Maecenas politikai pályafutása
Maecenas 30-as évekbeli működésének itt csokorba szedett elemei sokat elárulnak a politikus hatalmáról, lehetőségeiről és képességeiről. Mindegyik feladat közös jellemzője a kényesség, megoldásuk különleges diplomáciai képességeket igényelt: barátja érdekeit ellenséges környezetben, Octavianusra joggal gyanakodó tárgyalópartnerekkel szemben képviselve kellett a legjobb megoldást megtalálnia. Továbbá ezek rendkívül fontos feladatok, amelyek mind a Maecenas képességeibe, mind a hűségébe vetett teljes bizalmat tükrözik. Ezek a „diplomáciai” küldetések döntőek, hiszen már önmagukban kirajzolják az Octavianus-tábor stratégiájának egyik fő vonását: Antonius és Sextus Pompeius egymástól való elszigetelését. Bizonyos esetben még ellenfélként is, mint a 37-es év furcsa manőverei mutatják. Maecenas – ha Appianos nem értette félre forrását – nyár elején Athénbe utazik, hogy hajókat szerezzen Antoniustól a szicíliai háborúhoz. Antonius 300 hajóval meg is érkezik Tarentumba, de ekkor furcsa, sértő időhúzás következik Octavianus részéről, aminek legvalószínűbb magyarázata, hogy 300 hajó és Antonius együtt már túl sok: Octavianus egyedül akar győzni Szicíliában. Lepidustól, aki hívására több legióval megjelenik a szigeten, nem fél, de Antoniusszal, az igazi ellenféllel szemben nem veszíthet teret nyugaton, hajóira szükség van, de rá nem. Az így kialakult konfliktust kell majd Maecenasnak Octavia hathatós segítségével elsimítania: erről a második, már Dél-Itáliába vezető útjáról szól az „Iter Brundisinum” (Horatius, Szatírák I. 5). Az eredmény: a béke helyreáll a sógorok között, Octavianus kap 130 hajót, Antonius pedig keletre távozik, a parthus frontra egy húszezer gyalogosról szóló soha be nem váltott ígérettel a zsebében.
Nagyon fontos jellemzője Maecenas tevékenységének az informalitás. Minden esetben hivatali felhatalmazás nélkül, mint Octavianus barátja, bizalmasa jár el. Ez mozgásteret teremt a hatékony feladatmegoldáshoz Maecenas, de Octavianus számára is: feszült viszonyát a res publicával, az „alkotmányossággal” Maecenas működése így kevésbé terhelte meg. Erre az informalitásra talán a legérdekesebb példa a Lepidus-féle összeesküvés egy epizódja. Míg az elfogott Lepidus-fiút őrizet alatt Octavianushoz küldi, a szintén megvádolt édesanyját kezes állításának kötelezettsége mellett küldené a fiú után (nem akar durván fellépni egy tekintélyes matrona, ráadásul Brutus nővére ellen), de ez a jogi procedúra már a consul (suffectus) gondja. Így számol be az esetről Appianos, miközben Velleius Paterculus nem említi sem az anyát (csak a férjét a halálba bátran követő feleséget), sem a vádlott elküldését Octavianushoz, mintha maga Maecenas tett volna pontot az ügy végére. Ugyanakkor Velleius nagy hangsúlyt fektet az összeesküvés diszkrét és hatékony kezelésére: és míg a részletekben inkább különbözik a két forrás, ez a „diszkrét hatékonyság” már Appianosba is illene. A rendkívüli és nagy súlyú, továbbá kényes ügyek, amelyek gyors és különleges beavatkozást igényeltek, Maecenasra tartoztak, aki ilyenkor mintegy előlépett a magistratusok (tisztségviselők) háta mögül, ahová rögtön vissza is húzódott, amint megtehette. A magánemberként való cselekvésnek, illetve Maecenas képességeinek és lehetőségeinek megvoltak a korlátai is. Az actiumi csata után az Itáliába visszavezényelt és leszerelt legiók lázongani kezdtek. Octavianus először Agrippát küldi haza, ugyanis – ahogy Cassius Dio fogalmaz – félt, hogy Maecenas lovagi rangját a katonák kevesellni fogják. De a katona és consularis (consuli rangot elért) Agrippa sem elegendő, néhány napra magának Octavianusnak is haza kell térnie. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a villámlátogatásra télen, a hajózhatatlan tengeren átkelve vállalkozik.
.
