének neszét
A zakatoló áramlatban
Így érthetlek

 

Állok Tükörben.
Romló vagy helyettem.
Ezer alakom vándorol vaginádba.
Nővé omlik bennem a férfi.
Saját lefestett gyermekem vagyok.
A valóság fikciója.
A fikció valósága.
A Semmi gyermeke.
 

A narancssárga legyen az öröm.
Szúrós kékbe vándoroljon bánatod
Szürkébe rejtsd el hófehéred és
Zöld álmot kívánj ezután.
 

 

 

Nagy Sára festményei