Irodalmi Jelen

PÁROS JÁTÉK A-VAL – Onagy Zoltán regénye, ötödik rész

2011. augusztus. 29. - 11:14

Az új narancssárga franciaágyból hiányoztak a titkok, hiányzott valami mögöttes varázs. Ötödik évünk. Látom, milyen rémült vagy, elvisznek belőled valamit. Ettől a naptól kezdve fordult elő, hogy éjszaka előzetes bejelentés nélkül nem jöttél haza, nem magyarázkodtál, azt mondtad, ha valami nem tetszik, el lehet húzni. Nekem.

ONAGY ZOLTÁN

Páros játék A-val

regény, ötödik rész

Agg

Az agg túlélte a háborút, Rákosit, ötvenhatot, Kádárt, a konszolidációt, a legvidámabb barakkot épen és egészségben, három asszonyt, fiai és lányai, tizenkét onokája harminchat válását, de maradt érzéke a széphez. Nem köti minden esetben napnyugtához, hogy szépnek találjon valamit. A nőről fél szemmel, egyetlen pillantással megállapítja, mi bújt belé, és ha béjutott, mikor kívánkozik kifelé, hogy bizonyítson. A férfi ehhez az agghoz kopogtat minden új hússal, minden aktuálisan bevadult szerelemben. Így alakult történelmileg. Történelmileg alakult így. Az agg nem vetélytárs, égbe tart, nem hamis, jóindulatból se hazudik, nem féltékeny, nem domináns kan. Egyéb kategória.
A férfi kedveli az aggokat. Ezt az aggot különösen. Gyalogosan is, egyedül is útba ejti, bort vásárol, megpakolja oldaltáskáját hosszúnyakú rizlinggel, be-benéz hozzá, leül a tornácon, figyeli, amit az agg figyel, hallgatja, amit az agg hallgat.
Az agg mindig karcsú, mindig borostás, mindig farmerdzseki vagy farmering, mindig farmernadrág, mindig rezignált, mindig álmatag. Lustán pislog. Soha nem örül, soha nem elutasító, soha nem gonosz. Gyerekkorától kedvenc gesztenyefáját látogatja meg így az ember. Leül alá az öreg asztalhoz, a feketére vénült, repedezett padra, forgatja a második világháborús hüvelyből készített hamutartót, leng a szellő, táncoltatja a cigarettafüstöt, alákanyarítja a gesztenyelevelek kesernyés illatát. Nem történik semmi, ami tételesen megfogalmazható, amit el kellene újságolni dicsekedve, ami az életre adandó kötelező, de legalább ajánlott válasz volna. A lét maga, ahogy a gesztenye gyűrűi minden évben eggyel szaporodnak, ahogy ők ezt, és ahogy leülnek szembe, tudomásul veszik.
Az agg olykor nem mond többet tíz szónál: „Aki túlságosan szereti a nőköt, büntetése, hogy halálig szereti őköt.” Ennyi a beosztandó. Máskor, közlékenyebb délelőttön, színesen ad elő, hatvanféle szempontból figyeli a lányt, minden gesztust külön vizsgál, mindre példabeszédet talál:
„Szerelemben eltűrjük a gyengébb fél terrorját.”
„Rendszerint a gyenge a győztes.”
„Ha képes vagy magyarázni, mit szeretsz egy nőben, már gondolkodhatsz, miért nem szereted.”
„A szerelem megdolgoztat, óriási célokra serkent, de megakadályoz, hogy végigcsináld őket.”
Az agg havonta egyetlen délutánra használatos. Másodszorra vén hülye. Telitalálat meglátásai – bármennyire szeretve vagyon a férfi által személyben, szellemben, segítőkészségben, tisztánlátásban – havonta a második, a harmadik, netán a negyedik alkalommal fárasztó ostobaságok, lenyomják az üdítő elsőt. Azt kívánja, sőt, követeli, fogadd meg tanácsait, életed teszi könnyebbé. A tanácsok persze használhatatlanok, ugyan szépek, simák és bölcsek. Rámutatnak, a férfi ilyen okos öregember lehet, ha megéri a kilencvenet. Ilyen mélységig láthatja át az élet alapigazságait, amikor már semmire nem megy velük, mert nincs mellett senki, magára maradt.

