Ő, a kalóznak kényszerült lovag,
még mindig a buszmegállóban
álldogál. Figyel. Várakozik.
Ha szétvetett lábakkal, feszes derékkal
feltekint a reggeli  égre,
az éjszakait is látja.
(Payer Imre)

 

 

 

ZALÁN TIBOR

ÉS NÉHÁNY HAIKU

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pipacs-rianás
szurokba mártott szívben
ragyog a nemlét

*

semmit sem felejt
eltékozolt időkről
sohasem beszél

*

Leülnek Nézik
egymást Közben az idő
lombja elpereg

*

Az idő lombja
elpereg míg ülnek a
sírás peremén

 

 

ACSAI ROLAND

A RACKAJUH

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bégető vásárfia,
Egy gyapjas kisbárány.

Ez az apró, fekete
Vasreszelék
Akkorát ugrott,
Amikor leengedték az utánfutóról,
Mintha magához rántotta volna
Az égi mágnes.

Aztán nőni kezdett.

A koponyája templomában
Lakó isten
Csavarhúzóval a kezében
Minden nap húzott egyet
Csavart szarván –

Egyre mélyebbre csavarozva őt
A létezésbe.

 

 

PAYER IMRE

SZÍNVÁLTÓ

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Állandó, színváltó szerkezet.
Alatta a híd tartóvázának ívei.
A korareggelien telt fényben
- pompás tehéncsorda-hátak –
hatalmasan húzódnak a folyónak felette fölfelé.
Koradélutánra összetöpörödnek.
A benzingőzös tumultusban
a vas pórusa piszkos-olajos
verejtékcseppet izzad.
Ő, a kalóznak kényszerült lovag,
még mindig a buszmegállóban
álldogál. Figyel. Várakozik.
Ha szétvetett lábakkal, feszes derékkal
feltekint a reggeli  égre,
az éjszakait is látja.
Ha éjjel fúrja fölfelé a látást,
megpillantja a hajnalit.

 

A versekhez társakat Gyarmathy Tihamér festményeiből válogattunk a Terminartors oldalairól