VERSTÖRTÉNÉS 2010.10.17 - BORA
ki bírja el az ég
lombhullató súlyát
nem emel fel
rám nehezedik az áldás
lefegyverez a védtelenség
ahogy a fűszál
begyűjtve minden fényt
nem kerüli el a kaszát
ki bírja el az ég
BORA
FŰSZÁL ERŐD
egy fűszál erőd
békére fogható harcmező
az ágy bevethető
mihez kezdesz
egy nemzedékeken
átzúzódó
szerelemmel...
***
minden futó zápor
negyven napig tart
ma dacból sem
vetem fel fejem
hogy lássam alulról
megvilágított luxus
úszómedencéd
görnyeszt szétvált
szeméremcsontom
de lehajtott fejjel is
az égre nézek
s ha elbukok részegen
a józanul sekélynek tűnő
pocsolyában megfulladok
miért csak a mélységnek
van élessége
vallatom a szabadság
börtönviselt arcát
***
ki bírja el az ég
lombhullató súlyát
nem emel fel
rám nehezedik az áldás
lefegyverez a védtelenség
ahogy a fűszál
begyűjtve minden fényt
nem kerüli el a kaszát
***
akár a malterkeverő, apám szíve
a vérben sűrűsödő semmit mozgatja,
még nem tudja templomot alapoznak,
vagy síremléket avatnak,
de érzi a fokhagymaszagú anyagot,
a gyökéren is koszorúba fonnyadt virágot,
nem tesz félre holnapra szót,
csak annyit vesz magához,
mi szájában falat,
ha lesz holnap,
majd friss igék hullanak
***
az óramutató járásával
ellentétes irányba indulok el.
lábam alatt
túl korán levert dió ropog.
megrepedt tüskés szívburkolatú
gesztenyék szelíd elmúlása a kert.
a bágyadt fényt borostyán futja be.
falnak támasztott sírkő
hirdeti távoli halottját.
mélyül rajta a bevésés.
exhumált múltja
valahol látogatható közelben.
a tornyon hiányzó rovás
a rendelt idő:
ugyanaz a születésé.
ugyanaz az elmúlásé.
