Ugrás a tartalomra

Szálinger Balázs-versek

 

 

Szálinger Balázs zalai származású, jelenleg Kolozsvárott élő költő vehette át idén a Quasimodó Emlékdíjat. A szerző a Halott porokból mindenféle úrnő című versével nyerte el a fődíjat 300 pályázó közül. Az alábbiakban néhány Szálinger-verset olvashatnak, köztük a dfíjnyertes verset is.

 

 

 

Szálinger Balázs

Quasimodo Emlékdíjas

 

 

 

Költő & hadvezér

Ilyen hidegben nincs mire lőni,
Nézem az erdőt, látni meguntam.
Éhen vesznék - jó, hogy a mélyben
Termel a vármegye, fátyol alattam.

Nincsen posta, se vájtfülű társam.
Néha kopogtat a csontra lehűlt őr -
Fölmelegítnek az őszi kalandok
Fényévekre a nemzeti ügytől.

Térdre került-e a jó Magyarország,
Vagy daliásan harcol a fagyban -
Nincsen elég könny, írom a versem,
Hűha, a versem,
S termel a vármegye, fátyol alattam.

Egysejtű, kit bántani szégyen,
Átír engem a kis literátor,
És idevarr, idehűt, ide láncol,
Fényévekre nagyobb ideáktól,
Hol csak a Múzsa unott motozása.

Szép volt, férfi, csatold le a kardot -
Benned az ország vére megalvadt:
Úgy lesz úgyis, ahogy nem akartad.

2006

 

 

Centrál

Az idő se törődik egy folyócska
Hullámzásaival, ha szép irányú,
Hát engem se zavar, ha rossz leventék
Tartják törzshelyemet szelíd fakarddal
S divatok puha pástja lesz a Centrál.
Amíg én ülök itt, a jó sarokban.

Itt mérődik a tiszta jog s kamatláb,
Mielőtt kikerül s dühöng az utcán;
Itt vesz mély szövetébe tűt az eszme,
Innen indul erőtlenül, beszegve,
S addig látszik erénye és a szándék,
Amíg én ülök itt, a jó sarokban.

Nem rossz játszani mint a hely bohóca
Sztárok s érdemesült nagyok közt,
Festetten vigyorogni, mintha csak csodálnám
Jobb- s baltollnokok életunt keresztjét;
Kávét addig ihatnak itt, s ez éltet,
Amíg én ülök itt, a jó sarokban.

Centrál! Mennyi erőm veszett szerelmünk
Hullámvölgyeiben, s a zöld alapszín
Mennyi távlatot állított a falhoz!
Az egész fiatalkoromat lefogtad;
Ez a fátum: egyéb utat ne lássak,
Amíg itt ülök én, a jó sarokban.

Merthogy mennyi divat kínált magával
Szorzódó anyagot, s kiket neveltek
(Az én orrom előtt!) ezen a pénzen!
És hogy’ híznak az én halott jövőmből,
S látszik: isteni könnyű most a rossznak,
Amíg én ülök itt, a jó sarokban.

Nézd, mindaz, mivel egykoron becsaltál,
Hogy' porlik darabokra, épp előttünk!
S bár nem kel porainkon új legenda,
Hét év testi szerelme ezt kibírja.
Már nem lesz tüzesebb - de tart az őrláng,
Amíg itt ülök én, a jó sarokban.

2007
 

 

Közétek dobva búcsúzom

Hogyha viszony: gyors lefolyású
Fényűzés legyen, ne viszony.

Ágya se legyen, jövője, múltja
Hulljon, haljon a percekért,
Ne összegezzem, ki ne tanuljam,
Felejtsem el a képletét.

Önző legyen, kényszer, de annak
Egy embernyi és emberes,
Gyémánt legyen, amit egy lábujj
Csak kifordít, de nem keres.

Kibontott hajak hulláma helyett
Vigyen a vízre egy hajék,
Elszomorítson, szégyelljem magam,
Lakasson jól a nyesedék.

