Kárpáti András: Holt társaságok költője. A vátesz humora és a carmenek „Horatiusai”

A versek által írt különböző arcok saját magára utaló megnyilatkozásaiból felépülő személyiség adja tehát a vizsgálat tárgyát: hogyan nyilvánul meg ez a személyiség – legyen a neve „Horatius” – mindazokban a fiktív társasági helyzetekben, amelyeket maguk a carmenek teremtenek meg.

A carmenek által konstruált személyiség is, mint mindenki, több arc együtteséből áll, és azáltal gazdagodik az olvasó összképe a carmenek három könyvét megismerve, hogy újra és újra találkozik a különféle horatiusi arcokkal. Sem az arcok ismétlésének ténye, sem az ismétlődés belső ritmusa nem véletlenszerű: a sorrend is a szerző gondos alkotása. A carmenek természetesen önmagukban is megálló művek, de a három könyvben, illetve az olvasás folyamatában viszonyba lépnek egymással. A különböző arcokkal történő ismétlő-variáló-módosító találkozássorozat, olvasás és újraolvasás nyomán ismeri meg a befogadó az egyes carmenek különböző arcaiból alkotott lírai énhez tartozó koherens személyiséget. A társadalmi szerepek együttese, az előírt, a szubjektív és eljátszott szerepek a személyiség integráns részévé válnak. Az egyes versek maguk is cselekvő szavak, beszédaktusok: a vers beszélője dicsér, kér, int, támad, gúnyol, bocsánatot kér stb. Sőt olykor a szavak éppen az ellenkezőjét cselekszik annak, amit mondanak. A carmenek „Horatius”-személyiségének élete a versekben zajlik, vagyis a versek ebben az értelemben is performatívak: a szövegekben megnyilatkozó arcok viselkednek.

A fiktív performatív kommunikációs tér konvencióját elfogadó olvasó számára a „Horatius”-személyiség az egyes versek határai közötti „térben” is létezik, vagyis ha valamelyik vershelyzetben az egyik arc az elsődleges, a háttérben a többi is jelen van. A három könyv szerkesztő-szerzője nem dramatikus időszerkezetben gondolkodik: a legelső darab befogadásakor is feltételezhető a legutolsó carmen ismerete, ezt a nyilvánvaló motivikus megfelelések mellett jól mutatja a metrikai is: egyedül az I. 1 és a III. 30 asclepiadeum primum.

Ezt a megkonstruált „horatiusi” arc-együttest jobban ismerjük, mint a legközelebbi ismerőseinket, hiszen a lírai én egymásnak akár ellentmondó vonásokkal megrajzolt arcait is megismerjük, mégpedig mindegyiket, valahogy úgy, ahogyan saját arcainkat, hiszen saját szociális szerepeinkre nagyobb rálátásunk van. Ennek a konstruált személyiségnek ugyanis legfeljebb annyi arca lehet, amennyi a dalokból megismerhető, mert teljes élete a három könyv 88 verse – ami persze nem 88 különböző arcot jelent, annál jóval kevesebbet, de nem is csupán egyet.