VERSTÖRTÉNÉS 2010.12.12. – KESZTHELYI REZSŐ: VÉGESZAKADATLAN

Bánt,
hogy nem lesz létemnek
emlékideje,
amiben leélhetné,
miként múlik a semmim örökké.

KESZTHELYI REZSŐ

VÉGESZAKADATLAN

A jegyzetversekből

   
Gyűjti belőlem
pillanatait,
ami végeszakadatlan.
   
Örökszépnek ekképpen
marad.
           
*
   
Hallgasd a szemed –
az elsiratható ágyazásokat.
   
*
  
Átcsókoltam
a leggyönyörűbb kezed,
és talpad viszi a sivatagot
lenn, a Hold tenyerén.
   
*
   
Bármit lát,
az elmúlást éli csak.
   
Csont,
füst,
jázminág,
   
pillantások nélkül
jár-kel magában
a végtelen.
  
*
   
Bánt,
hogy nem lesz létemnek
emlékideje,
amiben leélhetné,
miként múlik a semmim örökké.

*

Amikor felél
az életem,
én is a Föld kérgébe simulok
tükrözetlen semmimmel.

*

Ablakunkban kanadai gyöngyvirág,
halványlilával integet –
átveszem lényét,
tartogatom,
aztán leheletenként
visszaadom.

*

Mindig a kék terhe,
a kék terhe,
a pillanatok lelke –

az egyszerű lélegzet virágai
nyílnak a tengeren.

*

Emlékeimen nem változtat
sem a jelen,
sem, ha lesz, a jövő –

minduntalan foglyul ejt
a belőlem fakadó
majd temetkező idő.

*

Tűröm
tódulni pillantásaimra a tenger
égboltkék tömegét –
ha már holtamban látnám,
ami most még az enyém.

*

Az a vonzás éltet,
amelyen haladok,
és csillapíthatatlan lüktetésben
égeti vérem tömegét.

*

Gyanítom naponta:

világra ellett lényem
átélni kénytelen
némely titkokat,
kiknek talánya
aztán az én talányom
marad.

Hm –

A verseket Klosz Orsolya Weöres Sándor Cantabile című versére készült fotósorozatának részleteivel illusztráltuk