Bálint Tamás versei

"Tele pohár, árnyas lugas,
kiszuperált tehervagon,
összeállt az idilli kép
a gyümölcsös domboldalon,
s helyet talált minden emlék:
iparnegyed, barackliget,
elkerült vagy vágyott vidék,

megélem most mindegyiket." - Bálint Tamás versei

Színvakság

Nincs átmenet, így ha nem ismered a színeket,
leoltható a fény és egyszerűbb lesz a sötétben,
ilyen kilátással a láthatárra nem lehet
figyelni már, de amonnan se látni ide régen.

Hólepel és sártenger az erőltetett menet
minden nyoma, iránytűje. Ha végre tejfehéren
átragyogná valami a távoli felleget,
vakítva ütne lyukat a fekete szemfedélen.

Ami alatt az összes árnyalatból szürke lett,
mikor csak a kietlen pusztaság tart tenyerében,
végül már belül is a megfakultság nyer teret,
és győzedelmeskedik lassan mindenféle téren.

Mégis hidd, nem ilyen a világ, csak alig meri
a tudatunk másmilyen módon már lefesteni.

A szív előtt a vászon

Tele pohár, árnyas lugas,
kiszuperált tehervagon,
összeállt az idilli kép
a gyümölcsös domboldalon,
s helyet talált minden emlék:
iparnegyed, barackliget,
elkerült vagy vágyott vidék,

megélem most mindegyiket.

Az utolsó méterek

A fekete folyón keresztül út még nem vezet,
más irányok fele mégsem hajtanak lábaim,
amelyeket írtózom vízbe tenni. A hideg, a távolság
és a beláthatatlan túlpart mellett ezernyi ok mutajta,
hogy az úszás miért nem lehet megoldás.
Nincs sok minden nálam, amit fel tudnék mutatni,
csak egy maréknyi apró van a zsebemben,
amivel a révnél elszámolhatok,
                talán bizakodva.

A tenger karnyújtásnyira

A víz két partja közt,
a sivatagi homokban
oldalára borult csónakot szárít
a nap és a sós levegő.

Az ég két arca közt,
a tükröződő délibábban
a forróságot álom töri meg,
hullámként lebegő.

Kérdéses a küldetés sorsa,
port öklendezne ki a száj.

Ha erőlteted, nem jutsz tovább,
csak tedd, amit kell, ne kiabálj.

Alkalmi

Letáboroztam, ami eddig volt,
nem felelt meg, menni kellett,
a múlt elől menekültem eddig.

Tartok a továbbrohanástól is,
semmi garanciát nem látok,
hogy ne lehetne még rosszabb.

Egy rossz stoppos vagyok,
az aszfaltcsík közepén állok,
hogy bármerre elindulhassak.

Alkohol

Alacsonyan van a léc, miközben igyekszem mindennek alászállni,
alább vezet az út a láthatónál, és sötét is van, alvilági.

Alvajárunk, megmártózunk, az ezeregyéjszakát vesszük alapul,
alattomos vendéglátóm eltaszít s magába húz, bármivé alakul.

A lap alján a csattanó, apró betűs, kiolvasni alig bírom,
alkudozunk kicsit persze – a szokás hatalma –,
majd aláírom.

A verseket Plugor Sándor festményeivel illusztráltuk.