Ugrás a tartalomra

ÉRINTÉSEK - CARAVAGGIO - Ujfalusi Éva

A kép nem csak a hitetlenségről szól. Krisztus „valódisága”, megváltói mivolta világosodik fel Tamással való kapcsolatában; feltételezi egyikük a másikat, önmagukban nem jelentenek semmit: megváltó és megváltott elképzelhetetlen egymás nélkül.

 

 

CARAVAGGIO: HITETLEN TAMÁS - AZ ÁTFORDULÁS PILLANATA

Ujfalusi Éva sorozata

 

A képen négy figura látható, a fejek koncentrikusan, rombusz alakzatot vesznek fel vezetve a szemet Jézustól a két apostolon át Tamás felé, majd az ő kezén át ama bizonyos sebig. A két apostol mereven néz a sebbe, Tamás mintha a koncentrációtól mereven bámulna valamerre, miközben Jézus gyengéd mozdulattal vezeti kezét önmagába. Ráncos homlokok, megdöntött tartás, felülről kapott fény erősíti föl az árnyékba bújó, kimeredt apostoli szemeket, melyek szembe helyezkednek Jézus finoman formált alakjával és a puhán eső drapéria finomságával; lágy, önátadó, koncentrált, de mégis nyugodt arcával. Tekintetünk általuk a sebig vezettetik. És ott megtapad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha Krisztus alakját nézzük, feltűnik, hogy igen nőies: a köréje csavart ruha alól kivillannak lábai, a loknis fürtök alól kilátszódó finoman ívelő füle, az arc gyengédsége, a keze puhán „önmagába irányító mozdulata”. Ily módon a testisége kerül előtérbe, s isteni volta háttérbe szorul, mint gyakran Caravaggio képein megfigyelhető. Döbbenetes, mennyire érzékiek egyes képeinek alakjai. S ez az érzékiség félre visz, ha csak a testi oldalát látjuk, s a szellemiről elfeledkezünk. Legtöbben már nem hiszünk. Belemerülünk az anyagi, érzéki világba, és nehezen tudunk elszakadni tőle: a szellemi elhomályosodik, a szent profánná sötétül. De mégis a nézők, a befogadók azok, akik jelentéssel töltik fel el a képet, és bármit, amit látnak, érzékelnek; akármikor tekintettek is rá. S ez most is így van.

A szentség jobban kiviláglik egy-egy ikonon, ősi faragványokon, a „primitív népek”-nél vagy az ókor nagy kultúráinál, ahol a vallás fogta egységbe a világszemléletet, mint mai környezetünkben. A barokk korszakban a vallás kiüresedni látszik. A bibliai téma, amit Caravaggio ábrázol, vallási reprezentációként már erősen érzéki. Elmozdítja a hangsúlyt. A festő homoszexuális beállítottsága, érzékenysége ezt még tovább erősíti; megtölthető napjainkban erotikával, homo- és egyéb szexualitási tartalmakkal, vagy szinte bármivel. (Mieke Bal, Peggy Phelan írásai, Enigma, 2001.) Ahogy Jézus átadja magát, abban a szeretet egyik kifejeződési formája nyilvánul meg. Megengedi, hogy beléje nyúljanak, beléhatoljanak, a lényegéből részesüljenek, eggyé váljanak vele. Az egyesülési vágynak ez a szublimált formája az, ami megnyitja az utat, s bevezet az élet és halál közötti átmenetben megjelenő Megváltón keresztül a transzcendenshez: Istenhez.

A kép megelőzi a fogalmi gondolkodást; az is „érti”, aki olvasni nem tud, s ez nagy tömegeket jellemzett a régebbi időkben. Sokkal ősibb forma ez. Viszont nem biztos, hogy közelebb vezet az a gondolkodásmód, amikor kontextusából ragadunk ki egy látott elemet, jelet, például egy sebet.

A seb: szimbólum.

