VERSTÖRTÉNÉS 2011.02.07 - JÓNÁS TAMÁS: NEM VAGY AJÁNDÉK

Szélben hajladozó pipacsokról jut ma eszembe
érzékeny, remegő combok közt felfeketéllő
csiklód, alhasad, és mint hajnali ködben a szirmon
szégyenkezve lecsorgó harmat: öledben a nedvek.
Szám szélére ragadt mézként nyalom ezt le, ha alszol.

JÓNÁS TAMÁS

NEM VAGY AJÁNDÉK

RÖVID SZÖVEGES ÜZENET

Nem őrzök fotókat, lassan, szépen
változik rólad az emlékképem,
változol te is, így minden rendben,
most, hogy már nem muszáj mindig lennem,
beszélek hozzád és rólad este,
reggel az álmaim elemezve
csodálom tenyerem, közös tenyér,
hiába más az idő és a tér,
ami még számít, az csak összeér,
szakadunk, változunk mindannyian,
hiányzol, hiányzol, fiam, fiam.

GYÖKÉRKEZELÉS

Az idő vad ló. Anyám leugrott róla.
Mondta sokszor: nem örömében szállt lóra.
Panaszkodott. A kicsi dolgokra mindig.
Verseimben már anyám hívatlan vendég.

Szerelem nincsen. Én így tudok szeretni.
Arcom az emlék szelíd-unottra festi.
Félek. Mert engem, ha játszom is, féltenek.
Múlnak a telek. Lassan én is eltelek.

Tavasz az apám. Öltönyben jár, de sáros.
Két hideg szeme hét kiürített város.
Kezet fog velem. Gratulál, hogy élek.
Az apám vad ló. Rám gondol, de téved.

SZERELMES HEXAMETEREK

Mennyire fárasztó úton kellett csavarogni,
szádtól alhasadig, s fiatalságom zavarától
mélybarnán ragyogó szemeid kérdő-felelő, zűrt
nem viselő pillantásod szigorú gyönyöréig.
Harmincnyolc labirintuson át vezetett ez az út, s most
van még egy, ami rád vár, hogy szerelembe vezethess.
Könnyű, szép út ez, mosolyogva lehet gyalogolni:
azt kell tenned, amit mindig tettél, ha kivántál:
múltamat ősi erőddel a szívemből kiölelni.

Nem láttam még ennyire gondos mérnöki munkát:
köldököd úgy ragyog ott a hasad közepén, ahogyan Hold
sem tud az égen, este, se nappal, sem teli, sem fél.
S mennyire huncut a két szem a csókod után. S az a vad csók!
Nincsen rózsa vadabb, és nincs kert elhanyagoltabb.

Mért szoritod meg a torkom, hogyha a szád szeliden mar?
Mért harapod meg a fülcimpám, ha simítod az arcom?
Mit keres új szerelemmel a két tenyered hasamon, s két
lábam nyugtalan ollóját minek is nyitogatja?
Rossz kérdésre a válasz rosszabb, mint a betegség.
Zaklass úgy, ahogy eddig! Nyugtass úgy, ahogy eddig!

*

Nem vagy ajándék. Nem lehet ennyire pontos a vak sors.
Megdolgoztam az illatodért, munkám fizetése az arcod.
Önzetlen szeretetre a két gyerekem szelidített.
Bátorságra a rossz intézeti évek aláztak.
Tudtom nélkül készültem neked éveken át, mint
évmilliókon készül a kozmoszi nagy kő Földbe csapódni.

*

Szélben hajladozó pipacsokról jut ma eszembe
érzékeny, remegő combok közt felfeketéllő
csiklód, alhasad, és mint hajnali ködben a szirmon
szégyenkezve lecsorgó harmat: öledben a nedvek.
Szám szélére ragadt mézként nyalom ezt le, ha alszol.

A versekhez Kovács Kitti festményeit társítottuk