Irodalmi Jelen

Csak egészség legyen, meg térerő - Tudósítás a 20. Művészetek Völgyéből 1.

2010. július. 27. - 09:57

Ahogy a költő mondja: „oly sok viszály után” – de még inkább oly sok viszontagság után ismét van Művészetek Völgye, méghozzá jubiláló, vagyis huszadik, és ez egyszerre jó és megkerülhetetlen tény kishazánkban. Egy ilyen fesztivál egyedi színt lop a fesztiválokkal zsúfolt és túlkínált nyárba. A fesztivál arca: Palya Bea. A hetet az ő udvarában kezdtük. – Weiner Sennyey Tibor tudósítása, Szőcs Tekla fotóival.

Csak egészség legyen, meg térerő

Tudósítás a 20. Művészetek Völgyéből 1.

A költő verse helyett az internetes szerkesztők himnuszát, azt a jól ismert régi popszámot dúdolva sétáltunk az esős kisfaluban, ami így hangzik: „csak egészség legyen, meg térerő”. Előbbit meglátjuk egy hét tudósítás után, utóbbit, pedig ha cikkeinket olvassák, megtaláltuk. A Völgyben egyébként, ha az ember nem választ ki magának bizonyos programokat, igen könnyen szinte órákig lehet lődörögni, annyi a színvonalas és tetszetős népművészeti portékákat áruló pavilon, de lehet találni jócskán kürtöskalácsot, langallót, lacikonyhát, és természetesen borkimérést, sörcsapot, ám kedvencem az egyik szomszéd falucskának a gyógynövényes és teás pultja, sajátos herbáriuma, vagy a méhészbemutató. Így tehát a környék klasszikus mesterségeit is megismerhetjük – nem csak egy nagy népi-pláza az egész völgy, hanem annál több, jóval több. Hogy ez a több, mennyivel több, csak és kizárólag a látogatón múlik. Reggeltől késő estig úton voltunk, s csak Kapolcson 5-6 olyan programon vettünk részt, amit kár lett volna kihagyni – közben a völgy szépségét és a vásár változatosságát is úgy tudtuk megélni, mintha nem is kirakodóvásár volna az utcákon, hanem egy skanzenszerű kiállítás.

Palya Bea beszélgetése Gryllus Dániellel egyszerre volt tisztelgés a mester és a tapasztalt Kalákás előtt, és közben baráti, nagyon közvetlen és kedves társalgás. Gryllus egyenes jelleme és látásmódja tisztává és sebezhetetlenné teszi, amit csinál, hiába is esett meg immáron kétszer is, hogy kirabolták a teljes zenekart. Nem oly régen a híradók is tele voltak vele, hogy a magyar kultúrától elválaszthatatlan Kaláka zenekar kisbuszát ellopták, benne pedig majdnem az összes egyedi és igen értékes hangszerük. A Kalákával egyszer már megtörtént ez – ha nem csalódom a Balkánon –, ám akkor vissza tudták vásárolni nélkülözhetetlen eszközeiket. Most nem. Amikor Gryllus Dánielt a botrányos és nehezen elfogadható esetről kérdeztem, éppen olyan bölcsen és nyugodtan, mint ahogy most Palya Beával beszélgetett, azt mondta, hogy „Mit tudsz csinálni? A tolvajok kezében azok csak hangszerek, a mi kezünkben élet.” Sokat tanultam hozzáállásából, mint ahogy most is, midőn arról beszélt, hogy a rendszerváltáskor ő saját zenekarát a tagok között privatizálta úgymond, amit én úgy értettem, hogy onnantól kezdve nem csak ő, hanem a zenekar minden tagja teljes szavazattal rendelkező tulajdonosa lett a vállalkozásnak. Az eredmény persze – most hogy a Kaláka 40 éves lett – azért eléggé látszik. Minden nehézség ellenére ma, 2010-ben, Kapolcson Palya Bea úgy szólítja meg a hét elején, mint egy mestert, mindnyájunk mesterét Gryllus Dánielt.

