Újraolvasni Horatiust - Az ÓKOR folyóirat legújabb száma

Az Ókor folyóirat 2011/1 száma ebben a hónapban jelenik meg. A legújabb szám tematikája Horatius és Róma. Az Irodalmi Jelenen most a folyóirat tartalmát, a szerkesztői ajánlót, és néhány részletet olvashatnak.

Ókor 2011/1

HORATIUS ÉS RÓMA

Tanulmányok

Stephen Harrison Horatiusi önreprezentációk

Hegyi W. György A külső munkatárs
Maecenas politikai pályafutása

Kárpáti András Holt társaságok költője
A vátesz humora és a carmenek „Horatiusai”

Ferenczi Attila Ki mihez ragaszkodik?
Horatius, Ódák III. 3

Imre Flóra Mit hagyott Horatius Philippinél?
Horatius, Ódák II. 7 és III. 14

Hajdu Péter Hangok és értékek Horatius Sallustius-ódájában

Kőrizs Imre „Hova tűnt Venus?”
Horatius szerelmi lírája

Bolonyai Gábor Az Ars Poetica mélyszerkezetéről

Paul Zanker Augustus és az új állam mitikus felmagasztalása

Grüll Tibor Az Augustus-forum szerepe a római történelmi emlékezet formálásában

Régészet

Budai Balogh Tibor Az utolsó kísérlet
I. Valentinianus és a birodalom határvédelme

Múzeum

Torbágyi Melinda Nagy Sándor pénzverése

Könyvek

Pierre Hadot, A lélek iskolája. Lelkigyakorlatok és ókori filozófia (Veres Máté)
Ajánlók
 

Újraolvasni Horatiust

Folyóiratunk jelen számának tanulmányai sok irányból közelítik meg tárgyukat, de egyvalamiben megegyeznek egymással: az a céljuk, hogy lebontsák, átrajzolják „hagyományos” – és sokszor joggal elavultnak látott – Horatius-képeinket. A többes szám szándékos: természetesen nem egy ilyen kép él a köztudatban – egyébként is: kinek a „köztudatában”? a középiskolai oktatáséban? a művelt nagyközönségében? az irodalmi hagyományéban? a klasszika-filológiáéban? – Quintus Horatius Flaccus római költő (Kr. e. 65–8) életéről és műveiről, hanem több, melyek részint kiegészítik egymást, részint ellentmondanak egymásnak. Ennek megfelelően a lebontásukra irányuló kísérlet sem lehet koherens törekvés, hanem részben egymással is vitában álló szándékokból áll össze. Nézzük a fő célokat:

1. Szabadítsuk ki Horatiust az életrajz fogságából! Igen ám, de egy ennyire önéletrajzi – jobban mondva: önmagát ennyire önéletrajzinak beállító – költő esetében ez a szándék rögtön legalább két, egymással is ellentétes megoldáshoz is vezethet. Létrehozhat egy, a versek poétikai összetettségére figyelő, a költői hangot/hangokat csakis az életrajzi éntől elválasztva értelmező, illetve lírai (szatirikus, episztoláris stb.) szerepkonstrukcióként tekintetbe vevő olvasásmódot, de olyat is, amely a versekből újabb és újabb „ellen-életrajzokat” olvas ki. Például olyat, a magyar irodalmi modernséghez igen közelállót, miszerint a mi Horatiusunk is „csak egy ürge”. Mindkét megközelítés legitim, s mindkettőre talál is az Olvasó példát ebben a számban. (És itt ajánljuk a bevezetőnek szánt Harrison-tanulmányt, mely épp ezzel a problémával foglalkozik: hogyan építi fel és bontja le egyidejűleg a költő saját költői önéletrajzát.)

2. Szabadítsuk ki Horatiust a hatalom fogságából! Mármint abból a szerepből, amelyet Augustus – és/vagy az irodalomtörténészek – szántak neki: hogy a princeps által teremtett új korszak egyik „hivatalos költője” legyen. Igen ám, csakhogy ennek a kiszabadítási törekvésnek is egymással disszonáns megvalósulásai lehetségesek: felfedezhetjük magunknak Horatius „ellenzéki” hangjait, de akár irrelevánsnak is minősíthetjük ezt a kérdést, mondván, foglalkozzon más az elkötelezett költészet problematikájával, nekünk itt vannak a „szép” versek. Vagy éppen kihegyezhetjük a fülünket a horatiusi költészet azon jellegzetességére, miszerint – egyébként a többi nagy Augustus-kori költői életművel összhangban – képes egyszerre felépíteni és le is bontani ideológiai konstrukciókat, éppen a többértelműség, az ellentmondásosság, a sokhangúság esztétikájának jegyében. Talán nem árulunk el nagy meglepetést: e megoldások legkülönfélébb kombinációival fog szembesülni az Olvasó.

3. Szabadítsuk ki Horatiust a fennköltség fogságából! Igen ám, de mi lesz akkor azokkal a soraival, melyek látszólag mégiscsak efféle – patetikus, emelkedett, fennkölt, illetve: didaktikus (ami persze nem ugyanaz, de vannak egybeesések) – karakterjegyeket hordoznak? A megoldás ismét sokféle lehet. Lehetséges például, hogy nem foglalkozunk ezekkel, és azokra a művekre vagy műrészletekre koncentrálunk, melyek „gyalogosak”, földközeliek, sőt akár egyenesen trágárak. Lehetséges továbbá jól megalapozott ironikus olvasatokat előállítani, ahol egy-egy patetikus megnyilatkozás mintegy önmagát billenti ki a pátoszból. És lehet – épp a már jelzett sokhangúság jegyében – a fennköltség izgalmas összjátékát figyelni a más karakterű megszólalásokkal. Mindeme megoldásokkal külön-külön és kombinálva is jócskán fog találkozni az Olvasó.
Mindezek a szándékok persze nem kizárólag e szám szerzőinek elképzeléseiről tanúskodnak. Főképp a nemzetközi, de a hazai porondon is sok előzményről, illetve rokon kezdeményezésről számolhatunk be, s nem is csak az utóbbi időkből. A hazaiak közül egyet mindenképp meg kell itt is említenünk: az Európa Diákkönyvtár néhány évvel ezelőtt megjelent kötetét (Horatius: Válogatott versek, szerk. Várady Szabolcs, Európa, Budapest, 2006), melynek friss hangú új fordításai közül a szerkesztés során mi is számosat felhasználtunk – ami nem jelenti azt, hogy a régebbiek között ne lennének hasonlóképpen remekbe szabott, eleven magyarítások föllelhetők.
A tematikus szám szerkesztése során arra törekedtünk, hogy a Horatius költészetét tárgyaló írások mellett olyan tanulmányokat is közöljünk, melyek e nagyszerű életműnek, ha tetszik, történeti hátterét, ha tetszik, kulturális kontextusait tárják fel – egyrészt, mert gazdagíthatják Horatius-olvasatainkat, másrészt, mert azon olvasóink számára is érdekesek lehetnek, akik nem elsősorban a római költészet kedvéért olvassák az Ókort.

A szerkesztők
www.ookor.hu