A bölcs aggot – külön bejárat, külön bölcs, fehér borosta, kék szemek, kék farmeröltöny –, húsz éve júniusban, kilencedikén, a névnapján, Félix napján mindig látja, kilencedike el nem felejtődhet, ki nem maradhat. Az utóbbi húsz évben ezen a napon az egyetlen nővel, akit a férfi húsz éve a karján hord, naptól, széltől óvja, tíz éve üti a guta tőle.
Amikor hárman ülnek a gesztenye délutáni árnyékában, az agg, az asszonynő és a férfi, azt morogja elégedett sóhajjal: Bölcsek vagytok a szerelemben.
Egyéb alkalmakon, amikor a bor is több, amikor kevés pálinka is fogy, a férfi sört cipel magának, mert a bort pálinkával soha, bort magában is szinte soha, a pálinka házi, a kertvégi szilvaliget kuktában főzött lehullott magbaválójából főzi az agg, óvatosan tölti, mintha aranyat, a pohár belsejében apró pálinkabuborékokból gyöngykoszorú.
Amikor ketten (az agg és a férfi, a bor, a sör és a háromcentes szilvapálinka), azt morogja az agg:
A férfi annyi ember, ahány nőt ölelt. Annyi a nyelve.
Ezt mondja sandán. A disznaja.¹

Az agglegény módozatairól

Az agglegényréteg létrejöttének sok módja ismeretes. Van ugye a megégett férjből előbújó agglegény, aki ostobán és felelőtlenül bejelentés nélkül dörren haza egy derűs májusi délelőttön a munkából, mert otthon felejtette a telefontöltőjét, és az álnok asszonyt, az álmok asszonyát ágyban találta legjobb barátjával. Alatta. Fölötte. Ő az, aki húsz éve éjt nappá téve húzza az igát, hogy anyucinak jó legyen. No, ez a gyanútlanul hülye férj bevágja a kaput, életére ígéri, soha többé asszonyt. És betartja.
A következő agglegény tudósféle. Tudományos alapon határolja el magát a nőtől, aki lakásba jutva, kezébe kaparintja a hatalmat. A tudósfélének apja is tudósféle volt, aki nyereségelméleti alapon határolódott el. Koncepciója szerint a nőnek rengeteg hiányossága közül két fejjel kiemelkedik a legsúlyosabb, hogy nincs központi kamatlába.² A tudósféle fiú nem buta. Pontosan tudja, mit csinál.
Egy harmadik: iszákos és hülye. Józanon csodálatos, aranykezű férfi, angyali szerető, de két hónap után rádöbben, egyik asszony kiköpött a másik, visszaissza magát a korábbi szintre, az új nő pedig csomagol.
Egy negyedik: gondterhelt, felelős pozícióban, titokzatos utakról érkezik, csörög nyakán az arany, parfümfelhőt vontat, cipője ragyog, mint Salamon töke. Esténként beriszál kapuján egy fényesre nyalt tévészerelő, emblémás sapkában.
Az ötödik kategória csak kimarad. Ok nélkül, mindig, minden jóból kimarad, még azon fajta jóból is, amelyeket egy idő elteltével pirulva viszen az öregedő hamiskártyás a paphoz. Gondozza ő a továbbiakban. Beszélje meg Istennel, mi a teendő a szégyenekkel.
Ők volnának az agglegények. Jól vannak, köszönik.³

