az utolsó kép rólunk mintha
homokviharban készült volna
pedig akkor már hosszú ideje
láthatóan semmi sem moccant
a mélyben ülepedett
a szemcsékre bontott valóság

 

 

 

BORA

KIVÁGOTT CSEMETÉK ÁRNYÉKA

 

 

 

 

 

 

nézz uram
rossz szememmel!
a törvény
hányadik olvasatban
kegyelem?

*

mint kivágott csemete
árnyéka
tested álmomon átzuhan
az idő letelt
pásztoróra
hűséggel csal

*

a víz éppoly hideglelősen langyos,
mint anyám keresztelőmedencéjében,
mikor testhőmérséklet alá hűlt,
és kocsonyásan dermedni
kezdett körülöttem
az alkony.
mígnem anyám köldöke alatt
egy villámlás új eget hasított.
s őt magam mögött hagytam
a régi égbe fagyva.

*

már születés előtt
földre rak anyám
az eget
lehullt levelek
takarják
fölöttem elnémult
dallam kupolája
nagyszombat
némasága

*

"gondolván, hogy a kertész az" (Jn. 20,15)

keresem az élők közt
a holtat

hintája
éjjel lengett a föld alatt

a halál bölcsőmozgása

húsvét vasárnap reggel
másképp üresek
a játszóterek

a gyerek ki azt ígérte
kertész lesz
fáradt megváltó
temetőkertben

szenteltvíztartóból
műanyagpohárral
kimeri
a poshadt vizet

*

hirtelen
fáradsz el
az üres sírba
nem te lépsz be
a követ nem
hengeríted el
az idő már nem
haladék
a fájdalmon túl
van még tabletta
egy marék

*

az ég izzadt
vánkos
tollfosztott
fióka-álmom
hímzetlen
fonákod

*

halálon túlra
álmodlak
rossz éjszakákon rejtelek
mikor alvók torkából
kipusztult fajok hörögnek
egy pipacs örvényében
tűnsz el

*

a templomhajót lassan
elereszti a corpus
horgonya
a homály tükörcserepei
szilánkokban
a nyugat hajnala
bíborban úszó
alkonyat
maradok
míg leveszik
a keresztről
a latrokat

*

fekszel mozdulatlan,
csontjaid mégis
ropognak:
imához felállsz
álmod pogány
templomában.
a szétesett birodalom
számai mögött a törvény
kopott sírfelirat,
félig nedves
hajnali ingét,
a szégyent,
isten rád adja.
borzongsz,
betakarlak.

*

az utolsó kép rólunk mintha
homokviharban készült volna
 
pedig akkor már hosszú ideje
láthatóan semmi sem moccant
 
a mélyben ülepedett
a szemcsékre bontott valóság
 
a fájdalom kék
szűrőjén át
 
leképezhetetlen dimenzió lett
a távolság
 
fehér pillangóját
nem fogta be pupillánk

*

álmomból földet hoztam
körmöm alatt.
az égen
barázdabillegető
a nap.
miért boronálni az ugart?

éjjel a hold,
akár egy kövér koldus,
ebekkel kéregetett.
kitelt csonkasága
szánalmat
nem ébresztett.
eltűnt vizei,
mint valami titkos vérbankban,
asszonyok testében gyűltek.

kínt kaparó tíz ujjuk
boronálta a holtak nyomát,
hogy élő ne lássa
hol keltek át.
a hajnal honvágy
a senki földje után.

*

ezer megtett kilométer után
nem lehet érkezéssel
abbahagyni az utazást.

lehunyt szemem szélvédője
mögött folytatódik tovább.

visszaveszi tőlem birtokát
az érzékcsalódott táj.

az út tompa szöget zár be
testemmel:
a végtelen érintője.

ez itt az elfeledett
igeidők földje.

*

csak szaggatott vonalak
vannak.

érvényüket vesztett határok.

a fény szikratáviratai.

két évszám közt egy szakasz.

egy dátumtól eredeztetett végtelen,

mely végül nekicsapódik
egy másik szám ütközőjének.

mínuszos egyenlőségjel

blitz-kriegnek gondolja,
csak kissé hosszabban tart.

s közben sok a halott.

a vízszint az egyenesen túl.

beyond deadline.

arcod a lejárt szavatosságú időben
a szemfenék roncsai között.

*

tejbár

(Miklósnak)

ahogy a verőfényről belépek,
csak körvonalaid látom.
szoktatom szemem
a múlthoz.
retro-presszó,
hetvenes évek.
régen tejbár volt.
de ezt is csak te tudod.
én akkor még
nagyon gyerek voltam.
a fal hatalmas poszter.
őszi erdő.
középen ösvény kanyarog
a nemlétező mélységbe.
régen párttitkárok lakásában láttam ilyet.
csodáltam, ám de nem
a fal kiemeli a függőlegest:
a fák bitóján lógnak a megmaradt levelek.
ősszel, csak ami lehull, az marad életben.
te felnőtt meséket mesélsz.
az ellenfény nagykorúsít szemedben.
neked a halottak holtak.
nekem, mint a gyereknek, a halál így értelmezhetetlen.
látom, ahogy a megidézettek koponyáján
egy grimasz hirtelen visszahozza a vonásokat.
felöltik mozdulataikat.
elevenednek.
az őszi erdő, mit tarvágás előtt megörökítettek,
úgy néz rám, mint halálra ítéltre
a megásatott sír.
ha megélné a másnapot, izomláza lenne.
a tejsav a jövő lenne.
elindulok az ösvényen.
a falról lépteim súlya letépi a posztert.

A verseket a szerző fotóival illusztráltuk