tehát a végtelenség
egyszercsak ellepett
és én láttam a logikát
a ritkuló hajnak glóriát adott
annak a túltömött koponyának glóriát
a telifalas ablaküvegen behányó
délutáni nap

 

 

 

SÓS DÓRA

TEHÁT A VÉGTELENSÉG

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

mi ez a szag

alig ér át repetitív álmunk
szögesdrót nyakkendő
minden vallomásunk

mi ez a szag
mi ez a szag
belőlünk szaglik az élet

villódzás ének
villanykörteszagú kórus
ring a merengésben

ezer szikra minden lélegzetvétel
és a világ robban
minden sercenéssel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

tehát a végtelenség

tehát a végtelenség
motyorászta a fal felé fordulva
a lépcsőn lefelé
egy megbolydult csöves
csak én meg ők
akik énbennem
csak ezek mind
akik táncolnak félkörben
akik csak ünnepkor térdelnek
a durránasra ítélt vágytelte léggömbök

tehát a végtelenség
az ami keringeti körülöttem a szobában
a megfagyott köpeteket
mint az üstökösöket
mint medúzák
ahogy lassan dobbannak arrébb
a sűrű légsodrásban
a dohszagú félálomhomályban

tehát a végtelenség
egyszercsak ellepett
és én láttam a logikát
a ritkuló hajnak glóriát adott
annak a túltömött koponyának glóriát
a telifalas ablaküvegen behányó
délutáni nap

ugyanaz a délutáni nap még később is megjelent
a szabolcs utcában a heroinos tömb fölött
felszúrta magát az ágakra és ott pöffeszkedett
elidőzött még kicsit halvány narancsságán
és csak úgy magában derengett

tehát a végtelenség
ugyanaz a légmentes massza amibe ébredek
ugyanaz a vértolulásos erőszaktétel a bőrömön
ugyanaz a rémült hangjáték
Karinthy duzzadó koponyája körül

tehát a végtelenség
mégis átutazható
ha millió tűszúrásokkal üzenget bennem a láz
"ma se lesz könnyebb"
"ma se lesz könnyebb"

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

gépmadár utca

… unottan csaholnak a kutyák a gépmadár utcában
bolyongó macskák
          sötétben felizzó cvikkereire
nyúlánk testű lopakodásukkal felverik a külsőbb kerületeket
          a postaládák süket fekete csöndjét riadtan rezzentve föl
          a kéményseprő második értesítését vörös betűivel
                         … korán volna leírni az estét bár a villamos már csak
                              álmában cibálja a villanyvezetéket
                                               hipnotizáltan alszanak a fűcsomók
                                                           a zöld és piros periódusaiban
                         enyhe melegfronti hatásban széliránnyal szemben
                                               zajlik az esti varangy(föl)vonulás
a kapualjból hallani egy hajléktalan jajveszékelését
és a pusztuló tüdő szörcsögő hangjait amiben szív és slájm megszakad
a kanyarban tompított fényszórók szeszélyes meteorhullásában alakok
                                                                       fénylenek föl
                                               egyik pontból
                      a másikba tartva hogy minden elért koordináta
          új kezdet lehessen újabb eltépett célszalag
… a betonfolyón váladékozva versenyeznek a meztelen csigák
szivarka testüktől undorral fordul el néhány éjjeli írisz és álmosan köröző kósza szembogár
                      fa & hang találkozásai: a kerítés xilofónján
vattába csomagolt géppuska-sorozat a kopp-koppanó fémkulcs feje
az utca lámpabúrái alatt égő körték mutogatják sugárzó tar koponyájukat
                  ... egy éjjeli kutyasétáltató álmosan borzong össze
                                      gyorsítja lépteit
                                                     és hagyja hogy árnyéka kövesse.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a változás ötmillió lépcsőfoka

I.

… istenekről álmodom.
dobpergés és litánia
űrzene és derengés
- visszaszámolás -
…
..
.

zuhanok

fenntart valami öntudatlanság
puhán lebegő jóság
„gyönyörkönny” pereg

 

II.

lassan hagyom el a nap gravitációs terét -
belül csillagzó bűntudat
kívülem a bolygóközi csönd

 

III.

utamba esik a kilenc bolygó
o O o O o O o O o
aztán a feledés -
a változás ötmillió lépcsőfoka
lassan változtatja a tájat
a horizont hullámzik
a tenger illata árad
a kezem kitárom és magamat nyújtom
bennem a  t  á  t  o  n  g  ó   ű  r   és kószáló
tömör kis tárgyak
megoldandó csomók csakráimon a titkaim:
a titkaim az őszinteségről
a titkaim arról hogy szeretek
a titkaim a jóakarásról

nincs minden az arcunkra írva
bár homlokra tetoválva hordhatnánk szándékaink
mígnem képünk fekete lesz 
mígnem képünk fekete lesz
mígnem képünk fekete lesz
mígnem képünk fekete lesz
és fennakadt szemekkel
eshetünk bele a Holdnak vonzó krátereibe

 

IV.

„míg a fodrozódás ér” - ♫♪♫♪ - addig érek én
hatásaimon mérhetsz meg engem
kívül-belül sikoltozok
ha hallasz vagyok s ha nem
hát nem

kisbolygók porfala mögé zárva intek, látod?
NEM. Létezésem visszavonva --
mint téves parancs a semmibe kattintva

 

V.

„egy másik földön majd” talán jobbnak születünk
                                < áhítattal
                      & több
            < bűnnel
kevesebb
a szenvedély tüzeinél melegedve elfelejtjük haragunk
és a teremtő magához enged

 

VI.

. a Tejúton lassan ballagok .
szemben egy csillag, egy másik anyaöl:
aranyfogaival szemben vihog
a Proxima Centauri.
ő még nem tudja bűneim
ő még nem ismer fel engem
épp annyira jó mint amennyire tudatlan
itt végre újjászülethetek

 

A versekhez Szőke Gáspár festményeit társítottuk