Ágy

Az ágy vélhetőleg nem korszakos találmány az emberiség fejlődése szempontjából, mint az ék, a kerék, netán a relativitás elmélete, ám mégsem elhanyagolható jelentőségű. A tényt az is bizonyítja, hogy a bútorgyárak nem lazítanak, új és még újabb meghökkentő konstrukciókat ötölnek ki annak érdekében, hogy különleges formációikkal könnyítsék, netán nehezítsék ágyon töltött időnket.
Mi is az ágy? A közönséges civil ágy? Általában négy lábon nyugvó, rendszerint téglatest alakú, fekvőrészből, keretből, támlákból álló, szivaccsal, rugósnyoszolyával vagy lószőr matraccal bélelt, textilneműekkel takart bútordarab, többnyire a hálószoba berendezési tárgya. A konyhai ágy nap közben ülőhelyként használható, dikó a neve. Ő maga az ágy. Amúgy pedig kutyafüle.
A dikón kívül ismerünk betegágyat, emeletes ágyat (börtön, kollégium), tábori vaságyat. Ismerjük az ágyra járást, pl. Berda József ágyra járás közben írta hedonista költeményeit egész életében. Ismerjük az ágyat húz szókapcsolatot, amikor az asszony rákérdez,, lecserélje-e a foltos, itt-ott megkeményedett ágyneműt: Húzzak ágyat? (Azaz: ellássa-e az ágyat ropogós, keményített, öblítő illatú huzattal, borítással: helyezzen-e tiszta lepedőt az ágyra, tiszta huzatot a paplanra-párnára).
Ismerjük az ágynak esik szóösszetételt – (első értelmében hirtelen megbetegszik vki., második értelmében a férfit az asszony elgáncsolja, meglöki, a férfi ágynak esik, az asszony ráugrik, akár a tigrismaca). Ebbe a tárgykörbe tartozik, ámbátor a történet másik vége, amikor elválnak ágytól és asztaltól – ekkor nincs gáncsolás, nincs tisztacsere, nincs ragacsos ágynemű. Az ágy eredeti funkciója nélkül árválkodik, porosodik, meg nem nyekken se nappal, se éjszaka, se délután, se délelőtt. Nincs, ki megbontsa az ágyat. Könnyű belerondítani az ágy lelkébe, nem kérdés. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Így van ez.
Az ágy akkor képes funkcióját betölteni, ha varázslatos pillanatait a nap bármely szakában plafonig sugározza, csak odapislantunk – végünk. Ugyanerre a sugárzásra képes – természetesen – a hétköznapokon sarokba állított konyhaasztal, a recsegő fonott fotel az erkélyen, az íróasztal alá tolt forgószék, vagy a kevésbé bútornak számító fürdőkád, a még kevésbé bútornak tekinthető szúrós előszobaszőnyeg. Gyakoriságát, koncentráltságát véve meghatározó tényezőnek, az ágy esetenkénti sugárzása döntő. Mert az ágy nem konyhaasztal.

Példának okáért: boldog, fiatal házaspár némileg elgazdagodván, bútort cserél. Tipródik, mi legyen a régi kedves ággyal. Még anyukától kérték a mézeshetek idején. Öregecskén, használtan, néhány ropogó rugóval deréktájon, ahol a legkíméletlenebb az igénybevétel. Ide teszik, oda rakják, de sehol nincs végleges, a megbecsülést világosan és emlékeztetően hordozó helye.
Egyikük sem meri szájra venni, dobjuk ki a francba, a héten lomtalanítás. Azt pedig kettejük bátrabbika – a nő – se gondolja, adjuk oda valakinek, mert az ágy elajándékozása, maga a kóbor gyanú, valaki azon az ágyon fekszik, forog, ölel, szuszog, térdel és zihál, első éveik devalválációját jelentheti.
Végül mégis kirakják az újságkötegek, a rozsdás olajkályhapár, a romos konyhaszekrény mellé. Nincs egyéb lehetőségük.
Állnak az ablakban szomorúan összebújva, és megkönnyezik a szeretett rokont, életük elballagó kedves darabját, amikor két cigánygyerek lábon kapja a gyönyörű, sokat nyögött heverőt, és se szó, se beszéd, felhajítja a kocsira.⁴

A nő átalakít

Hogy szüntelenül alakítani, fazonírozni akarnának, nem kérdés. Kinek mi a heppje. Hasizomfejlesztés. (Látni akarom a táncoló rekeszeket, amikor kibukkansz a vízből. 16. kő. Omszki-tó, Lupa-lejáró tavai, Ipoly, Malomgödör. De, édesem, mondja a férfi, harminc vagyok, nehogy Mauglit csinálj belőlem, halálra röhögöm magam. De azért elkezdi a gyúrást a kedvéért, nyárra ne maradj egyedül.)
Hajnövesztés. Lófarok. Sasson. Csigabodor, Soltész Rezső-stíl. (Picsába, mondja a férfi, ez több a soknál.)
Köröm átalakítás. (Amikor kint fekszik az asztalon a kéz, szép, ívelt körmétől az ember is más a néző szemében, megérthetnéd, mert te meg amúgy is elég elviselhetetlen pasi vagy, legalább a kezed legyen szép.)
Szemszín megváltoztatása kontaktlencse által. (Ha egyszer úgyis szemüveges vagy, hát nem mindegy, én pedig a kékeszöldet szeretem ezüstös csillagocskákkal, fényre változó alaptónusban, ilyen szembe akarnék ölelés közben belenézni, ilyet látni ébredéskor.)
És a bajusz. Hogy az úgy nem lesz jó semmiképpen. Lóg bele a tájba. Azzal tenni kell valami meghatározót. (Mit mond majd a mama, ha végre méltóztatnál feljönni, mert a mama szerint egy nyíratlan, csapzott bajuszból felmérhető az adott személy környezetének, gyermekkorának valamennyi lényeges lelki összetevője, gondozottsága és alapossága.
Nna, éppen ezért nem megyek fel hozzátok, morogja a férfi. Legalábbis, amíg te lejössz.)
A bajusz végtelen téma. Veszekedni lehet rajta. Vágható. Rövidíthető. Felsikolt, sárgán fénylik a nikotintól. Az Isten áldjon meg, nem csak magad mérgezed, hanem engem is! És a legfőbb tromf egy elszabadult hevületű délutánon: jegyezd meg jól, többé nem mártod belém ugyanazt a bajuszt, világos?⁵