A képen Jézus isteni mivoltát a vér nélküli seb jelzi, amit a keresztre feszítésnél a jobb oldalába szóródó dárda üt. Már nincs vére, ahogy igazából véve nincs teste sem ebben a találkozásban. Ő az emberi és az isteni között van. Már felette áll a világon. Krisztus teste megnyílik, Tamás ujja megérinti a sebet, sőt, ujjával belenyúl a hasítékba, s ez realizmusánál fogva bántja a szemet. A rettenet, a döbbenet, a félelemmel vegyes kíváncsiság és bizonyosságkeresés vezeti Tamást.

Ha valaki kételkedik, abban már benne van, hogy azt, amiben kételkedik, valamilyen szempontból már létezőnek tartja, hiszen a semmi ellenében nem lehet ágálni. Ha tiltakozol valami ellen, úgy az már valóság a számodra. A hit csírája ez az ellenállás, mely kíváncsisággá finomodhat - ez már egyfajta megnyílás.

Tamás még nem hisz. Ugyanúgy nem hisz, ahogy a tanítványok sem hittek abban, hogy Jézus le tudja csendesíteni a hullámok csapkodását a Genezáret- tavon.

A kép nem csak a hitetlenségről szól. Krisztus „valódisága”, megváltói mivolta világosodik fel Tamással való kapcsolatában; feltételezi egyikük a másikat, önmagukban nem jelentenek semmit: megváltó és megváltott elképzelhetetlen egymás nélkül. A kapcsolatba kerülés folyamatában válik nyilvánvalóvá Krisztus jelentősége annak szemében, aki eddig vak volt erre, s ő az, aki miatt a fény láthatóvá is válik, hiszen felismeri azt. Krisztus Isten bizonyossága. Ő azért létezik, hogy általa tudhassuk Istent. Rá van szüksége (és a hozzá hasonlóakra) az ember fiának, hogy a hite megnyíljon a transzcendens felé. Jézus átengedi magát, hogy a hit bizonyosságául szolgálhasson. Számomra ez is látszik a képen. A mások szolgálatának kiteljesült szépsége, a híd szerepének felvállalásában beteljesült élet: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam."

S ahogyan ő részesül eme kinyilatkoztatásban, úgy az apostolokon kívül van valaki, aki szintén jelen van. Ezért fontos a barokk nézőpont, az enyészpont helye a képen, mert nem a képen, hanem a nézőben futnak össze a láthatatlan szálak. S mindezt, mi, körülötte állók tapasztaljuk: a hitetlenség bizonyossággá válik. Az ember megszabadul az úton járás egyik nagy akadályától, a kétkedéstől, a szkepszistől. S csak így képes megnyílni önmaga is, odaadni önmagát a szeretet útjának, felvenni keresztjét, ahogy Jézus is tette. A seb feltárja a szenvedést, és a szenvedésen való felülkerekedés útját.

 

 

Weöres Sándor

A kimondhatatlan

 

Teljes bölcsesség a kőé s a meztelen léleké. A semmit-sem-tudás azonos a mindent-tudással.

Menj a fényhez, de ne kérdezz tőle semmit. Akinek nincs szüksége arra, hogy kérdezzen: közös a felelettel.

Mihelyt okosabb vagy bárkinél: ostobább vagy mindenkinél. Hogy okosabb legyen, ezt jogosan csak a mester teheti, aki "okosabb"-ságából eredő ostobaságával tisztában van s akinek részéről a tanítás alázat: a hallgató bölcset alárendeli a beszélő bolondnak.

Az igazság, mihelyt kimondtad: már nem igazság; legjobb esetben is csak gyarló megközelítése az igazságnak. A bölcs csak addig bölcs, ameddig hallgat; mihelyt megszólal, bolond, mert tápláló tudásának csak az emészthetetlen héját adhatja át. "Ami ebbe a szerencsétlen héjba úgy-ahogy belefér: azt keresd, azt edd" -- többet nem tehet.

Ha az igazságot akarod birtokolni, a tanításokat csak segítségül használhatod, önmagad mélyén kell rátalálnod.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.