VERSTÖRTÉNÉS 2011.06.30 – Mondjuk, a prímek – NYERGES GÁBOR ÁDÁM versei

Vajon meddig invitálsz,
ó, szép Mediokritász,
mozdulatlan végtelen,
míg én neved éltetem?

NYERGES GÁBOR ÁDÁM

MONDJUK, A PRÍMEK

Prím

ha lebontjuk a legapróbb részletekre,
a matematikusok ezt mindig a prímekkel,
hát legyen, ha lebontjuk prímekre,
csak szavak, sőt félszavak,
gesztusok, jó esetben érintések,
tán sosemvolt emlékek vannak,
csak kézírása
sziluettje,
szemszíne,
hajszíne,
illata,
neve,

de, ha jobban szemügyre vesszük,
igazából nincs is olyan, hogy szerelem.

Tényleg mi

az egyetem előtt álltam s néztem
mikor mint csapzott vadmadarak
egy tucat kínai vagy japán
rohant át az I épület felé
azért tudni kéne megkülönböztetni az embereket
különben tényleg mi marad

Himnusz az Átlaghoz

    "No alarms and no surprises / please"
     (Thom Yorke)

Ó, közönséges Átlag!
Ha tudnád, hányan vágynak
rád, hányan reménylenek...
kutya, macska, két gyerek,
papás-mamás, kisbabás,
jó környéken kis lakás,
használt autó, jó meló,
Júlia és Rómeó-
nak számtani közepe,
lassú víznek közege!
Vajon meddig invitálsz,
ó, szép Mediokritász,
mozdulatlan végtelen,
míg én neved éltetem?
Átlag! Átlag! Átlag! Át-
veszem én az átlagát
bárkinek, ki átlagos,
s mint e vers, nos, hát lapos.

A madarak lenyelték

a jegyzetem szélére
ahhoz a részhez, hogy
"a hatás fontosabbá
válik a jelentésnél",
rajzoltam Dórinak
egy szivecskét,
mert megkérdezte,
mit jelent, hogy
"a madarak lenyelték
a hangot"
nem tudom, észrevette-e,
de átsatiroztam

Szerelem

az a lány aki (már nem is emlékszem,
milyen árnyalat) világos blúzban
és fodros, fehér nyári szoknyában
ült a nemrég bezárt antikvárium
helyén nyitott zöldségessel szemben
lévő ház küszöbén a szemerkélő esőben
és egy vastag könyvet olvasott teljesen
magábafeledkezve

*

persze elfelejtettem megkérdezni, kitől mit

pedig fontos lett volna

Amúgy

egy irodalomórán
egészen kicsöngetésig fogta a kezem
mikor azt hittük épp bántanak
és mindig megkötötte a sálamat
hosszú íméleket váltottunk a szerelem elvi lehetetlenségeiről
én pedig átkaroltam mikor kellett neki alibi pasas
és azt mondta kikaparná annak a vak tyúknak a szemét
amiért nem akart velem
én meg részletesen dicsekedtem neki minden neurózisommal
mert már akkor is erekcióm volt a gondoskodástól
és a gimnázium utolsó heteiben
fogadásból szerelmespár voltunk hogy olyan is legyen
most meg ha szóba kerül igyekszem nem jól emlékezni a nevére
amúgy is leépítettem akkoriból (is) az összes barátomat
a vak tyúkkal azóta (is) jóban vagyunk naponta megyünk el
egymás mellett köszönünk hogyvagyunk kávézunk
kedves csaj amúgy

Mégiscsak

Félek, hogy nem nagyon foglak szeretni
és félek, hogy te ettől majd talán még jobban,
aztán majd taníthatsz folyton szeretni,
de nem jól, hogy lehessek még hozzád méltatlan.

Félek, hogy téged spóroltak a lusta
évek apránként, lassacskán és megfontoltan
de mi van, ha mégis én voltam lusta,
s hiába hiányoztál, belőled folyton van?

Félek, hogy nem vadultam még el tőled,
vagy rossz leszek és majd épp ezért jól alakul,
hogy már kezdetnek rögtön elválok tőled
s így végül mégiscsak megtalállak valahol.

A versekhez G. Horváth Boglárka festményeit társítottuk