Ágyas

Az ágyast azért nevezzük ágyasnak, mert legfőbb tevékenységét, amiért tartjuk, az ággyal kapcsolatosan, de főképpen az ágy síkjára mértanilag mérhető, mértani szakkifejezéssel nem pontosan meghatározható formában adja elő. De azért is ágyasnak nevezzük, mert a mély hangrend és a gyé bensőségessé teszi.
A szerető kopog, mekeg, csúnya.
A kedves nem ugyanaz.
A partner – helyből marhaság. Partner a sakk-, a teniszpartner. Szexpartnert csak idióta nevez szexpartnernek.
A „babám” idejétmúlt, túlságosan népnemzeti.
A „baby” túlságosan angolszász. Magyarok vagyunk, nem halvérű angolok, azt a kutya meg a mája, hogy a Jani ceruzája.
A „kicsi”-t lehetetlen mondatban elhelyezni. Még fejben is hülyén hangzik: megyek a kicsimhez. Ám így: Ágyasomhoz indulok, sallárom, ágyasomhoz baktatok a türkizkék esti napsütésben, ez igen. Van húzása, lírai aláfestése. A képen baldachinos dióágy jelenik meg, a nő gyolcsinge lobog a huzatban, haja kibontva, szeme csillog, ajakai ragyognak, ágynemű felverve, a citromsárga habselyemfüggöny szórva, áttűnve engedi testtükre a fényt.
Az ágy nem az ágyas kizárólagos tevékenységi területe. Ha gonosz akarnék lenni, sorolnám a többit: szőnyeg, konyhaasztal, fürdőkád, lépcsőforduló, hajóhinta, megfelelően görbülő fűztörzs a Dunán, mászóka a hajnali játszótéren, de nem akarnék gonosz lenni.
Az ágyas lélekben is dolgozik.
Megnyugtatja, kilazítja a férfiagy görcseit, ahol a bomlott, megkeseredett férfilélek bujkál, amit rendszerint az asszony készít kemény, türelmes munkával. Az ágyas alapszerepe szerint számtalan rossz, kezdeteknél bedőlt házasság használható, diadalmas kapuja.
Az ágyasról idegen nem látja, hogy ő ágyas volna. Nem lehet úgy nyomára jutni, hogy no, összekaptam a mamival, keresek egy ágyast. Egyik óráról a másikra kurvát lehet találni, jót, rosszabbat, de ők az egyéb kategóriába tartoznak. Az ágyas megjelenik, fénycsóva az alagút végén, libben, érkezik, amikor egy ideje igény és szükség mutatkozik rá. Ő ezt azonnal tudja.
Az ágyas visszanéz, tudja, mosolyog, beengedi a férfit.
Az ágyas is kap. Nyugalmat, havonta néhány alkalommal nyáresti derűt. Róla azt gondolta a férfi, rég elfogyott. Kinyírta a mami.
Az ágyas kedves. A férfi elmerül, lubickol. Életben tartja. Feltámad a munkakedve. Pénz is kell persze, ez hajtja őt. Örömmel tölti el és megnyugtatja a tudat, a felismerés, hogy amit soha nem tett, most fogadalmaid ellenére igen: kurva lett. Egyszerű kis kurva. Leül, tudatosan pénzt keres, semmi egyébre nem gondol, hogy pénzt keressen, hogy azt a pénzt az ágyassal elverhesse. Nem gondol rá, végre, életében először pénzt keres, ami minden aranyfilléres fedezetével ő és te, együtt benne a nyújtható jóban.
Éppen erre várt, a nyilvánvaló ingerenciára az elmúlt öt évben: hogy el akarja adni magát (akarja magát eladni).
Az ágyas jön. Mosolyog.
Igyekszik. Ma újra nem számít semmit.
Ha nem bolondul be, nem akar férjet fogni, a férfi egy évig elbolyonghat dombjain, völgyeiben, partjain.⁶