Ami már volt, sose becsültem,
Ami még lesz, azt letudom.
Szép húgaim, ti huszonévesek,
Közétek dobva búcsúzom.

2008

 

Mint börtönkonyha képzett csillagásza

„Mint börtönkonyha képzett csillagásza,
Lassan lebomlok más szerepbe zárva.
Eget képzelve hajlított kanálon
A sorsom csillagképeit bejárom,
Találgatom még, odakint kié lett
A rácson túlra vedlett civil élet,
Melyből mint vessző, úgy eredt az Isten
Nyomába néhány titkos észlelésem.
Ki folytat engem följegyzéseimből
A régi távcső optikája mellől,
Ez érdekel csak, semmi számítások,
Hiszen virágzó egem nélkül állok
A tudattal, hogy nem volt hatalmam
Soha égen, ha föld nyílt meg alattam.”

2006
 

 

Téglás Gábor ’78-06

Huszonnyolc éved rég elérhetetlen,
S oly szűk szavakkal állsz a jegyzetekben:
Korán lehullott jurátus-poéta -
Mint egy kivénhedt korszak rossz poénja.

Ezt tudva rólad forgatta hazádat,
Sírod körül, mint játékát, a század,
S belátom én is, kinek versét írod:
Hamis jöttmentek sámlija a sírod.

Elismerőn rádbiccent néha-néha
Egy-egy dilettáns házsongárdi séta:
Unott diákhad lassít, szinte gyászol,
De ez se rólad szól, csak a szobrászról,

Aki siettén, vagy mert alig látott:
Tekintetedben meghagyta a lángot -
És nézd csak, én se magadért szeretlek:
Saját szobromat porolgatom benned.

Épp e szobortól búcsúzom el holnap,
Mikor túléllek téged, a nagyobbat,
Eztán én súgok neked a jövőről,
Az idő engem épít, nekem őröl.

Kétszer temetnek téged, lángjaőrző,
Magyar s utolsó romantikus költő,
S bár önerőből fuldokolsz e percben,
Én kérlek végül, hogy hagyd el a versem.

2006

 

A helyi ménes

A helyi ménest mindig körbecsaholni
És megdicsérni kell, a fogsort csak aztán
Mutassuk - azt is mint furcsa, idegenből
Hozott játékot, amivel kapcsolatban
Inkább tanácsot várunk a helyiektől.
De ez az első nap. Mert a helyi ménes
Jobbára gyűlöl, nehogy gyűlöletükkel
Vitába szálljunk: erősítsük meg őket.
Semmi szerénység: azzal meg ne alázzuk
Majdani népünk; semmi királyfiúi,
Nyakas vívódás: elbizonytalanítjuk.
Legyen világos, szükségünk van a népre.
S mikor rájönnek, hogy a gyűlöletüknek
Nincs felelősebb, vonzóbb célpontja nálunk,
Szinte rajongnak, és várják, hogy harapjunk.

2007

 


Halott porokból mindenféle úrnő

Halott porokból mindenféle úrnő
Olyan könnyedén áll össze újra
Követhetetlen ritmusok mentén,
Hogy az egyszeri ember ledermed,
És azt kiáltja:
            mit képzelsz mégis,
Mért nem kellettem, mikor kellettél?

Négy-öt királynő egyazon táblán,
Ellenfél nélkül: csupa ellenfél.
Újra föltámadt királynők jönnek
Hullaszagúan, egymásra fújnak,
Csupa nőtestű Frankenstein hozza
A nagy munkával átlépett múltat,
És beköszönnek:
        most már vihetnél.

Romlott húst hoznak, és nem nevetnek.
Dallamot, csókot nem érdemelnek.
És mi, férfiak, s igen: királyok,
Tudjuk: a harcban kiderül úgyis,
Hogy csak érzéki csalódás minden,
Minden simító ujj és kacsintás.
Amint a frontvonal eléri őket,

Halott húsuknál nem érnek többet.
 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.