Irodalmi Jelen

VERSTÖRTÉNÉS 2010.09.04 - ÚJ FOLYAM - Vasadi Péter

2010. szeptember. 04. - 00:34

Mentésben leleményes,
gyors, nem fontolgatja,
fájhat-e mozdulata egy
sebesültnek. Megnyit,
tágít, kipucol, bekötöz.
Kincs gyolcs a kezében,
Nem sajnál. Nem habozik.
De a bűnöst ölbe veszi.

VASADI PÉTER

Angyal(i) előzetes I.

Örökégő lángkörben izzik,
mint emberi testet öltő
csipkebokor, nemtelen
és szép, izmai vannak,
áthatja a teremtést
villámsebesen, nem gondol
semmit, mert ő a Szándék
zsenije, az örök változás
éppúgy léte lényege, mint
az állandóság, van ideje,
bukszában akár az aprópénz,
de időtlen, meggyógyítja
a súlyosan sebesült erdőt,
éneke seregély-felhő, be-
burkol bárkit, mint a köpeny,
s míg az beszél, mutogat,
henceg, levillan róla, mint
érzéketlenről az áldás,
ő meg ráterül a világra:
sugaras háló. Szépség,
vagyis nem vélekedik, nem
foglal össze, fogalmazni
se tud, idegen nyelv nem
gyötri az ajkát, alkotás
nem kenyere, de eszik jó-
ízűen kenyeret, ha szellem-
testét sürgeti bentről
a sugallás, mindent tud,
mielőtt tudna, átmenetek
fonódnak össze benne
állandósággá, hússzíve
nincs, ritmusát eleven
gyémánt adagolja, bőrét
engedelmességnek hívják,
vörös haját csillapított
tűznek, a törvények gúzsába
kötözőtteknek föltétlen
ura, odaáll hát a sátor
elé, a frissen sült, első
füves gödölyéből kér, és
a lepényből, rág s megeszi.
Álma sincs. Egy vágytalan
mire vágyna, ha már meg-
meríttetett a teljesülésben?

Neve sincs. Mindenütt-nek
kéne nevezni. Irány-nélkülinek,
ugyanúgy Orkán-nak, Kereső-nek,
mint Szótlanság-nak, s mert
a létet közli, Mindünk-nek,
vagy Benne külön-nek, s így:
Benned-különebb, s ki tudja,
hány milliárd neve van még.
Minden másként ugyanaz
abban a zónában, mit besugároz.
Küldött. Idenéz. Szikrázó
csillagfénynek tetszik a
tekintete, éber a Napra,
holott másra figyel, hisz
egymást gyújtogatja tüzük.
Csak ha kihunyna a Nap,
kövesedne el ő is. Bár az
a mustármagnyi s roppant
hőség tovább keringtetné
vakon is, mint öklömnyi
sziklasötétet. Szeme sincs.
Érez s lát az egész teste.
Lénye, s nem a vasa, haragja
üti át könnyen a hazugság
páncélos krokodilbőrét,
az elvonult tagadás meszes
üregét, ferdén benne ragyog.
Az emberi dzsungel alja-
növényzetében tekereg az
óriásmozgás, figyelme
földhöz szögezi. Tátog a
lapos fej sűrűn fogazott
szája friss levegőért.
Nem kap. Csöndesül sziszegése.
S ínyükből löki ki farkas-
fogait. Minden vér könyörög.

Angyal(i) előzetes II.

Ha szent, éles, mint a
szike, s tűhegye van.

Metsz s szúr finoman,
pontosan bele a gubancba.
Mentésben leleményes,
gyors, nem fontolgatja,
fájhat-e mozdulata egy
sebesültnek. Megnyit,
tágít, kipucol, bekötöz.
Kincs gyolcs a kezében,
Nem sajnál. Nem habozik.
De a bűnöst ölbe veszi.
Nem korhol. Nem oktat ki.
Áh!, majd összezárja a
száját. Vitte a vérző
Assziszit is. Tudta, ki
ő. Keveset szól. Nem
érteni, mit, de röviden.

A másik gonosz. Gyűlöli
társát, körülcsapkodja a
szárnyával. Tehetetlen.
És folyton ítél. Vádol,
hazudik, de szakszerűen.
Te amint legmélyedből
öklendezed föl vérnyomos
gyöngyökként mérgeidet,
tajtékozva tapodja két
lábbal a földbe. Befelé
fordítja arany pecsét-
gyűrűjét, nagy P betű
vésve fekete ékkövébe.
S fölpofoz azzal. Lehetsz
jó, csirkefogó is, egyre megy.
Ő üt...A szent "iszonyú",
legbenső törvénye szerint.
Ez megront a velődig.