Szeszgyáros voltam egykoron,
eltűnt régen az én korom.
Vallj be mindent, idő: késel, múlsz,
sietsz. S itt végre hozzám simulsz.

Jász Attila

EGY RÉGI FOTÓ

[Egy régi fotót talált ki Bátai Sanyi barátom emléktábla gyanánt a Lőke-kúria falára Taliándörögdön. Lőke szeszgyáros kb. száz év előtti műtermi portréját szerelte üveglapszerűségre, majd azt a külső falra, az omladozó vakolat fölé kiemelve, ahogy tőle megszoktam, roppant izgalmas áttetszőségeket produkálva. A „táblát” nekem kellett avatnom a Művészetek Völgyében…]

Majdnem
 

       
            „Enyém itt az idő.”
              (Lénárd Sándor)

Egy régi fotó található a lepel alatt,
bármilyen hihetetlen, így van ez jól,
emléktábla gyanánt beszél a kép. Bár
nincs rajta szó, csak egy ó kép, egy régi,
jó fotó. Beszéd helyett a szó, tenger
helyett folyó, folyó helyett a tó, eső
helyett a hó, kép helyett egy régi fotó
lapul a lepel alatt. Háttér helyett
omló vakolat. Befalazott szavak.
 

Szeszgyáros voltam egykoron,
eltűnt régen az én korom.
Vallj be mindent, idő: késel, múlsz,
sietsz. S itt végre hozzám simulsz.

Egy régi fotó fog itt vallatóra minket.
Egy régi fotó fog itt vallomásra bírni,
és megidézi emlékeinket. Így ni. Amiket
meg se éltünk, mégis egy régi fotó vala-
hogy mindig és sohasem lesz/volt ilyen.
Arcunk tükröződik egy üvegvitrinen.

Szeszgyáros voltam egykoron,
eltűnt régen az én korom.
Vallj be mindent, idő: késel, múlsz,
sietsz. S itt végre hozzám simulsz.

Egy régi fotó mutatja épp, az idő múlik, szép.
De hogyan és merre halad? Folyik. Ha másképp
nem érzékeled, szalad. Nehéz nyomon követni
kiszámíthatatlan kanyargását. De most éppen áll
a műtermi fotós lencséje előtt. A Lőke bácsi. Ezt
már nem tudod utána csinálni. Vele szemben
állsz. És jó, ha tudod, ezt a történetet még nem
írta meg senki. Se át. Nem láthatod már a fotó
túloldalát. A bácsi áll, a vakolat pereg. Övé az
idő. Ha nem tetszik a szó, bárminek nevezheted.

Szeszgyáros voltam egykoron,
eltűnt régen az én korom.
Vallj be mindent, idő: késel, múlsz,
sietsz. S itt végre hozzám simulsz

majdnem.

Lőke-emléktábla avató beszéd
(Taliándörögd, 2010. júl. 24.)