Irodalmi Jelen

„A költő helye üres”

2012. október. 09. - 18:50

HELYSZÍNI

Kilencven éve született Nemes Nagy Ágnes. A Magyar Írószövetség kétnapos konferenciával emlékezett meg a költőről, íróról, akinek munkásságát, érdemeit, az egész magyar irodalomra és kultúrára gyakorolt hatását mozaikszerűen mutatták be az októberi konferencián.

„A költő helye üres”

Nemes Nagy Ágnes esszéiről és objektív lírájáról

Tizennégy előadás hangzott el a kétnapos rendezvényen, többek között Jókai Anna, Kabdebó Lóránt, Pomogáts Béla, Szakolcay Lajos és Prágai Tamás részéről. Szentmártoni János rámutatott, hogy Nemes Nagyra mint az Írószövetség tagjára is emlékeznek, és kiemelte sokoldalú – költői, esszéírói, műfordítói, gyermekkönyv-írói – tevékenységét. Nagy szerencsének nevezte, hogy az előadók sorában több olyan irodalmár van, akik személyesen is ismerték Nemes Nagy Ágnest, például Szakolcay Lajos.

(Fotó: gondolkodom.hu)

Szakolcay Nemes Nagy Ágnes esszéírói oldalát mutatta be, Szerb Antal, Illyés Gyula és Áprily Lajos hatására híva fel a hallgatóság figyelmét. Áprily természetszeretetét, Illyés boldogság-keresését, szenvedését, az édes-keserű szerelem leírását is megtalálhatjuk nála. Egész fiatal korától kezdve naplót írt, gyerekkori, ifjúkori emlékei, élményei vissza-visszaköszönnek esszéiben, többek között az igen fájdalmas sebe, a gyermekkori megvesszőzések traumái. Sorban jelentek meg később esszékötetei, a legismertebb, a 64 hattyú, majd 1982-ben a Metszetek, pár évre rá a Látkép gesztenyefával, a Szó és szótlanság, végül posthumusként az összegyűjtött esszéi, a Magasság vágya, a Hegyi költő, melyet Babits Mihályról, legnagyobb példaképéről, költői ideáljáról írt, 2004-ben pedig az egyéb prózai írásokat is tartalmazó, Az élők mértana című kötet.

Szakolcay tömören megfogalmazta esszéinek jellemzőit: „sokszínűek, mégis összeilleszthetők”. Kortársairól sokat írt, verseiket is nagy szakértelemmel és szenvedéllyel elemezte. A kritikus a verselemzéseket tartalmazó Szőke bikkfákat nevezte a legegységesebb kötetének. „A legbonyolultabb elemzésnél is leoldja a szakzsargont, emellett pontos és sokszínű. Lélekemelő alázattal szereli szét a verseket. Tudás, mámor és kozmikus érzékenység, ahogy Nemes Nagy Ágnes elemez.” Esszéi emellett tele vannak önéletrajzisággal, például, ahogy 1956-ról ír: nem a mítosz, hanem a „Moszkva tér passiója” visz közelebb Nemes Nagyhoz. Szakolczay végül találó költőiséggel tette hozzá: „Tündérvoltát, kemény tündérvoltát nem tagadhatta le”.

Nemes Nagy költői attitűdjét is lehetne hosszan taglalni, bizonyos azonban, hogy a tárgyias líra, az emblematikus Újholdas szikárság legerősebb és legismertebb lírikusa Pilinszky mellett. Prágai Tamás fel is tette a szakmai körökben igen aktuális kérdést: „Mitől vers a vers?” Majd Nemes Nagyra vonatkoztatva: „Mitől vers a Babits-vers Nemes Nagy Ágnes számára? Babitsról azt írja, hogy objektív lírikus. Ez a terminus tőle származik. Érzékletes, értelmes és művelt nagyközönséghez szólnak alkotásai.” Prágai hangsúlyozta, hogy a „művész – közösség – világegyetem” hármasának összefüggése evidens volt Nemes Nagy számára.

„Mi van a romantika után?” – ismételte el a költőnő kérdését Prágai Tamás. Nemes Nagy Ágnes életművével adta meg a választ e kérdésére. Azobjektív költő nem mesél, hanem felmutat dolgokat, „a tárgyias költészet tárgya az utalás tárgya” – fogalmazott Prágai. Az olvasó mégis a költőt látja, mert az olvasó mindig is a költőt akarja látni. Így válnak az objektív lírában önarcképekké a tárgyak – mutatott rá –, és az olvasással az ismeretlentől az ismert felé haladunk, a megismeréshez pedig a költő adja a kulcsot. Ennek érzékeltetésére elhangzott Nemes Nagy Ágnes egyik legismertebb, ars poeticáját meghatározó verse, a Madár:

Egy madár ül a vállamon,

ki együtt született velem.

Már oly nagy, már olyan nehéz,

hogy minden léptem gyötrelem.

Súly, súly rajtam, bénaság,

ellökném, rámakaszkodik,

mint egy tölgyfa a gyökerét

vállamba vájja karmait.

Hallom, fülemnél ott dobog

irtózatos madár-szíve.

Ha elröpülne egy napon,

most már eldőlnék nélküle.

Prágai ezután kifejtette, hogy az emberi természet vált itt már idegenné, bár az egyedül elérhetővé is, mint természet, mert a természet szó alatt ma már valami idegent értünk, ahogy szoktuk mondani: „kimegyek a természetbe”. Nem megszokott hely tehát, hanem ki kell oda menni, el kell hagyni „hétköznapi közegünket” a természet eléréséhez. A költő helye pedig üressé vált.

(Fotó: koznev.hu)

A konferenciát záró kötetlen beszélgetés során Erős Kinga arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy Nemes Nagy nemcsak kiváló író, költő és kritikus volt, hanem zseniális műfordító is. Sőt, volt idő, amikor politikai okok miatt csak az Írószövetség műfordítói szakosztályának lehetett tagja Nemes Nagy.

Ezt követően több, személyesen is érintett irodalmár elevenítette fel a hatvanas-hetvenes évek érdekes, izgalmas, de a fiatalok számára már történelmi távlatú eseményeit. Illyés Gyula, Lengyel Balázs, Vas István neve hangzott el az egyre oldottabb, személyes emlékeket, élményeket felidéző beszélgetésekben.

Elgondolkodtató volt hallgatni azoknak a kemény időknek emlékeit, a diktatúra, a cenzúra és az állandó megfigyelés alatt tartott gondolkodók szövevényes kapcsolatrendszerét, de egyúttal megnyugtató a tudat, hogy aki kapott talentumokat, s van kitartása és akaratereje, bármilyen mostoha történelmi korszakban tud szépet, jót, nagyot alkotni.

Hernádi Mária hozzászólása a Nemes Nagy Ágnes költészete körül kialakult vitáról.

Csepcsányi Éva