Délután aztán fordul a kocka, és Herner Dorka kérdezi Palya Beát, ami Dorka kisfilmjéig megmarad egy egészen kellemes és élvezhető társalgás szintjén, amin a közönség is jókat derül. Dorka kisfilmje ugyanis nem más, mint egy interjú Palya Bea édesanyjával és apjával, ami Beát meglehetősen váratlanul éri. Hirtelen élesen különválnak a szerepek táncos-énekes-leány. És Bea megmutatja, elmondja hitelesen és őszintén, hogy igen, ő tudja, nem volt és nem is lehet mindig és mindenben mindenkinek tetsző. Számára az ének volt a legfontosabb, és ezért nyilván kénytelen volt családjával és környezetével konfliktusokat vállalni. Ugyanakkor Palya Bea közvetlensége, kedves és legfőképpen megszólítható „dívasága” enyhíti ezt a keménységet és határozottságot, amivel az életet megéli, tehetségét – mindannyiunk örömére – kibontja, és ez ebben a kiváló és elgondolkodtató beszélgetésben, egy kapolcsi kisház udvarán szerintem kiderült. A szemerkélő esőben, a nagy diófa alá behúzódva jó száz ember hallgatta ezt a jóleső és igaz beszélgetést.

Rengeteg programra még úgy sem tudunk eljutni, hogy négyen-ötfelé szaladunk. A Palya-udvarban Tóth Evelin Fado-estje következett, s akik ismerik Evelin különleges hangját és világát, semmiképpen sem mulasztották el. A koncerttel egy időben mutatták be a Gástya Árokban a fiatal orosz szerző, Szergej Medvegyev Fodrásznő című darabját, a debreceni Csokonai Színház előadásában Viktor Rizsakov rendezésében, akit a kortárs orosz színházi élet emblematikus figurájának tartanak. Ugyancsak ezzel egy időben, már a másik faluban Pulán, Zalán Tibor és Greifeinsten János etno-operettjét, a Csínom Palkót mutatták be a Békés Megyei Jókai Színház, a Balassi Táncegyüttes és a Rackajam közös produkciójában. Míg ugyancsak hétfőn este, szintén szinte teljesen egyszerre, Öcsön a Kőfejtőben Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band készülő lemezéből hallhattak ízelítőt, ami Szalóki Ági és Borlai Gergely igen különleges Kishúg című „elektroakusztikus projektje” – amelynek, idézem: „egyik legnagyobb különlegessége, hogy virtuálisan született, chatelve, emailezve, hangfájlokat cserélve.”

És persze sorolhatnám még – mindez csak egy részlete a kapolcsi Művészetek Völgyének, ahol elkezdtem összeállítani új útikönyvemet, amelyben nem csak produkciók, a presszók, színpadok minősége, a házak és sátorozó helyek hangulata és tisztasága lesz majd lejegyzetelve, hanem például a 2010-es árak is, amelyek az előzetes várakozások ellenére azért nem olyan borzasztóak. Egy személynek a sátorozás 600-1000 forintba kerül, általában csak hidegvíz van, padlásokon és némely termekben azért lehet tetőt is szerezni fejünk fölé, már 1200-1600 forintért, bár ezesetben vállalnunk kell a kockázatot, hogy tíz-húsz idegen emberrel alszunk együtt. Egy pohár bor vagy egy kávé 200-300 forint körül van, az egytálételek pedig 750-1800 forintig terjedő széles és változatos ár- és ízlésskálán mozognak. Ha tehát olvasóink közül valaki be akar kapcsolódni, már most sejtheti, mire számíthat: esténként sűrű programokra, árakban normalitásra, most még szemerkélő esőre, és történetek után nyomozó Irodalmi Jelen tudósítókra, akik néha azt dúdolják Lonely Valley útikönyvük készítése közben, hogy „csak egészség legyen, meg térerő”.